Beindult az ellenőrzés!

Romániában az utóbbi 5 évben nagy számban jelentek meg olyan kisüzemi gazdaságok, melyek – többé-kevésbé – az Európai Unió által kiadott 2092/91 rendelet előírásai alapján végzik termelői tevékenységüket. Mindezek ellenére az így nyert termék a piacon csak mint konvencionális áru értékesíthető, mivel nem ellenőrizték, következésképpen nem rendelkeznek tanúsítvánnyal.

1999–ben nyílt meg a lehetőség, hogy a gazdaságokat hivatalosan ellenőrizzék, ennek alapján minősítési tanúsítványt kapnak, ami feljogosítja a gazdákat a biotermékek termelésére, feldolgozására és forgalmazására. A biotermék védjegy alatt tehát hazai, valamint külföldi piacokon is ilyen minősítésben értékesíthető az áru. Ezt a lehetőséget a magyarországi Biokontroll Hungária KHT szolgáltatja, mely az EU 2092/91, a 141/99 Magyar Kormányrendelet, a 2/2000 számú FVM-KöM közös rendelete, és végül a 34/2000 romániai Sürgősségi Kormányrendelet alapján ellenőriz nálunk is.

Az első ellenőrzésre 1999. július 17-én került sor Felső Lónán, Kolozs megyében, ahol a Bioterra egyesület három tagjának gazdaságát ellenőriztük. Az ellenőrzés fokozatosan kiterjedt más megyékre is, például Bihar, Szilágy, Szeben, Kovászna, Suceava stb. Jelenleg összesen 1703 gazdaság van ellenőrzés alatt, melyek megyéi viszonylatban a következőképpen oszlanak meg: Kolozs megye 6, Szeben megye 19, Szilágy megye 15, Kovászna megye 5, Suceava megye 1658 gazdaság.

Amint a fentiekből kiderül, a legtöbb ellenőrzött gazdaság Suceava megyében van, ahol a Lakta Dorna nevű vállalt több ezer kisgazdától vásárolja fel a tejet és dolgozza fel. Jelenleg két tejfeldolgozó üzemük állt át a biotermékek előállítására és ezek a már ellenőrzés alá vont 1658 gazdától veszik át a tejet. Az előállított tejtermékeket a vállalat Németországba és Görögországba szállítja át.

Az ellenőrzés ebben a térségben ez év július 26. és szeptember 10. között történt, 13-an vettünk részt benne. Mindezt a nürnbergi Öko-Garantie ellenőrző szervezet által kidolgozott zárt, egységes ellenőrző rendszerben hajtottuk végre, közösen a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.val. A már említett gazdaságokon kívül 6 tejbegyűjtő központot, 20 községi legelőt és 2 feldolgozó üzemet ellenőriztünk. Ez az akció mindenképpen prömiernek számít Romániában, mert ilyen méretű és ilyen rangú ellenőrzés még nem volt az országban. Mivel a belső piacokon egyelőre nincs fizetőképes kereslet az ökotermékek iránt, az export megvalósításának ez lenne az egyik járható útja. Ilyen értelemben már más feldolgozó üzemek is jelezték, hogy átállnának erre a termelési módra, a jobb és biztosabb értékesítés reményében.

A többi kisgazdaság – 5 megyében összesen 45 gazda 310 hektár területtel és 190 számosállattal – főleg gabona- és takarmánytermesztéssel, valamint állati termékek előállításával foglalkozik. Az aránylag kis tételben termelt áru, valamint a nagy területi megosztás miatt ezek a gazdák nem számíthatnak nagyobb kivitelre, inkább a belső piacokon kell vevőkre találniuk. Egyelőre még kevesebb a szőlő- és gyümölcstermesztéssel foglalkozók száma, hajtatott zöldségtermesztéssel pedig mindössze 2 gazdaság foglalkozik, ebben az esetben még nagyobb gond az értékesítés. A Bioterra vezetőségének szándéka rövidesen beindítani egy olyan nyilvántartási rendszert, ahol úgy a kereslet mind a kínálat – a bel- és külföldi piacokon – szerepeljen. Ez a nyilvántartás természetesen a partnerkapcsolatok létrehozását is szolgálja majd.

Végezetül megemlítem azokat a területeket, ahol a Biokontroll Hungária KHT ellenőrzést vállal nálunk: mezőgazdasági termelés (növénytermesztés, állattenyésztés); vadon termő növények gyűjtése és feldolgozása; méhészet; ökológiai gazdaságból származó élelmiszerek előállítása; ökológiai gazdálkodásból származó termékek exportja és importja, nagykereskedelme.

Dr. Szabó Sándor
Radnót

Vissza
Design: Mihalec Hedvig 2006.