A giliszta a biogazda számára igazi kihívás

A nyolcvanas évek elején kezdtem el a gilisztatenyésztést. Természetesen a kaliforniaival, amelyik Jugoszláviában akkor kezdett elterjedni. Elsődleges célom a gilisztahumusz (vermikomposzt) előállítása volt. Arra számítottam, hogy országunkban hamarosan kezdetét veszi a biogazdálkodás, melynek én is aktív résztvevője lehetek. Az én telepem a Duna bal partján van, a bácskai oldalon, míg a Duna jobb partján, a horvát oldalon egy másik tenyésztő termelte a humuszt. Ő néhány évvel előbb kezdte a tenyésztést és már piaca is volt, hiszen a horvát tengerpart köves vidék, nem csoda hát, hogy a jó minőségű humuszra nagy volt a kereslet. Én kerestem fel őt először, hiszen nekem volt szükségem az ő tanácsaira. Az első kérdése az volt, hogy miért akarok én ezzel foglalkozni. Amikor látta, hogy érveim közül az anyagi haszon szerepel az utolsó helyen, boldogan fölajánlotta a segítségét. Így szólt: „Én azt szeretném, ha a giliszták ott lennének valamennyi falusi gazda udvarán.”

Azóta már sok víz folyt le a Dunán, sok minden megváltozott, de ez a mondat még mindig a fülemben cseng. Néhány évi sikeres együttműködés után a horvát-szerb háború elválasztott minket egymástól. A szerbek által megszállt horvát területeken nem volt helye más nemzetiségűeknek. Barátomnak az utolsó pillanatban sikerült elmenekülnie. Az én helyzetem is megváltozott. A piaci lehetőségek beszűkültek, rájöttem, hogy nem igen érdemes gilisztát tenyészteni csak a humusz miatt, mert igen csak munkaigényes. Árulni kezdtem a gilisztát a horgászboltoknak, és ma már a haszon nagy része a giliszták eladásából származik. Elkezdtem tartani a holland horgászgilisztát is, a kaliforniait pedig teljesen kiiktattam a tenyésztésből, helyette hazai trágyagilisztával foglalkozom. Most már sikerült külföldre is szállítani és remélem, hogy ez a tendencia tovább fog folytatódni. Örömmel tapasztalom, hogy Magyarországon a biogazdálkodás fellendülőben van és remélem, hogy idővel Vajdaság is be tudja hozni a lemaradást. Úgy gondolom, hogy a biogazdálkodás révén a gilisztatenyésztés reneszánszát élhetné. Horvát barátom mondatát egy kissé módosítva így fogalmazhatnám meg: „Én annak örülnék a legjobban, ha a giliszták ott lennének minden biogazda udvarán.” Gondolataimat e mondat köré szeretném csoportosítani.

Mivel a biogazdálkodók jelentős hányada állattartással is foglalkozik, a komposzt előállításához szükséges nyersanyag már adott, nem is beszélve az egyéb szerves hulladékokról, amelyek szintén felhasználhatók. Ha a gazdaságban olyan állatokat is tenyésztenek, amelyek a növényi eredetű takarmány mellett, állati eredetű fehérjeforrást is igényelnek, akkor az még inkább indokolttá teszi a gilisztatenyésztést. Aki csak a humuszra tart igényt, megpróbálkozhat a legegyszerűbb – külterjes – technológiákkal, mint például az olasz, vagy a Magyarországon kifejlesztett ÁTK. Az utóbbit én nem alkalmaztam.

Ezen technológiák lényege, hogy szabad területen, ágyásokban, vegyes populációkban, nagy egyedszámban tenyésztik a gilisztákat. Az olasz technológiánál évente egyszer, esetleg kétszer termelik ki a humuszt, míg az ÁTK technológiánál folyamatosan.

Aki folyamatosan tart igényt a gilisztákra is, annak legalább részben át kellene térni intenzív tenyésztésre, mert így a téli hónapok alatt is biztosított lenne a termelés. Az intenzív tenyésztés lényege abban van, hogy zárt körülmények mellett, biztosítva a megfelelő hőmérsékletet télen is (18-2O°C) ivarérett példányokból minikolóniákat hozunk létre, kis ládákban tartva őket, azzal a céllal, hogy minél több kokont termeljenek.

Mielőtt a kokonok kelése elkezdődne, a gilisztákat különválasztjuk a kokonoktól, és újra lerakjuk őket. A kokonok hamarosan kikelnek, a kis gilisztákat fölneveljük, és még mielőtt elérnék az ivarérett kort, felhasználhatjuk őket állataink etetésére. Nyáron a kicsiket ki lehet helyezni ágyásokba, télen pedig enyhén fűtött helyiségben polcokon is fel lehet őket nevelni. Ily módon nem alakulhat ki vegyes populáció és kiküszöbölhető az a veszteség, amely a kokonok és a frissen kikelt giliszták elvesztéséből ered. A folyamat viszonylag jól kiszámítható úgy az időpontok, mint az előállított mennyiségek szempontjából. Természetesen, mivel változó testhőmérsékletű állatokról van szó, az egész folyamatot a külső hőmérséklet fügvényében kell szemlélni.

A felhasználandó gilisztákat hálóval, vagy sűrítéssel lehet elválasztani a komposzttól. Ehhez csak még annyit tennék hozzá, hogy az előállított giliszták tömege a felhasznált trágya tömegének 14%-át is meghaladhatja, és hogy 8 kg gilisztából állítanak elő 1 kg húslisztet. A tenyésztés nagyon sok kis apró részletből áll, a sikerhez sokszor kudarcokon keresztül vezet az út, mégis úgy gondolom, hogy a giliszták nagyobb arányban való felhasználása számos biogazda számára igazi kihívást fog jelenteni.

NÉMETH ISTVÁN
Dunai út 36.
25245 Bogojevo
YU Vajdaság

Vissza