Haragszom a Tiszára(!?)

Újabb cikkünk lezárja az ártéri vagy foki gazdálkodásról szóló sorozatunkat. Szerettünk volna egy ökogazdálkodót is megszólaltatni, de nem kaptunk ilyen írást. A riport a Kossuth Rádió Oxigén műsorában hangzott el. (A szerk.)

Felső Barnabást, a Duna Dráva Nemzeti Park Pro Natura díjas természetvédelmi őrét kérdezem, hogy hogyan gondolt az áradó Tiszára.

Aki a víz nyelvét érti az tudja, hogy a víz csak gazdagságot hoz és csak azoknak az embereknek az ellensége akik nem értik ezt a nyelvet. Az árvíz idején hallottam egy riportot, megkérdezték a vízügyi szakembertől haragszik-e a Tiszára? „Haragszom, mert most rosszul viselkedett a Tisza” – mondta a riportalany, és égnek állt a hajam, mert mintha azt mondta volna, hogy haragszom erre a késre, mert tegnap kenyeret vágtam vele és ma meg elvágtam vele az ujjam, micsoda ocsmány szerkezet. Mintha nem is ő fogta volna a nyelét. Mintha nem is ő idézte volna elő a bajt a tájátalakítással, a Tisza szabályozásával. A víz szabad utat keres, szeretne a gátak szorításából kitörni, és mindig ki is fog törni. Neki van rá ideje, hogy a stratégiát kidolgozza, nekünk nem biztos, hogy van időnk a túlélésre.

– Ön a Duna mellett él és dolgozik, miért érdekli annyira a rakoncátlan Tisza?

Én lobbyzni szeretnék a Tiszán keresztül a Dunára, mert amit a Tiszán elkerülhetetlenül meg kell csinálni, azt majd ennek a hatása és példája után meg lehet csinálni a Dunán is. A Tiszán kényszer szülte megoldások remélem a Dunán a józan paraszti ész szüleményei lesznek. Vizsgáljuk meg, hogy miért lettek ennyire fontosak Gemencen a foki gazdálkodás maradványai?

Botanikusok, madarászok, kutatók jelenlétének köszönhető, hogy ilyen értékek maradtak fönn? A válasz nem, hanem okos és bölcs gazdaembereknek köszönhető, akik itt éltek ezen a vidéken és használták ezt a tájat, és értéket teremtettek általa. Nekünk ugyanezt kell tennünk, nem vitrinben kell tartani és mutogatni ezt a tájat, hanem benne élni és dolgozni, mert ha Isten megteremtette azokat az adományokat az ártéren keresztül, nem nézné jó szemmel, hogy mi pocsékba vegyük. Ha az ember kellő alázattal közelíti meg a folyót, az beszélni kezd és mesél. Az ártéri ember csak úgy gazdagodott, hogy környezetét is gazdagította. A természettel való együttműködést a természet hatalmas energiákkal hálálja meg. Ha már az Isten megteremtette a gyümölcsöt, nem azért tette, hogy elrohasszuk, hanem hogy valaki vagy valakik elfogyasszák. Különben nincs értelme az egésznek. Az ártéri ember utánozva a természetet, lefinomította a természeti erőket, amelyek hatalmas áldásokat osztogattak.

– Ha sikerülne a fokokat újra éleszteni, az ökológiai rendszerben milyen helyet foglalnának el ezek a területek?

Úgy emelkednének ki környezetükből, mint egy piramis. Ezek a legértékesebb területek, mindent tudnak, azonban nem bírják az ingázást, a röghöz kötöttséget igénylik. Állandóan ott kell élni ezeken a helyeken. Az kell, hogy a vidék benépesüljön, a Kárpát-medence csodálatos tájakkal rendelkezik, mégis a legszebb részek lakatlanok. Hatalmas vidéki társadalmat lehetne megtartani ezeken a területeken és élni is lehetne. Nem városi kolóniákban egymás hegyén-hátán, ezeket a területeket ismét felosztanánk, megtanulnánk élni ezen a földön. Aki ilyen térségben boldogulni akar, univerzálisnak kell lennie, nem elég egy dologhoz értenie.

Ott vannak a mély, vizenyős területek, semmi hasznot nem adnak, ezeken a területeken kitűnő halastavakat lehetne létesíteni. A folyókból kiáradó fokokat láncra lehetne fűzni, így az eddig semmit érő föld a gabonatermés értékének ötszörösét tudná produkálni. Egyszer kell csak beruházni, ezután csak a fenntartás kell biztosítani. Az ártéri gazdálkodás legfontosabb eleme a halászat, de számtalan eleme van, pl. az ökoturizmus. Lehalászatkor nem csak külföldiek, hanem magyarok – mert ők sem láttak ilyet – szívesen kijönnének. Parasztok csodálkoznak paraszti dolgokon, ide süllyedtünk. Nyálcsorogva jönnének nyugatról ide, hogy lássanak még emberi dolgokat, mert az ő élőviláguk már nem az.

A ma embere meg fog csömörleni attól a szennytől, amit most ontanak a nyakába a médiákon és a reklámon keresztül. Már a csillagos eget is elvették tőlünk. A diszkók fényei lézerágyúikkal úgy bevilágítják az eget, hogy a csillagokban sem lehet gyönyörködni. A repülőgépek kondenz csíkjai elveszik a napfényünket. Mindebbe bele fog csömörleni az emberi társadalom. Azért vagyok optimista, mert a kényszer fogja őket rávinni, nem fogják bírni tovább. Minden másnap pszichológushoz mennek majd és meg fogják keresni azokat az embereket, akik még vissza tudják vezetni őket oda ahonnan eltévedtek.

Berecz Béla

Vissza