Élő karácsonyi édességek

Élők, mert nem sütötték meg őket, de csak attól karácsonyiak, hogy nagyon látványosak, és főleg a kicsi gyerekeknek ezáltal nagyon emlékezetesek. Azért érdemes jelentős családi alkalmakkor előrukkolni velük, mert nagy cirkusszal járnak, de amúgy nem jelentenek sok munkát.

Az első: a sistergő narancs

Lehet, hogy már volt róla szó, de érdemes föleleveníteni, mert elfelejtjük, pedig nagyon egyszerű.

Kell hozzá két darab narancs, két alma, egy lapos tál, némi kristálycukor és sok néző a konyhában.

Az egyik narancsot nagyon megmossuk, a konyhai reszelő legfinomabb oldalán lereszeljük a héjának a felét, és félretesszük egy kistányéron. Persze, bionarancs lenne az igazi!

A két almát almacsumázóval kilyukasztjuk. (Ezt karácsonyi ajándéknak is ajánlom, nagyon praktikus, mert csodaszép almakarikákat állíthatunk elő, ha keresztben leszeleteljük a lyukas almát.) Egy kis citromos lébe mártva megmarad a szép fehér színük.

A két narancsot is meghámozzuk, és éles késsel szintén lekarikázzuk. A lapos tálon elrendezzük az alma- és narancskarikákat – és most jön a sistergés!

Két-három evőkanálnyi kristálycukrot megolvasztunk egy lábosban, folyton keverjük, hogy szép barna legyen és ne égjen meg. A folyékony barna cukrot öntsük vékony sugárban az alma- és narancsszeletekre, körkörösen vagy átlósan, ahogy tetszik, csak a minta érdekes legyen.

A sistergés a lényeg – a gyerekek ezt élvezik. Mikor a barna dísz még nem dermedt meg, kicsit meleg a gyümölcsön, szórjuk rá a lereszelt héjat: a kesernyés íz finoman vegyül az édessel. Eleinte ropog a fogunk alatt, de pár perc múlva megolvad. Akinek a fogai már nem olyan jók, várhat egy kicsit. Unokák hamarabb, nagyszülők később ehetik, de mindenki emlékezni fog rá, olyan érdekes, amikor készül.

A második: a lángoló naspolya

Hiába unszolják, a naspolyát általában nem szeretik.

Tele beltartalmi értékkel – és mégis ott marad az árusoknál, a legtöbben csak fintorognak ha látják, pedig vitamintárház – lenne, ha ennénk.

Általában nem tudják, hogy a hegyes végét kell leharapni és kiszopogatni, mint egy tubusból az édes krémet, ami majdnem lekvár, csak éppen nem főztük meg.

Ahhoz viszont, hogy megkóstoltassuk szeretteinkkel, le kell ülnünk, és egy jó adag naspolyát ki kell nyomkodnunk a hegyes végén és eldobni a magokat. Maszatosak leszünk, sokáig tart, de finom és élő gyümölcskrém lesz az eredmény. Egy kisebb lapos tálon nyomkodjuk szét, és kiskanállal mélyedéseket alakítsunk ki benne.

Mandulát forrázzunk le és héjazzunk le, a fehér szemeket rendezzük el a mélyedésekben, és szórjunk rá egy ici-pici kristálycukrot. Elvégre karácsony van, ennyi bűnt még egy biokultúrás is megengedhet magának! (Csak a candidás betegek ne, sajnos. Nekik a legnehezebb időszak a karácsony, tapasztalatból tudom.)

Megint be kell csődíteni a nézősereget a konyhába. Nagy fém merőkanálban rumot melegítünk a gázon úgy, hogy a láng fölé tartjuk a merőkanalat. (Hogy villanytűzhelyen hogyan csináljuk, arról fogalmam sincs.)

Mikor belobban a láng a kanálban, a kicsik szeme kerekre tágul, és mindenkinek eláll a lélegzete. Akkor ügyesen beletöltögetjük a lángoló rumot a kis mélyedésekbe, amibe a mandulákat (vagy mogyorót, vagy apróra vágott diót) tettük. Még lángol ott egy kicsit, a kevés cukor is meleg, pikáns ízt ad, és úgy megetetjük a naspolyát ezzel a trükkel, mint a huzat!

És persze, erre is nagyon fognak emlékezni a gyerekek.

JÁNOSIK ZSUZSA

Vissza