Bioméz-szövetkezetünk nyitott minden méhész felé

A Mecseki Bioméz Marketing Szövetkezet 2000. január 15–én alakult 14 alapító taggal, akik elkötelezettek a bioméztermelés terén és a biogazdálkodást választották. A tagok közül ketten már átállt bioméhészek, a többi tag átállás alatti.

Azóta a szövetkezeti taglétszám emelkedett, újak léptek be. Itt minden méhész vállalta a bioméhészet feltételrendszerét és az átállást is. A szövetkezet mindenki iránt nyitott, aki felvállalja és elfogadja a szövetkezeti alapszabályunkat, valamint a Biokultúra Egyesület és a Biokontroll KHT mint ellenőrző szervezet feltételrendszerét a bioméhészet elkezdéséhez. A szövetkezet elsősorban a biogazdálkodásra épül, és ezt szeretné tovább fejleszteni akár több bioméhész összefogásávol. A bioméhészetben rejlő lehetőségeket akarja kiaknázni a biztos EU piacok tükrében. Igaz ez a piac nagy versenyt jelent a bioméz minőségében, de a szakszerű ellenőrzéssel és a technológia betartásával a tagok biztos piacra lelhetnek.

A szövetkezet 1200 méhcsaláddal gazdálkodik, ennyit fog össze, és a tagok vándorlási kedve miatt több fajtamézet termeltet mind bio mind hagyományos mézekben, így repce-, akác-, hárs-, szíriai selyemkoró-, napraforgó-, szolidágó-fajtamézeket és bioviaszt, biovirágport termel.

A továbblépés lehetősége is adott, mivel létrejött a bioméztermelő szövetkezetek szövetsége és ehhez csatlakozva más méhészeti szövetkezetekben is elindult egy biztos alapanyag és egységes termelési produktum megjelenítése, ami szilárdabb tárgyalási pozíciót eredményezhet a hazai és EU biopiacokon.

Idén mézet is felvásárolunk: biomézet, valamint hagyományos mézet. A tagok termelési mennyiségén felül külső tagoktól is vásárolunk mézet, több bioméz kereskedő kapcsolattal valamint közvetlen EU piacokkal rendelkezünk. Azonban mindig visszatérő probléma a vevő számára, hogy kevés a felkínált mennyiség, hiszen a többszörösét exportálná biomézből. A szövetkezet idén megjelent kicsomagolt mézzel a belföldi és külföldi piacon is, a Baranya megyei belső bolthálózatokban megtalálható már 500 g és 1000 g kiszerelésű akácméze. Termékbővítés miatt elkezdi az üveges lépesméz termeltetését és termelését francia technológia szerint.

Segít és szaktanácsot ad a szövetkezeti tagjainak, és állandó piaci információval támogatja a megtermelt méz eladását. A terveink között szerepel egy közös raktár és telephely létrehozása a megtermelt biomézek szakszerű tárolásához, valamint elsősorban a kicsomagolt biomézzel való megjelenés a belső hazai piacokon, és tanfolyamok szervezésével a bioméhészet és az öko-gazdálkodás ismeretanyag átadása.

A Mecseki Bioméz Marketing Szövetkezet nyitott minden méhész felé, aki vállalja a biogazdálkodást. Belépéshez írásos kérelemmel a szövetkezet vezetőségéhez kell fordulni, akik döntenek az új tag felvételéről, ahogy a tag megismerte a szövetkezeti alapszabályt.

Minden érdekeltet szívesen látunk!

Pontos elérhetőség: Mecseki Bioméz Marketing Szövetkezet, 7694 Hosszúhetény, Berki Fülöp u. 16. Tiber Mihály elnök (tel: 72/490-047), elnökségi tagok: Herédi Ferenc, Baranyajenő (72/454-087), Vass János, Hosszúhetény (72/490-108). E-mail: meheszet@freemail.hu, biomeheszet@wap.hu. Internet: www.tar.hu/biomeheszet.

 

Vissza
Design: Mihalec Hedvig 2006.