A vietnámi csüngőhasú

Röviden bemutatom a hazánkban most honosodó, egyre több ember által kedvelté váló vietnámi csüngőhasú sertést. A fajta tulajdonságait, tartásának igen olcsó lehetőségét és egyéb ismereteket saját tapasztalataim alapján írom le. Igénytelensége szabad tartási lehetősége alapján akár biofajtának is nevezhető.

Sokaktól hallottam, hogy nem szeretik ezt a fajtát, de, hogy miért azt még senki sem tudta megmondani. Amióta a családi gazdaságunkba kerültek ezek az állatok, azóta nagyon sok jó tapasztalattal lettünk gazdagabbak.

Származásáról sokat nem lehet tudni. Ahogy a neve is mutatja Ázsiából származik, ott mindenhol elterjedt. Megtudtam, hogy Németországban is tenyésztették.

Színe fekete, egy-két tenyésztett változata foltos (szürke, fekete, fehér) – ezek az állatok nagyobb tömegűek. Homlokán erős ráncok találhatók. Teste rövid, mély, hasa csüngő, lábai rövidek. Feje törzséhez képest nagy, tokásodásra hajlamos. Füle hegyes oldalt szétálló, farka egyenes, bojtban végződő. A kan általában rejtett heréjű, csak két ráncos, sötétebb folt mutatja a herék helyét. Agyarfoga jól fejlett (főleg a kanoknak). 14-16 csecsbimbója van szimmetrikusan elhelyeződve. Hibás csecsbimbó ritkán fordul elő.

Viselkedésére jellemző, hogy csoportban él, a csoportba idegen egyedeket nem szívesen fogadnak be. Félvad – szelídíteni lehet, de nem sok eredménnyel. Fölöslegesen nem támad, inkább visszavonul, ha van rá lehetősége. Takarításnál mindig a másik sarokba mennek, és idegesen figyelik a gondozó minden mozdulatát. A friss alomban szívesen ugrálnak, játszanak. Ha túl nagy a helyük, akkor az alvó és evőhelyükön kívül mindenhova piszkítanak. Ha megfelelő méretű helyen vannak, akkor betartják a piszkító helyüket, és egy helyre bealmoznak maguknak, ahol alszanak. A búgó kocák sokszor addig ugrálják egymást, amíg akár vérezhetnek is. Ha a kocák és a kan együtt vannak tartva, akkor a búgás kezdetétől az első sikeres ugrásig a kan hajtja a kocát. Ha egyszer sikeresen ugrott a kan, akkor nem ugrik többet, és a kocát is békén hagyja.

Szaporaságára ugyanaz mondható el, mint a házi sertésre, azzal a kivétellel, hogy a választás után hagyni kell a kocának legalább egyszer annyi időt (két búgás közti idő), hogy valamilyen mértékben regenerálódni tudjon, mert a jó kocák a szoptatás végére annyira lefogynak, hogy nem képesek megtartani az ugró kant. Saját tapasztalatom alapján, ha a szopós malacok rendesen esznek a 6. héten, akkor le lehet őket választani (a fejlődésben nem történik visszamaradás, és a kocát is megkíméljük az esetleges károsodásoktól).

Kifejlett kori testtömege 60 és 100 kg közé tehető, de pontosan nem lehet meghatározni, mert ez főleg attól függ, hogy ki mivel eteti, mikor tudja levágni. Jó tudni, hogy ez az állat átlag egy év alatt éri el ezt a vágótömeget. Meglepődésre ez az adat nem adhat okot, mert ez az étrendjéből adódik. Nem szabad túl zsíros élelmen tartani (ebbe tartozik a mindenféle moslék is) nem tilos neki adni, viszont azt tudni kell, hogy ebből főleg zsírt képez. Ha azonban ennek a sertésnek nem adnak túl erős takarmányt, akkor alig van zsírja (sokan azt mondják annyi zsírja nincs, hogy a hús megsüljön benne). A mi állatainknak egy időben sikerült szereznünk száraz kenyeret, aminek következtében az állatok annyira elhíztak, hogy a kan nem tudott ugrani.

A húsa nagyon jó, ízletes, teljes mértékben hasonló a nagyobb testű sertésfajtákéhoz, csak mennyisége arányosan kevesebb. Megeszik az összes háztartási hulladékot, növényi maradványokat. Ha csupán korpát kapnak vízzel keverve, akkor is ezalatt az egy év alatt ugyanúgy felhíznak. Nagyon jó, ha van arra lehetőségünk, hogy a nyári időszakban kiváltjuk az állatok egyszeri takarmányát zöldre.

Nagyon jó az is, ha az állatok maguk legelhetnek, mert akkor megteremtjük nekik a leg-természetesebb feltételeket (mozgás, friss levegő, napfény). Célszerű az állatokat a 70-80 kg-os átlagtömeg elérésekor levágni. Nem kell igazán tartani az állatok betegségeitől, állatorvosi kezeléstől, mert nem hajlamosak betegségekre. Családunk állatai egyszer betegedtek meg, de az állatorvos megnyugtatott, hogy nem történt túl nagy gond, és a kezelése se jár különösebb nehézségekkel. Az állatokon barna foltok jelentek meg, és nagyon legyengültek. A kezelése tapasztalataink szerint a következő: a foltokat be kell kenni sertészsírral, mert olyan anyagokat tartalmaz, amit ez az állat egyébként nem tud fölvenni sehonnan. A megelőzése pedig: sertészsírt kell keverni az állatok abrakjába időnként, és ezzel pótoljuk a hiányzó anyagokat. (A fajtán belüli zsírral való kezelés és etetés gondokat okozhat. A szerk.)

Elhelyezésük a legegyszerűbb módon történik. Ha szabadföldön, egy letakart területet tudunk nekik biztosítani, akkor ők ott egy gödröt „ásnak” maguknak, azt telehordják szalmával és abba akár a koca le is tud fialni. Ha fedett területen tartjuk őket, mint más sertéseket, akkor csak arra kell figyelni, hogy ne legyen fölöslegesen nagy területük, az előzőekben említettek miatt. Ha a kocák és a kan együtt vannak, akkor a fialáskor a kan kihúzódik arról a helyről, amit a koca kiválasztott magának, és egy darabig nem is foglalkozik a picikkel. Nem bántja őket, és az abrakból is előnyben részesíti a kicsiket. Takarítani a terület nagyságától függően kell, de legalább hetente egyszer.

Elmondható, hogyha valakinek van egy több hektáros területe, ami esetleg be van kerítve, akkor ki lehet engedni ezeket az állatokat, és csak évente egyszer-kétszer kell levágni belőlük annyit, amennyire éppen akkor szükség van. Ezek az állatok teljes mértékben szabadon és természetesen élnek, ami azt jelenti, hogy a fajta akár bio-nak is felfogható. Ha az állatokat csak etetés helyett engedjük ki, és napjában egyszer etetjük őket, akkor mindig visszajönnek, és így egy helyen tudjuk őket tartani.

Tóth Péter
12 évfolyam
Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakközépiskola, Vác

Vissza