Bejo: a bio

Mi az ami egy nagy vetőmagos céget arra indít, hogy biovetőmag előállítással is foglalkozzon? A válasz egyszerű, 2004 januárjától a biotermelők csak organikus úton előállított vetőmaggal dolgozhatnak. A Bejo Warmenhuizen-i központjában ma teljes gőzerővel folyik a munka, hogy elébe menjenek a biotermesztők igényeinek. Az ott szerzett tapasztalataimat írom le.

Ma a biotermesztők maguk készítik a növényvédelemre alkalmas szerek egy részét. Abszurdnak tűnik, hogy mindemellett nemesítéssel, fajtafenntartással, vetőmagelőállítással is foglalkozzanak. A Bejo azt gondolta, a cipész maradjon a kaptafánál, így maguk vették kézbe az ügyet.

Több mint 40 fajjal, alfajjal foglalkozik a cég, s ezek zömmel kétéves növények. Két évig kell tehát a maghozó növényeket egészséges állapotban tartani, ami nem könnyű feladat. A dolgot tovább bonyolítja, hogy ha választékuk 90 százaléka hibrid, így két szülőnövényre vonatkozik mindez.

Ma Hollandiában és Angliában működtetnek kísérleti telepet, ahol az összes kereskedelmi fajtáikat vizsgálják organikus szempontból. Legellenállóbb fajtáikat biomódon állítják elő. Olyan tulajdonságok kerülnek előtérbe ezáltal, melyek korábban nem voltak lényegesek. A modern nemesítési eljárások egy részével ma még nem ért egyet a biotársadalom, a vita szinte állandó a két tábor között. A vizsgálatok mellett a vetőmagellátás sem könnyű feladat, hiszen a jó biotermelő nem biztos, hogy jó vetőmagtermelő is egyben. A cég ma a világ négy pontján tanít be gazdákat vetőmag előállítására. Úgy tartják, a vetőmagtermelés legalább olyan nehéz dolog, mint a nemesítés.

A Bejo 2 hektáros biotelepén – mely 30 tonna szervestrágyát, valamint 200 kg patentkálit kapott – vizsgálják a növényeket. Az elmúlt évben a legnagyobb gondjuk a káposztapoloskával volt. Talán a karfiolt támadták meg legerősebben, s hiába védekeztek Bacillus thuringiensissel, kicsit megkéstek. Levéltetű ellen piretrint használtak, a többi növénynél nem volt szükség védekezésre. Azért itt megjegyzendő, hogy sok betegség Hollandiában nem jelenik meg, ami hazánkban komoly károkat okoz. Ami ott is gondot okoz, az a vetésforgó megtervezése, mai állapotukban a káposzta négyévente kerül vissza ugyanarra a helyre. És még egy apróság, ha a sárgarépánál meg tudják oldani a gyomtalanítást, már szinte semmi dolguk nincsen.

A biovetőmag – hétköznapi társaihoz hasonlóan – Warmernhuizenbe érkezik, s innen újabb problémákkal kell megküzdeniük, hiszen a tisztításban, csávázásban új módszerekre, szerekre van szükség. A raktárban tételenként ellenőrzik a fertőzöttséget, majd az ezermagtömeg alapján határozzák meg a melegvizes csávázást. Ezzel az eljárással a sárgarépáról az alternáriát, a káposztáról a xantomonászt lehet „letakarítani”.

Rengeteg új ötletre van szükségük, ahogyan ott mondták, kutatóik újra aktivizálódnak. Olyan egyszerűnek látszó dolgot is meg kell oldaniuk, mint a fakó magvak színezése – például spenótporral –, hogy azok piacosabbá váljanak.

Ma Hollandiában 3-4 százaléknyi az élelmiszerpiacon a biotermékek részaránya, de ha Európában szétnézünk, rájövünk, hogy ez erősen függ az életszínvonaltól és a gazdaságtól. Úgy tűnik termelői oldalról megvan a szándék a növelésre, de a fogyasztói oldal ezt lassan követi.

Ma még a bio módon előállított magvak ára 3-4-szerese a hagyományosénak. Úgy számolnak, ha komolyan nő a biozöldségek aránya a termesztésben, akkor 2010-re térül meg a befektetésük.

Értetlenkedő kérdésemre, hogy mégis miért csinálják – hiszen milliókat költenek rá, s vetőmagforgalmuknak alig 1 százalékát adják a biomagvak – elmondták, hogy a 60-70-es években, amikor mindenki a szabadelvirágzású káposztaféléket erőltette, ők már hibridekkel kísérleteztek, s ezzel 10-15 évvel előzték meg korukat. Így vannak az organikus vetőmagelőállítással is.

Viniczai Sándor

Vissza