Fagyasztva szárítanak Válon
Az 1960-as évek elején a hűtőipar liofilizálót (fagyasztva szárítót) telepített a budapesti Tóth Kálmán utcai hűtőházba. Annak ellenére, hogy rendelkezésre állt az összes fagyasztott zöldség- és gyümölcsféle, valamilyen meggondolásból csak kávét liofilizáltak.
1994-ben Magyarországon már magántulajdonban lévő Kft-k exportálták a gombát Ausztriába, Németországba, Svájcba és néhány más nyugati országba. Az exportból visszamaradt, vagy lehívott, de el nem szállított gomba elhelyezése komoly gondot jelentett. A fehér csiperkegomba konzervként, frissen, vagy fagyasztva még viszonylag elhelyezhető a magyar piacon. A barna csiperkegomba azonban nem volt piacképes Magyarországon annak ellenére, hogy ízletesebb, mint a fehér.
Egy út maradt, a szárítás. Mivel a levesporba a szárított gombát importálták a levesport előállító üzemek (Knorr, Maggi) jónéhány kísérlet utána Knorr szakemberei a liofilizálást ajánlották. 1995-ben azonban az amerikai tulajdonosok leselejtezték a budapesti üzemet, jelentkezésünk idején már szét volt darabolva.
A Champex Kft. tulajdonosai kényszerhelyzetben voltak és megfinanszírozták az üzem felépítését. Az ötfős csapat megállapodását követően alig több mint egy év múlva, 1996. augusztus 1-jén újra megindult – most már – Válon a liofilizálás, a fagyasztva szárítás.
A vezérgyártmány azóta is a gomba. Gyártmányfejlesztéssel és párhuzamos piackutatással ma már az üzem előállít fagyasztva szárított zöldborsót, csemegekukoricát és különböző levesbetéteket. Az üzem megfelel a biotermékek liofilizálására is, valamint különböző táplálkozás kiegészítők dehidratációjára is alkalmas. A Champex Kft. 1996 óta működteti az üzemet váli telephelyén. A liofilizálás – a ma létező legkorszerűbb és legkíméletesebb szárítási eljárás – lehetővé teszi, hogy bármely zöldségből, gyümölcsből a víz lehető legkisebb sejtkárosodást okozva távozzon. Bérliofilizálást is vállalunk.
A liofilizálás egy nagy henger alakú tartályban történik, amelybe tálcarendszeren tehető be és vehető ki a felszeletelt áru. A gomba (vagy más termék) mosás, tisztítás, szeletelés után a tálcarendszerbe kerül. Minden termék liofilizálási ideje más és más, nedvességtartalmától és a liofilizálás hőmérsékletétől függően. A berendezésben 6,11 milibar alatti vákuum uralkodik. Ilyen vákuum alatt a fűtés hatására a jégből elszublimál a víz és a jégkondenzátorra csapódik le. A liofilizált termékek, így a liofilizált gomba is gyorsan felveszi a vizet és megpuhul, ezért kitűnő eleme a levespornak.
BÚJDOSÓ KÁROLY
liofilizáló üzem felelős vezetője
|