Zöldséghajtatás és szelíd növényvédelem

Az ökológiai gazdálkodás alapfeltétel-rendszere a növénytermesztésre vonatkozó szabályok szerint kezeli a zöldséghajtatást, tág teret engedve az esetenként nem kifejezetten ökologikus elveknek – gondoljunk csak a műanyag borítású berendezésekre, azok környezethez való illeszkedésére. A fosszilis, tehát nem megújuló energiahordozókkal való fűtés sem ökologikus, de még a nagy reményű termálvíz ökologikus kezelése, ill. visszajuttatása sem megoldott a gyakorlatban.

A zölséghajtatás másik problémája – intenzív jellegéből fakadóan – a nitrogén felhasználás (szervestrágyák tápanyagtartalmára értendő!). Az alapfeltétel-rendszer ugyanis az évente hektáronként 170 kg mennyiségben maximálta a kijuttatható mennyiséget, mely kb. 400-500 mázsa érett marhatrágyának felel meg. A gyakorló gazdák tudják jól, hogy a gazdaságos termeléshez ennek többszörösét kell kijuttatni, hogy a fajtákban lévő genetikai teljesítőképességet és a megfelelő eszközhatékonyságot (fóliaberendezés, fűtésköltség, vetőmag stb.) ki tudják használni – azaz gazdaságos legyen a termesztés.

Szerencsére (egyelőre) a tápanyagszint túllépése tekintetében az ellenőrzés gyakorlata Európa-szerte elnéző, azaz a szankcionálás a tanúsítást lényegében nem befolyásolja.

A zöldséghajtatás másik gyakorlati problémája a növényvédelem, ami egy növényorvos számára is komoly feladat. A biogazda jól kezeli a probléma megoldását, ha a megelőzés (lásd feltételrendszer) elveinek próbál eleget tenni. Címszavakban felsorolva: ellenálló fajta, vetésváltás, növénytársítási szempontok, klímaszabályozás stb. Ezek után jönnek – ha már baj van! – a különböző engedélyezett permetszerek – a hajtatás esetében elsősorban rovarirtó szerekről van szó, mivel az állati kártevők okozhatják a legnagyobb gondot, illetve az általuk terjesztett növényi vírusok.

Az ökológiai gazdálkodás a sokszínű biológiai tényezőkre alapoz, ezért a külső védekezés – permetezés – másodlagos. Az engedélyezett növényvédő szerek (növényi, ásványi kivonatok stb.) a konvencionális „mérgekkel” szemben ugyan csekély környezetterhelést okoznak, de a hatékonyságuk is alacsonyabb, ezért a termesztést rájuk alapozni kockázatos lenne.

A megoldást a megelőzés és a védekezés különböző eljárásainak együttese (következetes, tudatos!) alkalmazása adja. A biológiai növényvédelem lehetőségeiről több mint egy évtizede jelent meg a dr. Budai Csaba által szerkesztett könyv, mely a külföldi gyakorlat mellett a hazai kísérleti tapasztalatokról számolt be (megjegyzem, akkor még az ún. „integrált növényvédelem” szellemében) különböző természetes ellenségek – fürkészek, ragadozó poloskák, atkák, mikroszervezetek alkalmazásáról. A mű megjelenése óta immár több cég is foglalkozik a mesterségesen felszaporított „ragadozó rovarok” forgalmazásával. Ennek ellenére a biokertészek (hajtatók) alig élnek a lehetőségekkel. Ezért most okulásból egy biológiai növényvédelmet alkalmazó (de nem ellenőrzött öko!) gazdaságban tett látogatásom tapasztalatait szeretném megosztani az olvasókkal.

Forray Alfrédot, a szegedi FLORATOM Kft. növényvédelmi vezetőjét január végén kerestem fel. A következő kérdéseket tettem fel:

– Mióta alkalmazza a biológiai növényvédelmet, és milyen tapasztalatokra tett szert, amit feltétlen fontosnak tart megosztani e cikk szerény keretein belül?

1993 óta foglalkozunk biológiai növényvédelemmel, mely a természetes ellenségek tudatos betelepítéséből áll. Jelenleg közel 20 ha-on (üvegházi és fóliás zöldséghajtatás) alkalmazzuk e módszereket uborka, paprika és paradicsom termesztésekor, de tervezzük a dísznövényeknél is. Az ökológiai gazdálkodás termőföldhöz kötődő tevékenység, mi ennek semmiképpen nem tudunk megfelelni, mert 1995 óta, immár a terület döntő részén növényvédelmi és tápanyaggazdálkodási problémák miatt vízkultúrában – kőzetgyapoton – folyik a termesztés.

– Miért kezdték el a biológiai növényvédelmet, melyek e módszer előnyei?

A vegyszeres növényvédelem alkalmazásakor a kártevőkben (előbb-utóbb) kialakul a rezisztencia, magyarul ellenállóképesség, azaz megszokják a mérget. A természetes ellenségekkel szemben rezisztencia nem jön létre, bár bizonyos tényezők akadályozhatják működésüket, pl., kedvezőtlen klimatikus viszonyok, környezeti szennyeződésekkel (pl. növényvédő szerek) szembeni roppant érzékenységük. Emiatt csak nagyon kevés permetszer alkalmazására van lehetőség, s így a mi technológiánk a növényvédelem szempontjából gyakorlatilag vegyszermentes!

A növényvédelemre vonatkozó nemzeti szabályozás szigorú, amely a fogyasztó védelme szempontjából kívánatos, azonban a felhasználók szempontjából hátrányos a viszonylag hosszú – ezért betarthatatlan – előírt munka- és élelmezés-egészségügyi várakozási idő. A gyakorlat szerint ezeket a vonatkozó szabályokat nem is tartják be (Forray úr itt megjegyzi azt is, hogy Hollandiában a vegyszeres növényvédelemre vonatkozóan nincs előírva munkaegészségügyi várakozási idő). A rovarok alkalmazásának nincsen sem munka- sem élelmezés-egészségügyi korlátozása! A biológiai növényvédelem elsősorban az ún. hosszú kultúrákban (fűtött berendezések) gazdaságosabb, tehát olcsóbb, eredményesebb is lehet, mint a vegyszeres. Problémát csupán egy teljesen új kártevő megjelenése okozhat, egyébként ritkán van szükség vegyszeres (ún. korrekciós) kezelésekre (pl. nagymérvű levéltetű betelepülés szabadból stb.).

– Milyen természetes ellenségeket alkalmaznak, és milyen károsító ellen?

1993-ban használtuk először az üvegházi molytetű ellen az Encarsia formosa fürkészdarazsat. Később a gyapotmolytetű megjelenése után szükségessé vált egy másik fürkészdarázs, az Eretmocerus californicus bevetése is. E két faj sikeresen kiegészíti egymást a molytetvek elleni védekezésben. 1995 óta alkalmazunk különböző ragadozó-poloska fajokat. Ezek közül leghatékonyabbak a Macropolusok, melyek mindenevők és viszonylag jól bírják az üvegházak – fóliákhoz képest – szárazabb klímáját. Elsősorban a paradicsom és a paprika rovarkártevői ellen használjuk őket.

Az Ambliseulus fajokat a paprika védelmére, míg az Oriusokat ezen felül az uborka kártevői ellen is alkalmazzuk. Megjegyzem, ez utóbbi poloskafaj rokonai szabadföldön is előfordulnak, áttelelnek.

A poloskákon kívül egyéb rovarfajokat is használunk alkalmanként. A teljes fajlistát a forgalmazó biztosította számunkra. (KOPPERT Biological Systems)

A mesterségesen kitelepített rovarok nem viselik a hideg teleinket, ezért a szabadba került egyedek elpusztulnak. A nyár folyamán azonban egyedszámuk többszörösére nő, és a telepítési helytől több kilométerre is elvándorolhatnak.

Összegezve mondanivalómat, elmondható hogy a természetes ellenségek betelepítése a biogazdálkodás szempontjából nemcsak hasznos, hanem egyben meggyőzőbbé tenné a termelést, mivel „ahol a hasznos rovarok élnek – ott nincs méreg.”

Földi Mihály

Vissza