Tapasztalatok ayurvédikus gyógyászati termékekkel

Az ayurvédikus állatgyógyászati készítmények, a humán vonalon szerzett közel 10 éves tapasztalatok után, 1998-ban jelentek meg Magyarországon. A Garuda Trade Kft elsőként az 1996-ban, Új Delhiben megrendezett Baromfi Világkiállításon nagydíjat nyert készítményeket, a Livfit–vet-et és Stresroak-ot engedélyeztette az OMMI–nél.

Az engedélyek megszerzése után kezdődhetett meg a termékek hazai kipróbálása, amelyre több brojler termelő is vállalkozott. Eddig több mint 10 millió brojlert neveltek fel ezekkel a készítményekkel, és az eredmények igazolták az előzetes várakozásokat. A termelők tapasztalatai szerint az elhullás csökkent, az állomány egységesebb volt, növekedett a baromfi vágósúlya leadáskor, a takarmány felhasználás a tenyészidőszak végére csökkent, a termelő haszna növekedett, és a vásárló egészségesebb és jobb ízű baromfihúst kapott. A termékek a Biokultúra Egyesülettől biotermékminősítést kaptak.

A magántermelők az első tapasztalatok megszerzése után is visszatértek és használják rendszeresen a termékeket. A Livfit–vet (premix és folyadék) elsősorban a máj működésének javítására, a takarmányban lévő toxinok hatékonyabb feldolgozására, takarmány megtakarításra alkalmas, és használata napos kortól a vágásig ajánlott.

A Stresroak (premix és folyadék) a benne található oligoszaccharidok és fitoszterinek miatt alkalmas az antibiotikumok részbeni kiváltására. Használata erősíti a baromfi immunrendszerét, növeli a vakcinázások hatékonyságát, kevesebb gyógyszerre van szükség. A különböző stressz helyzetekben (pl. takarmányváltás, helyváltoztatás, vakcinázás, hő, tolltépés stb.) a Stresroak adagolásával javul a baromfi tűrőképessége és az esetleges elhullásból adódó károk jelentősen csökkenthetők.
Az alábbiakban két kísérletet mutatunk be, amelyeket a készítményekkel végeztek:

Kísérletek Tóth Lászlónál

A kísérletet dr. Bitay Zoltán a Bábolna Rt Állategészségügyi Igazgatóság igazgató főállatorvosának felügyeletével, Tóth László győrszemerei baromfitartónál végezték. 3 ólban kb. 20 ezer állat/ól helyeztek el.

Az állatok azonos törzsállományból származó Arbor – Acres húshibridek voltak. A 3 ólban egységes volt a madarak fajtája, származása, takarmánya, elhelyezése és gondozása is.

Az 1. sz. ól szokásos vitaminkiegészítést kapott, a 2. sz. ól volt a kontroll, a 3. sz. ól kapta a Livfit–vet takarmány kiegészítőt, ugyanez a csoport a vágóhídra szállítás előtti héten az előíráshoz képest dupla mennyiségű Stresroakot is kapott. Az állatokat hetente mérték, az elpusztult egyedeket laboratóriumban vizsgálták, rendszeres ellenőrzést, szemlét tartottak a helyszínen.

A kísérlet az alábbi eredményekkel zárult:

  • Elhullások vizsgálata: Az 1. sz. ólban 2,99%; a 2. sz. ólban 4,28%; a 3. sz. ólban 2,85% pusztult el. Az ayurvédikus szerrel kezelt madarak a kontrollhoz viszonyítva 1,43%-kal, a vitaminos csoporthoz viszonyítva 0,14%-kal hoztak jobb eredményt.
    Többletjövedelem: 60 000 x 0,0143 x 2 kg x 150 Ft/kg = 257 000 Ft.
  • Súlygyarapodás vizsgálata: Az 1. sz. 1807,2 g testtömeget mértek; a 2. sz. ólban 1868,3 g–ot; a 3. sz. ólban pedig 1908 g–ot. Megállapítható, hogy az ayurvédikus szerekkel kezelt madarak súlygyarapodása 40,7 grammal volt jobb a kontroll csoporténál, és 100,8 grammal a vitaminos csoporténál.
    Többletjövedelem: 60 000 x 0,0407 kg x 150 Ft/kg = 360 000 Ft.
  • Az elfogyasztott takarmány mennyiségének vizsgálata: Az 1. sz. ólban 2130 g/ttkg (testtömeg kilogramm); a 2. sz. ólban 2070 g/ttkg; a 3. sz. ólban 1940 g/ttkg takarmányt fogyasztottak a madarak. Tehát az ayurvédikus szerekkel kezelt állomány takarmány felhasználása 130 g/ttkg-mal volt jobb a kontrollnál, és 190 g/ttkg-mal a vitaminos csoportnál.
    Többletjövedelem: 60 000 x 2 x 0,13 kg x 50 Ft/kg = 780 000 Ft.
    Ráfordítás: 3 x 98 400 Ft = 295 200 Ft.
  • Értékelés:
    Az összes többletjövedelem: 1 397 400 Ft
    Az összes ráfordítás: 295 200 Ft
    Nettó jövedelem növekedés: 1 102 200 Ft
    A ráfordítás és eredmény aránya: 1:4,73

Fenti eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy az alkalmazott ayurvédikus szerek feltétlenül jó hatással rendelkeznek, és használatuk vitán felül adjuváns hatású. A készítmények hatékonyak, és még igen jó körülmények között tartott madarak számára is kedvező hatással bírtak.

Különösen figyelemre méltó, hogy ha minden csoportban a legkedvezőtlenebb összehasonlítást vesszük is alapul, akkor is az ayurvédikus szerekkel kezelt állományban 0,14%-kal kevesebb elhullást, 40,7 grammal jobb súlygyarapodást és 130 g/ttkg-mal jobb takarmány felhasználást regisztráltunk.

A kevésbé intenzív körülmények között tartott állatok esetében ez az eredmény még jobb is lehet. A kísérlet során a tulajdonos a vízfogyasztást is mérte, amiben szintén az ayurvédikus szerekkel kezelt istálló állománya mutatta a legjobb eredményt.

Bitay doktor megállapította, hogy a Livfit–vet és a Stresroak együttes hatása jó eredményt hozott, amelyek közül szerinte a takarmány felhasználásban elért eredmény a legfigyelemreméltóbb.

Kísérlet a KÁTKI szervezésében

Ezt a kísérletet a KÁTKI (dr. Barna Judit tudományos főmunkatárs) szervezésében végezték májlibákon. A kísérletben libákat tömtek Stresroakkal, Livfit-vettel, illetve Zeolittal kiegészített takarmánnyal, egy csoport hagyományos takarmánnyal tömött madár volt a kontroll. A kísérletről szakvéleményt dr. Dobos – Kovács Mihály – egyetemi adjunktus, FVM szakértő készített. A ludak tömését Kiskunfélegyházán gyakorlott tömőkkel végezték. Az állatok kétszer tépett, 20 hetes, vegyes ivarú Landes-i ludak voltak.

1-es csoport: Livfit-vettel kezelt, 2-es csoport: Stresroakkal kezelt, 3-as csoport: Zeolittal kezelt, 4-es csoport: kontroll.

A lúdtömési vizsgálatok eredményei az alábbiak voltak:

  • Átlagos májsúlyok alakulása:
    1-es csoport: 538 g, 2-es csoport: 617 g, 3-as csoport: 558 g, 4-es csoport: 589 g. A legnagyobb májsúlyokat a Stresroak készítmény alkalmazásával lehetett elérni, szignifikánsan magasabb érték volt a Livfit–vet és a Zeolit tartalmú tömési csoporthoz képest.
  • Vágóhídi minősítések alakulása:
    Extra + 1. osztály: 1-es csoport: 36,4%, 2-es csoport: 54,4%, 3-as csoport: 44,3%, 4-es csoport: 44,9%. A súly és állagminősítés szerint legjobb (Extra és 1. osztályú) májakat szintén a Stresroak készítménnyel értek el. Az állatok több mint 54%-a jó minősítésű májat produkált, míg a többi kísérleti csoporthoz képest szignifikánsan a legkisebb számban találtak ebben a csoportban gyenge minősítésű („Belföldi”) májakat (8,8%). A csoportos súlymérések alapján a Stresroak csoport állatainak átlagos 2,4 kg ráhízása, szignifikánsan több volt a többi csoporténál.
    Elhullási adatokban nem volt lényeges különbség az egyes kísérleti csoportok között. Vágóhídi kobzás miatt az 1-es csoportból 5; a 2-esből 4; a 3-as csoportból 2; a 4-esből pedig 8 állatot kellett eltávolítani.

A kísérlet végső megállapítása szerint az átlagos májsúly, a májminőség és a súlygyarapodás alapján az ayurvédikus Stresroak készítmény szignifikánsan a legjobb hatású volt a többi készítményhez és a kontroll csoporthoz képest. Mindez a gyakorlat szempontjából – az eddigi eredmények alapján - azt jelenti, hogy a Stresroak alkalmazása májra történő hízlalás esetén feltétlenül ajánlott a tömőknek.

A készítmények, bár általában prevenciós céllal alkalmazzák őket, egy kísérlet tanúsága szerint emelt (kétszeres) dózisban adagolva terápiás céllal is eredményesen alkalmazhatók, bizonyos esetekben. Erre vonatkozóan röviden szeretnénk bemutatni dr. Molnár Gábor magán állatorvos kísérletét, amelyet a Hajdú Bét Rt tulajdonában lévő 800 madárból álló tenyészlúd állomány bevonásával végzett.

A kezelt és a kontroll állományt a lúdtojásokért tartják és cél a minél jobb kelési eredményeket mutató és nagyobb számú tenyész tojás termelése. A kezelés célja az állomány magas elhullásának mérséklése volt.

Alkalmazott kezelés:

  • Livfit–vet: 2 kg/tonna lúd tojótáp (napi takarmányfogyasztás: 250–280 g/madár);
    1. kezelésnél: 2000 kg takarmányba 4 kg Livfit–vet,
    2. kezelésnél: 5000 kg takarmányba 2,5 kg Livfit–vet premix koncentrátum.
  • Stresroak: 0,2 ml/állat/nap (150 ml/állomány/nap).

Létszámok: A kísérletben 3 ól állatállománya vett részt. 6. sz. ól: kezelt állomány (5 éves ludak), 7. sz. ól: kontroll (4 éves ludak), 8. sz. ól: kontroll (2 éves ludak).

A kísérlet március hónapban indult, az alábbi induló létszámmal:
Március hó
Április hó
6. sz. ól
7. sz. ól
8. sz. ól
6. sz. ól
7. sz. ól
8. sz. ól
Gúnár
144
46
197
127
44
180
Tojó
665
168
576
609
163
565
Összesen:
809
214
763
736
207
745
 

Megfigyelések a kezelés ideje alatt:

  • a kezelés első periódusában jelentős, kb. 10%-os takarmányfogyasztás emelkedés volt;
  • a második kezelési periódus első hete után a takarmányfogyasztás az eredetihez képest 10%-kal visszaesett;
  • az ivóvízfogyasztás nem változott;
  • a kezelés ideje alatt az állatok a szokásosnál nyugodtabbak voltak.

Klinikai megfigyelések:

A kísérlet lúd tojóállományon lett végezve úgy, hogy az állomány petefészek elfajulás, tojócsőgyulladás, izzadmányos hashártyagyulladás, elhalásos bélgyulladás tüneteit mutatta. Az elhullások alakulása 8 napos ciklusokra bontva a következő volt:

 

Gúnár
Tojó
1. ciklus (kezelés előtt)
5
20
2. ciklus (első kezelés)
5
20
3. ciklus (első kezelés utáni szünet)
4
20
4. ciklus (második kezelés)
3
14
5. ciklus (második kezelés)
2
14
6. ciklus (második kezelés)
11
7. ciklus (csak 5 nap)
4
 

A tojók elhullása kisebb mértékben, de jelentősen, a gúnároké pedig igen figyelemre méltó módon csökkent. Az állomány teljesítmény mutatói (termelt tojás, terméketlen, elhalt) érzékelhetően nem változtak a kontrollhoz képest.

Eredmények: Az alkalmazott kezelés preventív dózisú volt, viszont érzékelhető terápiás jellegű hatást mutatott az állománynál. Az elhullások gúnárnál 100%-os, tojónál 50%-os csökkenése volt megfigyelhető a kezelt állományban már a második kezelés 2. ciklusától. Megállapítható, hogy 10-14 napos kezelés után várható klinikailag is megfigyelhető terápiás hatás.

Értékelés: A vizsgálat tanúsága szerint a Livfit–vet és a Stresroak terápiás céllal is bevethető a vízibaromfi állományoknál olyan esetekben, ha a betegség oka toxikus vagy stressz eredetű, a dózist azonban magasabban kell megállapítani (a gyártó 2x-es koncentrációja az itt alkalmazotthoz képest megfelelőnek tűnik).

A kezelés olyan állománynál történt, ahol a kórokozók igen komplexek és pontosan meg sem határozható valamennyi. A betegség tünetei idült lefolyásúak, így a kezelés eredményei elhúzódva jelentkezhetnek.

Az előzőekben ismertetett kísérletekből látható, hogy a Livfit–vet és a Stresroak gyógynövényes készítmények milyen széleskörűen alkalmazhatók a különböző célra tartott baromfi esetében. Az alábbiakban a Stresroak alkalmazásának egy másik lehetőségét kínáljuk.

Stresroak az IBD ellen

Dr. Mátray Árpád Baromfiágazat 2001. június – Dr. M. A. M Mujeeb Ather: „Polyherbal additive proves effective against vertical transmission of IBD ” című cikke alapján.

„A vírusos és baktériumos fertőző betegségek világszerte problémát jelentenek mind az iparszerű, mind az alternatív baromfitartás körülményei között. A kórok súlyosan igénybe veszik az állatok immunrendszerét, kedvezőtlenül befolyásolják a súlygyarapodást és a reprodukciós folyamatot. A nagyüzemi gyakorlatban az állategészségügyi technológiákba beépített aktív immunizálási folyamatokkal igyekeznek megelőzni a betegségek megjelenését, azonban a szervezet túlterheltsége miatt gyakori, hogy az immunválasz nem kielégítő, és mégis jelentkeznek azok gazdasági kártételei. Az indiai Dabur AYURVET Ltd., amely több évtizedes kutatói múlttal rendelkezik, nemrégiben olyan szájon át adagolható gyógynövény eredetű szert fejlesztett ki, amely a tojótyúkok immunbiológiai állapotának erőteljes támogatása révén nagy mértékben növelte a tenyészállatok gumborói (IBD – Infectous Bursal Disease) betegséggel szembeni védettségét, sőt a fokozott mértékű védekezési készséget a tojáson keresztül az utódokra is „átörökítette”. A Stresroak adagolása immunmoduláló, stressz-csökkentő vagy adaptogenikus hatást vált ki, ezáltal felbecsülhetetlen jelentőséggel bírnak a baromfitenyésztés sikerességének és eredményességének fokozása szempontjából.”

Szeretnénk megemlíteni, hogy a Garuda Trade Kft folyamatosan kívánja bővíteni a Dabur Ayurvet Ltd által gyártott állatgyógyászati termékeinek körét. Baromfi részére is adagolható készítmény még az újonnan engedélyezett Diaroak premix, ami hasmenést megszüntető, adszorbens hatású. Tekintve, hogy a termék engedélyét csak mostanában kaptuk meg, hazai tapasztalatokkal még nem rendelkezünk.

Baromfi részére készült termékeken kívül forgalmazunk még szarvasmarha, sertés, juh, kecske és más állat részére is gyógynövényes készítményeket, amelyeket szintén a Dabur Ayurvet Ltd gyárt és állatgyógyászati szaküzletekben, gazdaboltokban szerezhetők be.

REISZ ISTVÁN
Magyar Ayurvéda Gyógyászati Alapítvány KHT
kuratórium elnöke

Vissza
Design: Mihalec Hedvig 2006.