Virágaim velem betegedtek

Nemrég jelent meg Bessenyei Odette könyve „Titokzatos nyavalyám” címmel. Ez a nyavalya egy rejtélyes gombabetegség, az úgynevezett Candida albicans fertőzés, amely ma már, sajnos, népbetegségnek számít. (A nők 85%-át, a férfiaknak legalább a felét érinti.)

Leggyakoribb tünetei külön-külön, de akár együtt is: fejfájás, fáradtság, allergia (por, étel, gyógyszer stb.), torokpanaszok, ízületi gyulladás, evési kényszer, emésztési zavarok, hasmenés, székrekedés, nőgyógyászati problémák, hólyaghurut, bőrkiütés, depresszió.

A szerző, aki a halál torkából menekült, a gyógyulás keserves útját írja le. Recepteket ad, és a diétáját ismerteti, amelyet két éven át szigorúan betartott. Ma egészséges és aktív.

Bessenyei Odette mindig hangsúlyozza, hogy gyógyulását nem gyógyszernek, hanem módszernek köszönheti, több tényező együttes alkalmazásának. Ezek közül a legfontosabb: az éltető nap, az éltető mozgás, az éltető víz és végül az élő táplálék. Betegsége idején egy „véletlen” vezette el egy bioboltba. Erről kérdeztük részletesebben.

– Budapesten, a Szabolcska Mihály utcában van egy rendelőintézet. Oda jártam, látogattam az orvosokat. Azt mondták, hogy menjünk szűrővizsgálatra – hát én mentem, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Hol azt mondták, hogy száraz a nyálkahártyám, hol azt, hogy párologtassak, ilyen gyógyszer, olyan gyógyszer, és azután ott volt a végállomás, egy jó kis daganat a hátsó garatívemen. Nem a szűrővizsgálatokon van itt a lényeg, hanem azt kell megmondani, mit kell csinálni, hogy ne legyen daganat.

Éppen kitámolyogtam a rendelőből, mentünk az utcán a férjemmel, ki volt téve a tábla, hogy „egészséges táplálékok”. Miután állandó hasmenéssel küszködtem, valami gyógyteát szerettem volna. Székrekedés ellen tudnak adni gyógyszereket, de hasmenés ellen nem. Így kerültem a bioboltba, a lépcsőn majd leszédültem, mert már járni is alig tudtam. Volt ott egy kedves fiatalasszony, és a Neurosant ajánlotta. És áldom mind a mai napig őt is és a bioboltot is, mert a Neurosan nagyszerű, magyar, olcsó és jó. Mindenkinek jó szívvel ajánlom, élete végéig szedje ilyen környezet-szennyezésnél. Ez valóban gyógyító ásvány.

És nemcsak a Neurosant szedem, hanem ami a pohár alján marad, azt ráöntöm a virágokra. A virágokat is, mint az embert, táplálni kell.

Észrevettem, hogy ahogy én megbetegedtem, úgy kezdtek a virágaim is megbetegedni. A szó szoros értelmében, ahogy én lelombozódtam, úgy kezdtek ők is haldokolni. Egyre kisebb leveleik lettek, a végén leszáradtak, és már szegények majdnem meghaltak. Amikor én kezdtem magamhoz térni, ők is magukhoz tértek, egyre inkább szebb és szebb leveleket hoztak. Most már olyan hatalmas fejlődésnek indultak, hogy szinte kiverik a plafont. Babusgatom őket, bár tudom, hogy még több gondozásra lenne szükségük. De érdekes módon, egyik-másik levélnél láttam, hogy szinte megbarnult a levél széle – csúnya szó, de azt mondom, szinte rákos jelleget mutattak. És csodálatos módon a levelekről is eltűntek ezek a barna foltok, zöldek lettek és most pompáznak. Az ember együtt rezeg a növényeivel.

Ami a betegségemet illeti, csak dióhéjban lehet róla beszélni, mert elmondani nem lehet több óra alatt sem. Ha érzékeltetni akarom, úgy lehet jellemezni, hogy egy örvénybe kerültem, és amikor legeslegmélyebb pontjára kerültem, ekkor nekem nem kapálóznom kellett, mert akkor elpusztultam volna. Ekkor térdre rogytam, és mindenről, ami korábban fontos volt, teljesen le kellett mondanom.

Fantasztikus volt, ahogy minden ellenem játszott: két haláleset volt a családban, anyagi nehézségek, autóról, családi nyaralóról, mindenről le kellett mondanunk. És amikor a legmélyebb pontra jutottam, akkor kaptam egy olyan kegyelmet, hogy elkezdtem fölfelé jönni.

Minden, ami korábban jelentős volt, arról le kellett mondanom, és amit korábban nem ismertem, hogy milyen fontos, azt meg kellett ismerjem. Ehhez volt szükség az összetett módszerre. Mindent együtt meg kellett változtatni – és ahogy a számítógépeken is áll, hogy „új élet” – hát én is új életbe kezdtem. Azóta minden porcikám megváltozott. Korábban visszahúzódó, gátlásokkal küszködő, állandóan szorongó ember voltam. Szégyen, de meg kell mondanom, ötvenéves koromig rágtam a körmömet. Iszonyú lámpalázzal küszködtem, a jogi egyetemen mindent beleadtam, az államvizsgákra maximálisan tanultam, és bár „cum laude” végeztem, majdnem belepusztultam. Azóta, mióta ilyen betegségből visszajöttem, mindenki csodálkozik rajtam, mert egyáltalán nincs lámpalázam. Akár TV, akár rádiószereplésnél, akár hat-nyolcszáz ember előtt egy színházban – sehol. Mert érzem és tudom, hogy miért csinálom.

Akkor, mikor szörnyű állapotban voltam, a kórházakban együtt voltam a betegekkel. Tragikus dolog ezt kimondani, de közülük sokan már ott vannak az urnafülkékben.

Akkor rájöttem, hogy én valami csodálatos kegyelemben részesültem, hogy megmaradtam, és éreztem, hogy ez nem nekem szól. Másoknak kell segítenem. És próbálom továbbadni, és jönnek a visszajelzések, hogy másoknál is működik.

Betegségemet úgy éltem meg, hogy szinte az ég rámszakadt. Akkor nem tudtam, miért is büntetett engem az Isten, hiszen tisztességgel éltem, becsülettel elláttam a kötelességeimet. Most már rájöttem, hogy nem büntetés volt, hanem ajándék. Az a sok szenvedés, amin átmentem, kellett ahhoz, hogy ha hozzám jön valaki, bármilyen betegséggel, fájdalommal közelít, én már ismerem. Pontosan tudom, mi az a gyomorfekély, ízületi gyulladás, ismerem a vérzéseket, a fejfájást a garatdaganattól a nőgyógyászati bajokig, hajhullást, kettőslátást, nyirokcsomók megnagyobbodását, pajzsmirigy problémát – minden együtt volt.

Már nem is lehet kibogozni, hogy tulajdonképpen mi is volt az én bajom. Rémregény. De a szívritmuszavarommal elmentem egy szívspecialistához, a gégémmel a gégészhez, a szememmel a szemészhez. Mindenki próbált a maga területén mindent megtenni. Azt viszont, hogy én egy komplett szemeteszsák vagyok, az nem derült ki. Mert a szívspecialistát nem terheltem azzal, hogy amúgy nekem kettőslátásom van, ezért mindenki adott arra a problémára egy gyógyszert, és tulajdonképpen egy méregzsák lettem. A rengetem gyógyszer amit összeettem még jobban elsavasította a szervezetemet, és valószínűleg kölcsönhatásban is voltak. Rengeteg antibiotikumot kaptam: a helikobacter pilorira, az ízületi gyulladásaimra, mandulagyulladásaimra. Az egyik orvos nyilván nem tudott a másikról, vagy lehet, hogy mondtam, de arra már nem volt ideje odafigyelni – szóval ezek összeadódtak, és mint a cement, összeállt bennem. Akkor megszületett a diagnózis, hogy menthetetlen vagyok.

Ebben az állapotban, amikor volt egy világos pillanatom, elolvastam egy könyv ismertetőjét. Ferencsik István ismertette, és a könyv címe: „Betegnek érzem magam, és nem tudom miért”. A szerzők: Harold H. Markus és Hans Finck. Ez a könyv a candidabetegségről szól. De hozzá kell tennem, hogy én már 1996-ban olvastam erről egy cikket, „Parányi halálhozók” címmel. Akkor bekattant, hogy erről a gombáról már hallottam. Az ismertetőben föl volt sorolva huszonkét tünet, ebből nekem mind megvolt.

Kedves Olvasóink! Ha valaki most úgy érzi, hasonló helyzetben van, annak mindenek előtt Bessenyei Odette könyvét ajánlanám. Kapható az Ökopiacon Budapesten és a Candida alapítványnál. (Cím: Dr. Bessenyei Odette, www.webexpress.hu; e-mail: candida@webexpress.hu. Tel: 06-1/386-9708. 1113 Budapest, Daróczi u. 27.)

Lejegyezte: Jánosik Zsuzsa

Vissza