Biopraktikák

…a konyhából

A gyümölcslé vagy zöldséglé maradékának felhasználása. Sok háztartásban van már – hála Istennek – gyümölcscentrifuga. Bokor Katalintól hallottam egyszer, hogy a gyümölcscentrifuga és a beöntőkészülék fontosabb egy háztartásban, mint a mosógép. Hogy a szennycsatornákat közvetítő agymosó tévékészülékről ne is beszéljünk!)

Tíz éve lehet, hogy ezt mondta Bokor Katalin, nagyon megjegyeztem. Föl is buzdultam, és vettem egy gépet, akciósan, persze. Nagy boldogan hazavittem.

– Igen? Vettél? – kérdezték a gyerekeim savanyú képpel. – Akkor most lesz kettő! – mert közben ők is ezzel leptek meg. Sebaj! Lett nekik is, nekem is a kis balatoni házamban.

Nahát, ami hibát egy szerkentyűvel el lehet követni, azt én mind produkálni tudom. „Anyánknak gépiszonya van” – mondják rám a gyerekeim. Igaz. Kétbalkezes filosz vagyok, de azért az is igaz, hogy a legtöbb készülékkel igen nehéz bánni, tisztítani és szétszerelni, még normálisoknak is. Érdemes máshol kipróbálni, vagy érdeklődni ismerősöknél, melyik vált be, mielőtt megvásárolnánk egyet.

Ahol sok a hullott gyümölcs, ott szinte nélkülözhetetlen. Almalé, szőlőlé is finom, de én az almához sárgarépát és céklát is centrifugálok, ez télen védőital. Ha még hozzávesszük a napi egy kiskanálnyi frissen reszelt, csípős tormát, egész télen tudunk védekezni az influenza ellen. A tormát vajaskenyéren, tejfölös túróban vagy salátában ehetjük, a lényeg, hogy csípjen, sírjunk tőle.

De visszatérve a sárgarépa-alma-céklalére, ott marad a kipréselt maradék. Na én aztán képtelen vagyok ezt kidobni, még akkor sem, ha tudom, hogy a komposzttal újrahasznosul. Az én generációm, akik a háború idején születtünk és nyomorúságban nőttünk fel – mi nem tudunk pazarolni. Mellesleg nemsokára divatba jövünk újra, mert ez a „fogyasztói társadalom”-nak nevezet agyrém lejár. A pazarlás Isten ellen való vétek, és magunk ellen, a bolygó ellen fordul.

Így aztán én a mindenkori maradékot összekeverem ugyanannyi főtt zabpehellyel, teszek bele fahéjat vagy őrölt szegfűszeget, egy kis mézet, kókuszreszeléket, de lehet hozzá darált diót is adni, vagy mandulát, napraforgómagot, búzacsírát, mákot. Magában is finom így nyersen, de akár meg is süthetjük.

Ha meg akarjuk sütni, akkor érdemes egy késhegynyi szódabikarbónát a masszába keverni, és egy-két evőkanálnyi teljes őrlésű lisztet, hogy jobban összeálljon.

Kikenem a gáztepsi alját egy kis olajjal, ráterítem a tésztát, és megszikkasztom egy kicsit, hiszen a zabpelyhet már előzőleg megfőztem egy kevés vízben, a zöldség-gyümölcs keveréket meg nem muszáj megölni.

Lapos kis kekszeket vágok belőle. Illatos meleg lesz tőle a lakásban, és nassolni való édesség, holott ez már mind csak ráadás.

Jánosik Zsuzsa
…a kertből

Gyógyító gyümölcsfa törzskenőcs. A múltban szokás volt a gyümölcsfák törzsét bemeszelni, védendő a törzset a télvégi, koratavaszi hőmérsékletingadozás okozta károktól. Olyan elmélet alapján tettük ezt, hogy sokszor már télen is napsütéses időben 15°C fölé is emelkedett a hőmérséklet, míg éjszaka –10°C alá is csökkenhet, amit a fa törzse nem tud károsodás nélkül elviselni. Megrepedezik, búvóhelyet adva a férgeknek, petéinek és kórokozóknak. Mivel viszont a fehér mész visszaveri a napsugarakat, ezért nem melegszik úgy fel a fa kérge, kisebb lesz a hőingadozás, csökken a repedezés veszélye.

Az én gyümölcsfáim törzse már fiatalon megrepedeztek, varasodtak, amit elősegített a növekedést serkentő laza, dús tápértékű biotalaj is, amíg el nem kezdtem egy gyógyító hatású törzskenőcs használatát. A kenőcs elkészítéséhez szükséges: 5 kg sárga agyag, 1 kg kvarcliszt vagy kőpor, 1 kg fahamu, 3 kg tehéntrágya lepény, 1 liter zsurlótea (500 g zsurlóból fél óráig főzni) kb. 10 liter, lehetőleg esővízben vagy hólében elkeverve.

Mivel tehéntrágyához nehezen tudtam hozzájutni, ezért kb. 1 liter állott vizelettel helyettesítettem, amelynek gyógyító hatása erősebb a tehéntrágyánál. A keverékhez a vizet utoljára adagoltam, vigyázva, hogy a massza jól kenhető, de ecsettel felhordható legyen a fatörzsre. A művelet végzéséhez legjobb a napsütéses télvégi idő, mert fontos, hogy a massza estig a fatörzsre száradjon, nehogy éjjel megfagyjon, vagy bármilyen csapadék lemossa azt. A fák törzsét természetesen a törzskenőcs felhordása előtt le kell tisztítani, a hibás fakérgeket kéregkaparóval eltávolítani. A repedéseket ki kell kaparni, végül az egész fatörzset drótkefével letisztítani egy papírlapra, hogy a megbújt élősködők és tojásaik nehogy a hóra vagy a talajra, majd a talajba, és tavasszal a fára kerüljenek.

Az így leápolt gyümölcsfáim törzse egy-két év múlva rendbejött, a sebek, hegek begyógyultak. A kenőcs világos színe egyúttal helyettesítette a mész fényvisszaverő hatását is.

Baji Ferenc

Vissza
Design: Mihalec Hedvig 2006.