Kalotaszegen több a juh

Biogazdálkodás folyik, de mégsem az

Romániában a rendszerváltás után a szarvasmarha állomány felére csökkent, a tejtermelés azonban megmaradt ugyanazon a szinten. A juhok száma valamelyst nőtt, a tejtermelés pedig jelentősen megnövekedett, annyira, hogy egyes vidékeken csúcsidényben (május, június) a sajtnak alig van ára, nem lehet eladni. A gyapjút nem vásárolja senki, vagy ha igen, olyan kevés pénzt adnak érte, hogy jobb, ha ottmarad a padláson.

Mindezek ellenére például Kalotaszeg egyes falvaiban most több juh van, mint a változások előtt. Erről a jelenségről beszélgettünk Kovács Peti Jánossal, a gyerőmonostori felszeg turmagazdájával.

– Mivel magyarázza Peti János, hogy a faluban az utóbbi években megnövekedett a juhállomány?

– Miután felbomlott a kollektív, és az állományt szétosztották az embereknek – úgy, ahogy tudták –, a marhák nagy részét levágták, a juhok maradtak, mert megoldódott a legelők gondja (annak idején az egész határt bevetették és nem maradt semmi legelőnek). Mifelénk nagyon gyenge földek vannak, ezért mindjárt az elején visszaállítottuk a régi nyomásos, hármasfordulós rendszert. A falu határa három fordulóra oszlott, az első az őszieké (az elmúlt ősszel vetett búza), a második a tavasziaké (kapások, főleg burgonya vagy más tavaszi gabona – zab, tavaszi árpa) és a harmadik a nyomás, ami tulajdonképpen juhlegelő és a föld is pihen. Most az utóbbi két-három évben még „javult” a helyzet, mert szinte az egész határ juhlegelő lett, nem művelik az emberek a földeket, nem érdemes.

– Milyen fajta juhokat tartanak?

– Egy időben, amikor még ára volt a gyapjúnak, cigája berbécsekkel berregtettük a juhainkat, ami helyi rackafajta és a mi curkánának (Turcana) nevezzük, ebből lett a sztogos (stogos) változat, aminek a gyapja félfinom, a tejtermelése is elég jó. Mostanában, mivel a gyapjúnak nincs ára, kezdünk visszatérni a curkánára, mert az sokkal igénytelenebb, nem betegszik meg olyan hamar és nagyon jó tejel.

– Hogyan értékesítik a sajtot? Említette, hogy május-júniusban, mikor sok a tej, olyan nagy a kínálat a piacon, hogy nem tudják eladni. Azzal a módszerrel, amivel itt feldolgozzák a tejet a sajt nem alkalmas huzamosabb tárolásra.

– Higgye el, hogy mi juhosgazdák sokat törtük és törjük a fejünket a megoldáson. A télen előadást tartottak a biogazdálkodásról, ahol többek között azt is mondták, hogy az ilyen ellenőrzött termékek iránt nagy a kereslet és a nyugati piac bármennyit fel tud venni. Első pillantásra nagyon egyszerűnek tűnt a dolog, mert mi igazából biosok vagyunk. Nem láttak ezek a földek vegyszert vagy műtrágyát legalább 10 éve, de miután elolvastuk a feltételrendszert és a szabályzatot, rájöttünk, van egy-két dolog, amit még meg kell oldani. Itt van például a fejés. Esős időben a sajtunk szürkés színű, ami azt jelenti, hogy sok benne a sár, amit az eső a juhokról belemos a sajtárba, néha meg belepotyog egy-két gubics, amit kiszűrünk ugyan, de nem olyan tiszta a portéka, amilyennek lennie kellene. Erre az lenne a megoldás, hogy fedett standon oldalról fejjünk, ezt máshol már megoldották, mi csak át kell vegyük a módszert. A másik dolog a feldolgozás. Szövetkezni kellene, és azt a tejet, amit eladásra szánunk egy helyen, tejfeldolgozóban készítsük el, úgy, ahogy az elő van írva. A szükség nagy úr, nekünk pedig annyira kiapadtak a megélhetési forrásaink, hogy lépni kell. Ez a tél arra való lesz, hogy közösen állapodjunk meg a teendőkről. Én ez az utat járhatónak tartom a mi számunkra, de lépni már csak közös akarattal lehet.

– Meglátása szerint az emberek miért vonakodnak az újtól, a jobbtól?

– Én nem mondom, hogy világot járt ember vagyok, de ácsmesterként sokfelé megfordultam, még Magyarországon is, azt kell hogy mondjam, igénytelenek a mi embereink, megelégednek a kevéssel. Mondjak egy példát: a falu határában kb. 1000 hektár marad parlagon, műveletlenül. Ezen a gyenge földön, a burján, ami májusban, júniusban ad ugyan valami élelmet, de ezután minden kisül és a juhaink alig adnak 3-4 kilogramm sajtot, holott egy kicsivel jobb legelőn megadnák a dupláját. Ehhez pedig nem kellene más, csak az, hogy változtassuk rendesen a sztrungát, a karámot (mostanában akkor változtatják, amikor muszáj – esős időben, mert nagy a sár), és ezt a trágyázott területet vessük be takarmánnyal, zabosbükkönnyel, lóherével, vagy bármivel, és megoldható a nyári bőséges takarmányellátás. Meggyőződésem, hogy a néhány fiatal, aki gazdálkodik a faluban, és mi is valahányan az öregebbek közül meg is csináljuk ezt is, mert a szükség rákényszerít.

– Mivel lehet rávenni az embereket arra, hogy újítsanak, próbálkozzanak jobb módszerekkel dolgozni?

Azt szokták mondani: „senki nem lehet próféta a saját falujában”. Sokkal inkább odafigyelnek egy szavahihető idegenre, mint az idevalósira. Egy időben jöttek ide szakemberek tanfolyamokat tartani, de általánosságokról beszéltek. Jobb lenne olyan gyakorlati módszerekről, megoldásokról beszélni, vitatkozni, amelyek azt a közösséget vagy falut érdekelnék, és akkor talán kezdődhetne valami, amiből mindenkinek haszna lehet. Én erősen bízom benne, hogy így lesz.

Gergely Ferenc
Kolozsvár

Vissza