Lapszemle külföldről
20 millió euro-s kampány Olaszországban
Olaszország az elmúlt hónapokban 20 millió eurót költött a biotermékek népszerűsítésére. Az egyes biocégek különböző stratégiákat dolgoztak ki, hogy a termékeket bemutassák, így például a Mustiola nevű cég az iskolák irányába nyitott, míg az Apofruit cég az újságHirdetéseket és tévéreklámokat helyezte előtérbe.
Korábban már az Amaverde Bio nevű társulás „Biocertezze” néven kezdeményezett egy információs kampányt, amelyet pénzügyileg az EU támogatott és a kivitelezésben a Cesena biogazda szervezet is segített. Ekkor 300 ezer eurót költöttek reklámokra három év alatt. Ezen időszak alatt 80 hirdetés jelent meg kereskedelmi lapokban, illetve 300 ezer információs levél és poszter lett kinyomtatva. A Hirdetések és reklámok központi témája az ökotermékek egészséges hatása és az ökotermesztés alapismeretei voltak. (www.biofach.de)
Tunézia
Tunézia az első ország a Földközi-tengertől délre, amely rendelkezik állami szabályozással az ökológiai gazdálkodásra vonatkozóan, valamint kiépített ellenőrző és tanúsító rendszerrel. Az Inorpi nevű ellenőrző szervezet mellett az országban most kapott elismerést az Instituto Mediterraneo di Certificazione, és egy idő óta az Ecocert is ellenőriz. Tunézia Sous nevű városában pedig működik egy intézet, amely biogazdálkodásban alkalmazható agrártechnológiával foglalkozik (Centre Technique de l'Agriculture Biologique). A tunéziai biogazdálkodás kezdete a 80-as évekre tehető, ekkor azonban még egyáltalán nem kapott publicitást. Ma összesen 16 800 ha-on 250 gazdaság gazdálkodik ökológiai irányelvek szerint, melynek 74%-át olivaültetvények teszik ki. Ezen kívül még ökológiai datolyát, jojobát, mandulát, gyümölcsöt, zöldséget, mézet és fűszer- illetve illóolajat adó növényeket állítanak elő. (www.biofach.de)
A dán biosertés tenyésztés kevesebbet hoz a konyhára
A dán biosertés tenyésztők panaszkodnak, mivel az elmúlt hetekben a biosertéshús iránti kereslet csökkenésének következtében a biosertések átvételi ára leesett. Így a legtöbb biosertéstartó gazda csak veszteséggel tudja értékesíteni sertéseit. A gazdák elmondása szerint a legnagyobb gond az, hogy a helyi piacok nem jelentősek, és a legtöbb termék exportra kerül, illetve, hogy Angliába ahol az EU-ban a legmagasabb a sertéshús ára nem tudnak szállítani, mivel a Soil Association nevű angol ellenőrző szervezet nem ismeri el a dániai biominősítést. A gondok ellenére a gazdák bizakodnak, hogy a kereslet és az árak is emelkedni fognak és sikerül az angol minősítő szervezettel is megegyezniük. (www.organicmonitor.com)
Trópusi gyümölcsök exportkézikönyve
A costa ricai „Centro de Inteligencia sobre Mercados Sostenibles” (CIMS) kiadásában megjelent egy füzet „First Latin American Guidebook of Exporters of Sustainable Tropical Fruits” címmel, melyben végre együtt található meg 14 dél-amerikai ország fenntartható gazdálkodásból származó gyümölccsel foglalkozó 100 exportvállalata. Ugyanitt lehet hozzájutni egy kávé-címjegyzékhez („Directory of Exporters of sustainable coffee”), valamint egyéb mangó-, papaya-, banán-, ananász- és avocado-termeléssel, feldolgozással és tanúsítással kapcsolatos információkhoz, tanulmányokhoz. (www.cims-la.com)
Az ökogazdálkodás még jobban erősödik majd Ausztriában
Ausztriában, mint Európa egyik vezető biogazdálkodó országában a minisztériumi 2003-2004-es Ökológiai Gazdálkodási Fejlesztési Tervének köszönhetően újabb erősödés várható ezen a területen. A terv az előző évi 2001-2002-es fejlesztési tervek eredményének folytatása, amikor is a szántóföldi területek nagysága 22 százalékkal nőtt a 2001-es évhez képest, illetve több liter biotejet tudtak eladni a tervnek köszönhetően, mint a korábbi években.
Az új terv célkitűzése között a szövetségek szaktanácsadásának fejlesztése, a mezőgazdasági iskolák számára ökológiai gazdálkodásban jártas szakemberek biztosítása, és a garantált biominősítéssel rendelkező, illetve GMO-mentes termékek előállítása szerepelnek. (www.organicts.com)
Irány a német piac!
Nemrégiben két olyan kiadvány is napvilágot látott, melynek célja, hogy megkönnyítse az Európán kívüli cégek számára biotermékeik német piacon történő értékesítését. A „The Organic Food Market in Germany” és az „Exporting Herbs, Spices & Essential Oils” című 36 illetve 16 oldalas kiadványok rengeteg az exportcégek számára hasznos információt, címet és kontaktszemélyt tartalmaznak. A füzetek 12,5 illetve 8,5 €-ért megvásárolhatók az őket megjelentető berlini székhelyű Global Project Partners e. V. közhasznú egyesületnél. Érdeklődni a következő címen lehet: info@global-project-partners.com. (www.global-project-partners.com/publications.htm)
2004-ben az év országa a Biofachon Hollandia
A következő nürnbergi biokiállításon és -szakvásáron (2004. február 19-22.) nem csak a biotulipán-hagymáké lesz majd a főszerep. Németország nyugati szomszédja évek óta jeleskedik az ökológiai gyümölcs- és zöldségtermesztésben, valamint a biotejtermékek és egyéb feldolgozott ökotermékek előállításában is. A 16 millió lakost számláló ország biotermék-forgalma ebben az évben várhatóan eléri a 320 millió €-t. Ám nem csak az export virágzik, hanem belföldön is egyre nő a biotermékek iránti kereslet. Az ökológiailag művelt területek nagysága 2001 végén 38 000 ha volt, ami az összes mezőgazdaságilag művelt terület 2%-át teszi ki. (www.biofach.de)
Válogatta és fordította:
Kovács Dóra és Németh Károly
|