Kérdések bioboltosoknak

Ma Magyarországon számos olyan üzlet van, ahol a hagyományos termékek mellett biotermékeket is értékesítenek. Számuk az utóbbi időben szerencsére gyarapodott. Ez azt jelzi, hogy a biotermékek mind nyers- mind feldolgozott formában egyre keresettebbek a magyar piacon is. Sajnos, ezek megkülönböztethetősége nem mindig biztosított, ezért sok esetben a vevőből bizalmatlanságot vált ki a termék nem egyértelmű „biovolta”.

Pedig a jelölésnek egyértelműnek kellene lennie, hiszen a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai követelmények szerinti előállításáról, forgalmazásáról és jelöléséről szóló 140/1999 (IX. 3.) Kormányrendelet előírja az ökológiai termelésből származó termékek jelölésének részletes feltételeit, azaz, hogyan kell megkülönböztetni a bioterméket. Ennek ismeretében nyilvánvalóvá válna, mely termék bio és mely termék nem az.

A cikkben két régóta működő és egy, a közelmúltban, Gyulán megnyílt, biotermékeket is árusító bolt üzletvezetőjét, felelős személyeit kérdeztük a biotermékek forgalmáról, értékesítéséről.

Riportalanyaim: Fekete Zsuzsanna (F. ZS.), Bio-ABC, Bp., V. ker. Múzeum krt. 19.; Huszár Ildikó (H. I.) NAP-RA, Bp., XII. ker. Szabolcska Mihály út 5.; Tövisháti Ferenc (T. F.), Himalája Biobolt, 5700 Gyula, Jókai út 20. A kérdéseket írásban tettem fel, majd azokat összesítettem. A következtetések igen figyelemreméltóak.

 

– Mi az, ami arra késztette, hogy bioterméket áruljon a boltjában?

F. ZS.: Egyik gyermekem 8 éven át tartó bőrbetegségben szenvedett, az orvostudomány tehetetlen volt. Ez idő tájt találkoztam Ferencsik Istvánnal, a mazdazdan irányzat egyik képviselőjével. Ő késztetett táplálkozási szokásaink megváltoztatására.

H. I.: A hit. Hívei vagyunk a biogazdálkodásnak, a biotermékeknek, a vegetarianizmusnak. Mi a bioelveket előnyben részesítjük.

T. F.: A legfőbb érv saját egészségem megőrzése, javítása volt. Ehhez párosult később a társadalom iránti elkötelezettségem, hogy segítsek másokon is. Ennek tudható be a biobolt megnyitása, valamint annak, hogy rájöttem a lényegre: törekednünk kell az egészség megőrzésére úgy, hogy a bevitt táplálékkal megakadályozzuk a betegségek kialakulását és a szervezetet se mérgezzük vegyszerekkel. Ehhez kell a bio.

 

– Mely biotermékek szerepelnek a termékskáláján?

F. ZS.: Zöldségféléken kívül minden megtalálható az üzletben.

H. I.: Zöldség, gyümölcs, szárazáru, minden, ami Magyarországon kapható.

T. F.: Leginkább azok, amelyeket fel lehet kutatni, lehet kapni.

 

Melyek a legkedveltebb biotermékek a vevők körében?

F. ZS.: Lisztek, kenyerek, sütemények, üdítők, böjtöket elősegítő levek.

H. I.: Kenyerek (főleg Piszke), tejtermékek, kozmetikumok, zöldség, gyümölcs, szójatermékek, ivólevek, csírák, savanyú káposzta, rizs és köles.

T. F.: Gyakorlatilag minden, ami bio.

 

Honnan szerzi be az árút? Vannak-e beszerzési nehézségei?

F. ZS.: Nálam az árubeszerzést a boltos leleménye, ismeretségi köre, valamint annak rizikóvállalása befolyásolja.

H. I.: Általában egyenesen a termelőktől, de vásárolunk pl. Ökoszervíztől, Biopont-tól is.

T. F.: Az áru beszerzése kereskedelmi cégektől történik, helyileg: Budapest, Debrecen, Szeged, stb. A beszerzés nagyon nehéz feladat, hiszen kevés a biotermék, a vásárlók gyakran nem minősített termékekkel kénytelenek beérni. Igénylik a biot, még akkor is, ha drágább a hagyományos terméknél.

 

A biotermék ára mennyiben tér el a hagyományos termék árától?

F. ZS.: 40-80%-ban, igen nagy a szórás.

H. I .: Nálunk a biotermékek árai megegyeznek a hagyományos termékek áraival, esetenként 20-30%-kal kerülnek többe. A többszörös ár a nagy energia-befektetést igénylő termékek esetében (pl. burgonya) jelentkezik.

T. F.: Az árak egy kicsit magasabbak, de gyakorlatilag a vásárlókat ez érdekli a legkevésbé. Átlagosan kb. 20%-kal magasabbak a biotermékek árai.

 

Mennyire keresik a vevők a biotermékeket?

F. ZS.: Ha betegség, egészségügyi probléma üti fel a fejét egy családban, az emberek úgy érzik, hogy mindent meg kell tenniük ennek leküzdése érdekében. Többen ezért jönnek, sokakat ez indít el.

T. F.: A vevők célorientáltsága egyértelmű. Ragaszkodnak a biotermékekhez, igénylik és rendszeresen vásárolják és természetesnek tartják, hogy a bioterméket a bioboltban keressék, ne a sarki fűszeresnél.

 

Mi az üzlet speciális bioterméke?

F. ZS.: Az üzlet saját maga által előállított zöldség-mixer, ételízesítőnek közvetlenül használható zöldségkeverék. Ennek alapanyaga: biozöldség + tengeri só.

H. I.: Széles kínálatunk van biogabonából, amely nagyobb kiszerelésben, zsákban is kapható. Emellett nagyon keresettek a biokozmetikumok.

T. F.: Minden, ami bio.

 

Kik vásárolnak Önöknél? (kismamák, idősek, tehetősebb réteg stb.)

F. ZS.: Az emberek széles rétege, tehát az egészséges emberek ugyanúgy, akárcsak a betegek, idősek. Megfordulnak nálunk a kismamák, gyermekek is.

H. I.: A vevőkörre egyáltalán nem jellemző a tehetősebb réteg. Megfordulnak nálunk a fiatalok, háziasszonyok, tudatos kismamák, és az idősek is.

T. F.: Mindenki. A csecsemőket kivéve a társadalom minden korú, nemű tagja a vásárlók közé tartozik. (A csecsemők azonban nagy fogyasztók.)

 

Tisztában van-e a vevő a bio illetve a reform fogalmával?

F. ZS.: Nincs.

H. I.: Nem mindenki, de itt szívesen adunk tanácsot, tájékoztatást a két fogalomról.

T. F.: Egyértelműen nincs tisztában a két fogalommal, éppen ezért célszerű lenne kampányolni a két fogalom tisztázása érdekében.

 

Mennyire azonosítják a vásárlók a biot a vegetarianizmussal?

F. ZS.: Nagyon sok esetben.

H. I.: Rendszeres vásárlóink tudják, hogy mit jelent a két fogalom közti különbség. Másoknak, amennyiben igénylik, szívesen elmagyarázzuk.

T. F.: Sajnos teljesen. Tapasztalatom szerint a vegetáriánus, a reform, a bio fogalma teljesen egybemosódott, ez mielőbb tisztázásra kell, hogy szoruljon.

 

Problémát jelent a vevő számára az ár?

F. ZS.: Kisnyugdíjasoknál, betegeknél igen. Ők az olcsóbb termékeket más helyen vásárolják meg.

H. I.: Az ár általában nem probléma. Akinek itt problémát jelent, annak máshol is (pl. közértben).

T. F.: Nem. Hiszen olyan kevés minősített termék áll a vevő rendelkezésére, hogy gyakorlatilag nem érdekli az ár.

 

Elképzelhetőnek tartja-e, hogy valamikor csak biot fog árulni üzletében?

F. ZS.: Igen, jó lenne, amennyiben ez nem járna a termékválaszték óriási beszűkülésével.

H. I.: Jó lenne, de pillanatnyilag nehezen elképzelhető. Most olyan palettát igyekszünk nyújtani, hogy a vevőnek ne kelljen másért elmennie a közértbe.

T. F.: Igen. Elképzelhetőnek tartom, sőt erre törekszem leginkább.

 

Milyen szempontok szerint választ munkatársat?

F.ZS : Mindenek előtt legyen kedves, megbízható az illető. Az én kollegáim ismeretségi körömből kerülnek ki tartós munkaviszonyra. Amit én még fontosnak tartok, az a hozzáértés. Lényeges, hogy ismerje az elkészítési módokat, ízeket, a tartalmat, tudja, melyik termék mire jó, mire használható.

H. I.: Leglényegesebb, hogy vegetáriánus legyen az illető. fontos a megfelelő egyéniség, a szemlélet. Az alkalmazott tudjon tájékoztatást adni a vevőnek arról, mi mire való.

T. F.: Nincs személyzet és nem is tervezem a közeljövőben.

 

Az elmúlt 1 év során változott-e valamit a biotermékek kereskedelme?

F.ZS: Élénkült, szélesedett a választék.

H. I.: A kínálat bővült, de a beszerzés ugyanolyan nehézkes maradt.

T. F.: Egyértelműen megállapítható, hogy nőtt.

 

A forgalom hány százaléka bio?

F. ZS.: Maximum 10%.

H. I.: Zöldségből, gyümölcsből csak biot árulunk, a többi termékből 40%.

T. F.: 35-40%

 

Hogyan különíti el az eladótérben a biotermékeket?

F. ZS.: Mint azt Ön is láthatja, az üzlet igen kis alapterületű, mindössze 15 m2, ami sajnos nem nyújt arra lehetőséget, hogy elkülönítve tároljam a biotermékeket.

H. I.: Minden egyes terméken van egy címke, amelyen fel van tüntetve a termék ára, illetve emblémánk, egy kis napocska.

Hagyományos termékről van szó abban az esetben, amennyiben a termék ára, illetve emblémánk sárga színű. A biotermékek esetében az ár és az embléma is zöld színű.

T. F.: Külön, jól látható polcon.

 

Milyen segítséget igényelne az Egyesülettől?

F. ZS.: A propagandamunkában való segítséget. fontos lenne egymástól szétválasztani a reform és a bio fogalmát.

H. I.: ? (Flóra)

T. F.: Olyan kereskedelmi hálózatot, amelyben megfelelő időben minden információ a rendelkezésemre áll, hogy a vevőimet a legteljesebb mértékben kiszolgálhassam. Tudomásom szerint a mi helyi csoportvezetőnk a napokban tett erre javaslatot, az ő terveiben szereplő elképzelések tökéletesen megfelelnének számomra és éppen ezért bízom benne, hogy az egyesület fontolóra veszi az ott felvázoltakat, amelyekkel nem csak nekem, de mindenkinek, aki a bioval kapcsolatban van, nagy segítséget adna.

Gyarmathy Flóra

Vissza
Design: Mihalec Hedvig 2006.