A nagy ugrás, avagy az évszázad nemesítése az ÖKO-10?

Évek óta ismerem a tönkölybúzát. Először, mint kenyérsütögető, majd később, mint földműves termesztési tapasztalatokat is szereztem. Igyekeztem minél többet megtudni erről a különös, egyszerűségében is csodálatos gabonaféléről.

Ausztriai tartózkodásom alatt tapasztaltam, hogy ott minden parasztember ismeri. Tudja például, hogy nem szabad közvetlenül trágyázni, mert túl nagy szárat növeszt és megdől. A táplálkozásukra igényes emberek körében különös, szinte misztikus tisztelet és szeretet övezi a tönkölybúzát és a belőle készült ételeket. Köszönhető ez nagyrészt Hildegard Von Bingennek, népszerű nevén Szt. Hildegardnak is. 7 évszázados tanácsai, receptjei e gabonáról, mint gyógyító táplálékról lejegyzett gondolatai ma is időszerűek. Valószínű, hogy nem valamiféle marketingérdemek motiválták, ezért hitelesek is.

Közismert, hogy a tönkölybúza két „rossz tulajdonsággal” is rendelkezik: keveset terem és hántolni is kell. Sok helyen mégis érdemesnek találták termesztésre, mert a gabonabetegségekkel szembeni ellenállósága, gyengébb talajokon is jól termeszthetősége és különleges táplálkozási értéke ezt indokolttá tette. Reálisan persze nem lehetett arra számítani, hogy arányaiban jelentős helyet foglal el a gabonák között, egészen az ÖKO-10 megjelenéséig. Ha minden igaz, amit ez a magyar nemesítők által előállított gabona tud, akkor ez az évszázad nemesítése. Forradalmasítani fogja a sütőipart és a magyar mezőgazdaságot a világ élvonalába emeli. Hiszen ha nagyjából ugyanannyit terem, mint az intenzív termesztésű búzafajták, táplálkozási értéke pedig mindezek felett áll, akkor valószínű, hogy a búza jelentős részét kiszorítja a piacról és az egész világ az ÖKO-10 vetőmagjáért fog sorbaállni. Adná Isten, hogy így legyen!

Eltekintve az üzleti sikerektől csak a nemesítés szakmai eredményét tekintve azért föl kell tenni a kérdést: lehet ekkorát ugrani? Bennem további kérdések és kételyek fogalmazódnak meg, ha az ÖKO-10 fajtáját vizsgáljuk, amelyre enyhe túlzással a szocialista mezőgazdaság idején közölt „győzelmi jelentés” stílusa a jellemző. Micsurin nemesítő munkáját dicsőítő cikkek szerény szakmai értékelések az ÖKO-10-ről megjelent szuperlatívuszokhoz képest.

Legutóbb az Új Elixír magazinban jelent meg egy cikk. Címe: „A 3. évezred kenyere”. Idézet a cikkből: „Sokan csak hírből ismerik, de sokan nem látták és nem ízlelték meg a tönkölybúzából készült termékeket. Erre nem is lenne módjuk, ha tényleg eltűnt volna a Földről kipusztult fajok egyikeként. De két gabonanemesítő, dr. Kajdi Ferenc és dr. Kalmár Gergely a csodával határos módon visszanemesítették, s az ÖKO-10 tönkölybúza védett névvel látták el. Így lekerült arról a végzetes listáról, amelyen a kipusztult fajok szerepelnek.” Eddig az idézet, amelyhez röviden csak annyit fűzök hozzá: ez nem igaz! A tönkölybúzát tőlünk nyugatra tízezer hektárszámra termesztik, tehát nem fenyegette a kipusztulás veszélye. Az elmúlt évtizedben nyugatra utazó magyarok a legtöbb kinti pékségben vásárolhattak volna „dinkel”-ből készült kenyeret, süteményt, liszteket, darákat, tésztát, pelyhet, müzlit stb. Legalább öt éve hazánkban is termesztik, sőt egy biopékség süt is tönkölybúzából. A lehetőségtől, hogy bárki megízlelje senki nem volt eddig sem megfosztva. Sietek megjegyezni, hogy „odakint” alakorból is sütnek a biopékek, tehát ezt az ősi gabonafajtát sem kell a sírból visszahozni senkinek.

Az ÖKO-10 mint szakmai eredmény és üzleti lehetőség valószínű, hogy ezek nélkül a korunk marketingjére oly jellemző „csúsztatások” nélkül is megállná a helyét. A „bio” szócskát annakidején sikerült kompromittálni a „biogiliszta” üggyel. Az „öko”-ra jobban kellene vigyázni!

Úgy tűnik, az ÖKO-10-re épült gazdasági vállalkozás valamiféle tönkölymonopóliumra törekszik (amelyre egyébként meg is van minden esélye). De miért kell ehhez azt állítani, hogy az ÖKO-10 az egyetlen létező tönkölybúza? A reklámminőségű információk után ideje lenne korrekt szakmai információkkal is szolgálni. Elképzelhetőnek tartom, hogy szűkebb szakmai közleményekben ez megtörtént. De azokat mi (gazdálkodók, pékek, Biokultúra olvasói) nem olvassuk. Néhány kérdésre viszont feltétlenül választ kellene kapnunk.

Én a fő kérdésnek azt tartom, hogy az ÖKO-10, amely a Biokultúra által közölt cikk szerint 3-4-szeres termést produkál, mint az eddig ismert tönkölybúzafajták, mennyit őrzött meg (mennyit vesztett el) a nemesítés során tönkölybúzaságából? Tehát össze kellene vetni pártatlan vizsgálatok során a két tönkölyfajtát:

• betegségekkel szembeni ellenállóság összehasonlítása;
• szélsőséges talajok iránti tolerancia összehasonlítása;
• beltartalmi értékek összehasonlítása;
• az ÖKO-10 és a normál tönkölybúza gyógyító, kímélő étrendekben való alkalmazhatóság szempontjából való összehasonlítása. Különös tekintettel a búza-érzékenységben szenvedők diétájára. A kérdés úgy is feltehető: az ÖKO-10 mennyire tönköly és mennyire búza?

A fentiek alapján megválaszolható lenne az a gyakorlatias kérdés is, hogy teljesen lemondjunk-e a kisebb hozamú tönkölybúzafajták termesztéséről az ÖKO-10 javára, vagy esetlegesen eltérő bizonyos speciális diétákban előnyösebb tulajdonságai miatt termesztésük továbbra is indokolt?

Soós Ferenc ökogazdálkodó
Kercaszomor

Vissza