Schuster Wili falura ment

Eléggé gyakran találkozunk Erdélyben a Schuster Wiliéhez hasonló esettel: az apja német (szász), az anyja magyar, felesége román. Így mi sem természetesebb, hogy mind a három nyelvet nagyon jól beszéli, sőt még az angollal is jól elboldogul. A Bioterra egyesület gyakran felkéri tolmácsnak, amikor Svájcból vagy más országból érkeznek hozzánk vendégek, előadók.

Wili városon született, Meggyesen és Váradon élt, itt járt iskolába, majd itt dolgozott mint fordító, az alapmestersége máskülönben vasipari szakember. És aztán egyik napról a másikra, 35 évesen otthagyott mindent: kényelmet, viszonylagos biztonságot, és kiköltözött Mozsnára, Meggyestől 15 km-re, Szeben megyébe.

– Senki nem mondhatná, hogy amit tett az egy tipikus eset lenne, sokkal gyakoribb az, amikor valaki abbahagyja a gazdálkodást. Mi késztette erre a szokatlan lépésre?

Minden akkor kezdődött, amikor először hívtak meg fordítónak Svájcba, az ott gyakorlati munkán levő romániai fiatalok számára. Az sem volt véletlen, hogy a praktikát biofarmokon végezték, ugyanis a svájci Cristliche Ostmission segélyszervezet mezőgazdasági programjában szerepelt ennek a gazdálkodási módnak a megismertetése és elterjesztése Romániában. Összesen három alkalommal jártam ilyen küldetésben a kantonok országában, szerencsémre a feleségem is ott volt ugyancsak tolmácsként, így nem volt éppen olyan nehéz keresztülvinnem azt az elhatározásomat, hogy elkezdem a biogazdálkodást.

– Tudtommal azon kívül, hogy eddig semmi sem kötötte a faluhoz, volt még néhány „apróság”, ami más embert visszatarthatta volna ettől a merész lépéstől: a városban például nem lehet biogazdálkodni, a városi ember aki csak más udvarán látott tehenet, vajmi keveset érthet ehhez a mesterséghez, és talán legfontosabb ellenérv, a család, a négy apró gyerek, akiknek biztosítani kell a megélhetést, a mindennapi kenyeret.

Furcsának tűnik, de szerintem pontosan ez utóbbi volt a döntő érv. Mindenképpen egészséges élelmet akartam a gyermekeimnek, amit a mostani körülmények között aligha lehetett volna a városunkban biztosítani, és nem utolsó sorban az a vágy, hogy saját farmunk legyen, hogy ott teremtsük meg a feltételeket a megélhetőségünkhöz mindennél erősebb volt. Elkezdtünk álmodozni arról, milyen legyen a gazdaságunk, mi legyen a „fő üzemág”, ki mivel foglalkozzon. A választás - svájci hatásra természetesen – a tehéntartásra esett, eldőlt az is, hogy 10 tehenünk lesz, ugyanúgy, mint a svájci farmok legtöbbjén.

– Mikor dőlt el, hogy hol lesz a gazdaság?

Álmodozás és tervezgetés közben lassan eltelt 6 év. 1999-ben Szeben megyében, Mozsna nevű faluban, Isten segítségével megvásároltunk egy házat és a hozzá tartozó 2,5 hektár területet. Időközben még vettünk földet úgy, hogy most 7,5 hektár van egytagban. Ez igen jó dolog, mert itt szakaszosan legeltethetünk, és ez az egyedüli jó megoldás. A legeltetésre szánt területet, a Svájcban látottak alapján füves-herés keverékkel vetettem be, ettől nagyon jól tejelnek a tehenek.

– Milyen istállót építetett?

Szeretném megjegyezni, hogy az épületeket szinte teljes egészében mi, a család „húztuk fel”, mert a kivitelezés nem igényel különös szakértelmet, bárki bátran nekifoghat. A tervezéssel azonban már szakember bíztam meg. Mint említettem, volt alkalmam Svájcban, de Németországban, Ausztriában is megnézni az ottani épületeket, az idevágó szakirodalmat is hosszasan tanulmányoztam, mindezek alapján készítettem egy vázlatot, amelyen feltüntettem: az állatok szabadtartásban legyenek, külön etető és külön pihenőhellyel, lehetőleg olcsó legyen, helyben beszerezhető faanyagból. Ennek alapján készítette el az építészmérnök a hivatalos dokumentációt, és 2000 augusztusában elkezdtük a gazdaság felépítését, és mikorára megjöttek az első fagyok, az állatokat behajtottuk. Ma már teljes egészében át van adva a rendeltetésének. Istennek köszönöm, hogy időt, erőt, bölcsességet és anyagi lehetőséget adott hogy eljussak idáig.

– Néhány szót a méreteiről?

Tehát, amint említettem, 10 férőhelyes és szabadtartásos technológiára épült, a mérete 5 x 13,5 m. Van egy elkülönített rész az elletésre és egy a borjak számára. Kifutó 6 x 13,5 m, alatta van a 100 köbméteres trágyalé bazin (medence). Ezt beton rácsozat fed, így az ürülék nagy része közvetlenül ide kerül. Építettünk egy szénatartót is (8 x 13,5 m), mellette az etetőjászol és a takarmányozási terület.

– A puding próbája az evés. Nem ritka eset, hogy a legkorszerűbben felépített, fajállatokkal benépesített farm nem működik. Mit mondhat most több mint félévi működés után, érdemes volt, megérte?

Határozottan állítom, megérte. Egy kis szerencsével, megfelelő hozzáállással sikerült a faluban vevőt találni. Főtermékünk egy kenyérre kenhető pasztaszerű túróféleség – helyi recept szerint, ezenkívül tejfölt is árulunk. Szeretik a termékeinket, mert látják, hogy a tehenek tiszták és tudják, hogy a takarmányban semmilyen vegyszer nem volt, tehát egészséges. Ezzel a részleggel máskülönben a feleségem foglalkozik, megjegyzem nagyon ügyesen. Tény, hogy a feldolgozó üzemek 3800-4000 lejt fizetnek egy liter tejért a termelőknek, mi pedig 11 000-12 000 lejt érünk el ebben a formában. Nyugodtan állíthatom, nekünk mindenképpen megéri biogazdálkodni.

Bódis András
Kolozsvár

Vissza