A kecsketartás kérdőjelei (1)

Az állattenyésztésben a kecskék és a juhok az ún. „kiskérődzők” csoportjába sorolhatók. A kecske- és juhágazat sok tekintetben hasonlóságot mutat, de nagyon sok az eltérő vonás. A legnagyobb hasonlóság abban áll, hogy mindkét ágazatban a kistermelők, kisüzemek vannak túlsúlyban.

A látrányi szőlősgazda – Tóth László – szelíd kecskebakjával (Seléndy Szabolcs felvétele)

A különbségek részben abban állnak, hogy a kecskeágazatban jelenleg a tenyésztésben alig van fajtatiszta állomány és a termelési adatokat sem lehet folyamatosan megszerezni a gazdáktól, míg a juhágazatban ez már rendszeresen megtörténik. Pedig a termelési adatok ismeretében lehetne kialakítani a megfelelő tenyésztési programokat, s ennek keretében jobb, az árutermelésben is gazdaságos egyedek ill. tenyészetek létrehozását. A kecskeágazatban a fejlesztés alapvető célja a tejtermelés növelése és az adott állományokból kiinduló fajták kialakítása.

Kívülről szemlélve a két ágazatot, az ország össztermelés-értékének meglehetősen kis részét teszik ki, mintegy 60-70 millió dollárt évenként. Döntő hányadban a juhágazat termeli ki ezt az összeget. (Kukovics, 2000.) A két ágazat meghatározó létszáma jelenleg egymillió egyedre tehető összesen, a kecskeágazat ebből 30-50 ezer egyed. Ennek az állománynak és a szaporulatának kellene hasznosítani a meglévő kb. 1,2 millió hektár gyepfelületet, valamint a termelésből már kivont és ezután kivonandó, eddig szántóként művelt területeket is. Ezeknek hasznosítása, karbantartása és helyenként rendbetétele e két állatfajra vár.

A kecskeágazatban döntő súlyuk a kevés állatot tartó kistermelőknek van, akiknek az összefogása még nem megoldott. Ez nagyon sok dologra vezethető vissza. Tulajdonképpen a tenyésztés kezdetén vagyunk, s nemigen lehet beszélni a termelés és tenyésztés ellenőrzéséről. Az egyedi tartós jelölések hiánya és a termelési adatok rendszeres rögzítésének megoldatlansága nem segíti a pontos minősítést sem. A tartott és tenyésztett állatok elsöprő hányada klasszikus módszer szerint alig sorolható be valamilyen fajtába, ezért egy átfogó tenyésztési program kidolgozása és bevezetése vált szükségessé. A Magyar Kecsketartók és Tenyésztők Országos Szövetsége tagegyesületeivel együtt mintegy 15-16 ezer anyakecske több mint 800 tenyésztője tevékenységét hivatott segíteni és koordinálni.

Nézzük meg röviden az ágazat gondjait, jellemzőin keresztül:

• A termelők nagy hányada tíznél kevesebb állatot tart, bár már vannak üzemek, amelyek 100-200 egyedet gondoznak. A termelő egységek (gazdák, üzemek) az ország területén elszórva találhatók, aminek következménye az információk hiánya. A legtöbb termelő egység Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van, s itt a legnagyobb a kecskelétszám is, a legkevesebb Vas megyében. A termelői átlaglétszám megyei szinten 20 anyakecske.
  Az utóbbi két évben folyamatosan növekedett a nyilvántartott kecskék és a tenyésztők száma, de az állami támogatási lehetőségek körüli bizonytalanságok sokakat tartottak vissza az állományuk nyilvántartásba vételétől. A támogatások feltételeit egyrészről túlságosan szigorúan állapították meg, másrészt a dekádonkénti tejvizsgálati költségek (3000 Ft/minta) ill. az értékesítésben elengedhetetlen egyedi állategészségügyi vizsgálatok meglehetősen költségesek, a többségében kispénzű emberek számára. Sokan, az elérhető első osztályú minőségű tejre kapható támogatást sem akarták igénybe venni, az EU előírásoknál szigorúbb követelmények és a magas vizsgálati költségek miatt.
• A kecskeállomány átlagos hozama messze elmarad a kecskefaj adta lehetőségektől. A tenyésztési programok részeként alkalmazott teljesítmény vizsgálat csak a regisztrált állatok kisebb hányadánál indult meg, bár az elmúlt évben sokkal folyamatosabb volt, mint előtte.
• A kecske hústermelése ill. annak minősége számos kívánnivalót hagy maga után, és ez a megszületett szaporulat exportértékesítését nehezíti. Átlagosan a gidák és a gödölyék 10%-a kerül exportra. A hazai fogyasztás alig néhány gramm! A feldolgozott kecsketermékek is csak rendszertelenül érik el a piacot, a termelők és közvetlen környezetük táplálásában szerepelnek rendszeresen.

(Következő számunkban a gondok boncolgatását folytatjuk, majd ismertetjük a biokecsketartás feltételeit. A szerk.)

Vereb Dér Ildikó

Vissza