Biopraktikák kertből, konyhából
A konyhából
Élő leves árpagyöngyéből. Ha hűvös az idő, hideg van, jólesik egy tányér meleg leves. A szóban benne van, hogy valamit megfőzünk, és annak a levét esszük. Van viszont a levesnek olyan része, amit nem kell okvetlenül megfőzni, maradhat élettel teli, nyers, friss.
Az árpagyöngyöt általában a hurkából ismerjük, pedig érdemes lenne többféleképpen beiktatni étkezésünkbe, mert értékes táplálék. Akár köretnek, akár levesnek készítjük, érdemes előző este beáztatni . Bő vízben mossunk át egy csészényit, öntsünk rá jóval több vizet, mint amennyi ellepi, mert estéről reggelig meg fog duzzadni. Reggel tegyük fel főni ebben a vízben, és még tegyünk hozzá ugyanennyit, mert a főzés során is felszívja a vizet.
Adjunk a léhez bőségesen zellerszárat, két-három mángoldszárat apróra összevágva, lestyánszárat – ezeknek sok idő kell, míg megpuhulnak, főhetnek az árpával. Ízesítsük a levet ízlésünk szerint sóval, borssal, köménnyel, korianderrel, ki mint kedveli. Mikor az árpagyöngy duplájára növekedett és kinyílt, megpuhult – ez kb. egy félórányi főzést igényel – jöhetnek a levesbe az élő alkatrészek . Amíg még nagyon forr, tegyünk bele összemorzsolt szárított zellerlevelet és petrezselymet, és pár perc után zárjuk el a tüzet alatta, tovább nem kell forrnia. Most adjunk hozzá friss apróra vágott petrezselymet és zellerlevelet, ha már nem forr, hanem csendesedik. Vágjunk apróra egy közepes vöröshagymát és két gerezd fokhagymát, öntsünk rá két-három evőkanál olajat, egy kiskanálnyi pirospaprikát keverjünk el benne, és az egészet öntsük a levesbe. Ez ad színt neki. A négyoldalú konyhai reszelő legfinomabb oldalán reszeljünk meg egy-egy szál fehérrépát, sárgarépát, egy kicsike zellert, és nyersen dobjuk bele ezt is a levesbe. Egy paradicsom, egy zöldpaprika apróra vágva szintén mehet bele.
A végén adjuk hozzá a mángoldleveleket, mégpedig úgy, hogy összesodorjuk szorosan, elvágjuk párszor hosszában, utána laskára nagyon vékonyra, és beledobjuk a levesbe. Ez a zöld is éppen csak egy kicsit megpuhul, nem marad ropogós, mégsem főzzük ki belőle a vitaminokat. Külön rántás vagy habarás nem kell, mert az árpagyöngy leve eleve sűrű már. A tányérokon adhatunk hozzá egy kanál tejfölt vagy joghurtot. Érdemes egyszer kipróbálni, mit szól a családunk az élő leveshez.
Jánosik Zsuzsa

Főzőláda. Feledésbe merült régi ötletet szeretnék föleleveníteni. Eleink kénytelenek voltak takarékoskodni – persze, csak a szegények –, és ehhez egyszerű eszközöket alakítottak ki. Ilyen a főzőláda is. Egy kis ládát kibéleltek rongyokkal, előkészítették a főzelékeket vagy leveseket, beletették a fészekbe a fazekat, kimentek a mezőre dolgozni, az étel melegen maradt, és lassan hűlt csak ki.
Nekünk ma még ládát sem kell szerezni, elég egy jókora doboz, amibe kedvenc fazekunk belefér. Béleljünk ki hungarocell darabokkal, százszám viszi a szél minden lakótelepen. Nevetségesnek tűnik, de sokat megtakaríthatunk a méregdrága gáz vagy villany árából, ha a babot, borsót, lencsét egy éjszakára beáztatjuk . Másnap leöntjük az áztatóvizet, felforraljuk, és még ezt az első vizet is leöntjük. Így kevésbé puffasztanak. A harmadik vízben már tizenöt-húsz percig forraljuk a hüvelyeseket, megízesítjük többféle fűszerrel és icipici sóval, esetleg egy késhegynyi szódabikarbónát is adhatunk hozzá.
Most következik a főzőláda: a forralás után tegyük bele a fazekat a kibélelt dobozba, takargassuk be jó alaposan, a tetejét is: itt fog tovább puhulni az étel. Ha reggel összekészítjük és elindulunk dolgunkra, délre, délutánra finoman összeérik a főzelék. (Ha rizst főzünk ugyanígy, az is megpuhul és gurulós lesz.) Ha kibontjuk, lehet még sűríteni rántással vagy leturmixolni az egész főzeléket. Fele gázt vagy villanyt megtakaríthatunk vele, és nem kerül semmibe, hulladékból elkészíthetjük.
J. Zs.

Szójás spenótvagdalt. Hozzávalók: 1 kg spenót megfőzve, átdarálva; 1 kg szójagranulátum (ételízesítős vízbe áztatva); 1 kg kenyér (tejbe áztatva); 3 tojás; 1 vöröshagyma (apróra vágva); fűszerek (só, borsika, fokhagyma). Mindezt dolgozzuk össze (ha túl lágy, akkor morzsát lehet hozzátenni), formázzuk ki, morzsába forgassuk meg, majd olajban süssük ki.
Benczik Márta
A kertből
Moníliát moníliával – kutya harapását szőrével. Sok éve olvastam, hogy ha a moníliával fertőzött bábagyömölcsöket összeszedjük, s egy edény vízben megerjesztjük – ebből a bajt megelőző szert készíthetünk. Az igen rossz szagú levet a 6 biodinamikus preparátummal beoltottam, egy idő után az edényt légmentesen lezártam. A következő évben a szert kissé felhígítva a még zöld gyümölcsökre permeteztem – de csak az egyik kertemben. Így megfigyelhettem a különbséget: a permetezett fákon alig volt moníliás gyümölcs, a kezeletlenen pedig sok volt. Egy eset nem bizonyít! Próbáljátok ki, s írjátok meg az eredményt.
Dr. Mezei Ottóné

Burgonyabogár ellen. Kis területen 200 db mini burgonyát vetettem, barázdát húztam, és 25 cm-ként tettem a kis burgonyákat úgy, hogy közé 1-1 gerezd fokhagymát dugtam . Sajnos kevés fokhagymám volt, és a nyolc sorból csak háromba jutott. Érdekes volt, megfigyeltem, hogy azokon a sorokon, ahová került fokhagyma, alig volt bogár, míg a többi részen, bizony sokat találtam.
Amikor kibújt a burgonya, megpermeteztük bordói lével, két hét múlva szintén. Ez védi a gombabetegségek ellen, de a bogár sem szereti. Utána két alkalommal (a fertőzéstől függően) megpermeteztük Novodorral, ami igen hatásosnak bizonyult. Sajnos még egyszer kellett volna, csak elfogyott a permetszerem.
Nagyobb területen ajánlatos volna fokhagyma lével is permetezni, már csak azért is, mivel a fokhagyma vírusölő. Kérek véleményeket, hogy más hogyan védekezik a burgonyabogarak ellen.
Dacziné Dúzs Julika
Békés

Illatos diólevéllel. A burgonya téli tárolásához jó szolgálatot tesz a diófalevél. A biokertészek amúgy is nagyon kedvelik, mert egér ellen is hatásosnak tartják. A burgonyát rétegesen befedik diólevelekkel – a legtöbben még zölden begyűjtik, megszárítják, és tél végén ráterítik a tárolt burgonyára, mert a csírázást gátolja.
Vannak, akik hatásosnak tartják moly ellen is. Harisnyaszárban, vászonzacskóban vagy papír-zacskóban érdemes a szekrénybe tenni és kipróbálni.
Lejegyezte:
Jánosik Zsuzsa
|