ZÖLD KALENDÁRIUM

Vízöntő – Halak (Január-február)

„Elmegyek, Uram – szól – akaratod szerint. Útravalómat elszórom majd a földi világban. Elolvasztom a jeget, virágba borítom a fákat, dús kalászokat érlelek és megrázom a lombhullató fákat az őszi határban, aztán még telet borítok az álmodó ugarra. Csak egyet kérek tőled Uram – ha megengeded. Add, hogy hosszú legyen a virágos tavasz, bőkezű a búzaérlelő nyár, vidám a szüretes ősz és nyugodt a telekamrás tél, amiket ím, tarisznyámba adtál. Én leszek az idő egy évig Uram, a Te világodban. Engedd meg nekem, hogy lassú legyek, ha örömre válnak a percek, és gyorsan múló, amikor a bánatot mérem, a könnyet, s a hűvös enyészetet takarom a Te teremtményeidre. Az Úr int: felragyog a felhőn túli világ. A vándor elindul, a csillagerdők úttalan útjain a földre…”

Fekete István – képzettségét tekintve – agronómus volt. Bizonyára sok évig birkózott a földdel, míg megértette titkait, és úgy tudott ránézni, hogy látta, érezte, mire van szánva az a rábízott kis része a világnak abban az esztendőben. Ez ma a biokertészek szóhasználatában úgy hangzik: ökológiai optimumba kell telepíteni! És mivel a Kárpát – medence földjét lassan ezer éve műveljük, nem oktalanság az elődök tapasztalataira is figyelni, mielőtt ültetésbe, telepítésbe kezdünk. Lippai János intése ma is érvényes: „…Hogy pedig tovább is megismérhesse a kertész a földet, ha hasznos, és alkalmatos-é a gyümölcs fáknak, ha ollyanokat talál a vidékbe, és tekéntse meg, minémű termetűek azok, ha kicsinyek-é, vagy nagyok, alacsonyak-é, vagy magassak. Mert ha magassak, és szépen kiterjedtek, jele az, hogy az a föld igen alkalmatos a gyümölcsfáknak… Továbbá, ha abban a környékben a varjak, holló, csókák és másféle madarak örömest az eke és szántó ember után járnak, nem alkalmatlan földnek látszik az a gyümölcsfáknak.”

Magyarország domborzata, az alapkőzet, a talajok minősége olyan változatos, hogy mindenütt van lehetőség valami kiváló minőségűt termelni. A Tisza mentén, Milotán, ahol az öntéstalaj alatt vastag sóderréteg terül el, telítve a folyó vizével, a magról kelt diófák vastag karógyökere egész évben elegendő nedvességhez jut, és a hatalmas lombfelület párolgása a környezetet is hűti. A dió mellett nőtt szilvafák gyümölcse nem férges, mert a hűvös mikroklímában a kártevő késve fejlődik ki! A Balaton-felvidéken a meszes, száraz dombokon, ahol a vízfelület még megsokszorozza a délutáni nap erejét, kiváló minőségű mandula terem. A nyugati határvidéken, a nedves, párás levegőben, a kissé savanyú talajon szelídgesztenye-ligetek vannak évszázadok óta. Lippai gondolatai tehát ma is teljesen helytállóak, ha gyümölcsfaültetésre adja a fejét az ember, a termőtáj megismerése legyen az első szempont!

A régi magyar kertészeti könyvekben néha olyan tanácsokat, ötleteket találunk, amik a mai bio-kertészeknek többet segíthetnek, mint a külföldi szakirodalom fordítása. Jókai Mór, a nagy író, mese-mondó, gyönyörű kertet nevelt a Svábhegyen, és évtizedes tapasztalatait egy kis könyvben foglalta össze. A kövér homoktalajú faiskolából vásárolt gyümölcsfaoltványokat a sovány, sziklás agyagtalajba ültetve, alig maradt valami belőlük! A magyarázatot abban vélte megtalálni, hogy az alanyok gyökérzete nem tudott alkalmazkodni a megváltozott talajviszonyokhoz. Ezért saját alanyokat nevelt a télen át elfogyasztott gyümölcsök magjaiból, ezeket oltotta be, és ültette végleges helyükre néhány év múlva.

„Hogy ez soká tart? Hát hiszen sokáig akarunk élni! S a kertészetnél nem csak az az élvezet, mikor a gyümölcsöt leszedjük a fáról. Akinek nem gyönyörűség az első ojtványnak a rügyfakadása, akinek nem repes a szíve az első virágbimbó kipattanásánál a gyümölcscsemetén, az menjen a piaczra, vegye meg a kész almát, s ne vesztegesse az idejét kertészkedésre…

A gyümölcskertész a jövendő számára dolgozik. És ezek az én magról nevelt csemetéim tizedik évükben már mind elhagyták – növésben és termésben – a vásárolt idegen fáimat, és most már, harmincz éves korukban (a kiültetéstől számítva ) valóságos óriások, a mik ontják a gyümölcsöt és soha pihenő esztendőt nem tartanak. Tehát a tanácsom az, hogy a ki ép, egészséges fákkal akarja benépesíteni a kertjét, az nevelje maga az alanyokat magról.

…Érdemes a fáradságra, ellátogatni a kész gyümölcsös kertekbe s ott a termés szemmel látott eredménye után kiszemelni az ojtóágat.”

Taliándörögdön már elkezdték a határban a régi tájfajták felkutatását, és újra megpróbálják elszaporítani őket oltással, szemzéssel. Még sok helyen vannak elhagyott kertekben, legelőkön olyan „nevenincs” értékeink, amik éppen annak a vidéknek a legjobban megfelelő tulajdonságokat hordozzák, de a legkiválóbb fajta is csak a számára optimális termőhelyen tudja az igazi minőséget adni. A kiskertekben, ahol a termés mennyisége, az egyszerre érés, a szállíthatóság, a „piacos” külső nem elsődleges szempont, éppen a tájfajtáknak lehet jelentősége!

A szőlőtermelés hagyományai még sokkal régebbiek, hiszen a honfoglalás viharos évszázadaiban Pannónia virágzó kertkultúrája nyomtalanul megsemmisült, de a szőlő megmaradt, a magyarok megtanulták és folytatták a római, itáliai hagyományt. Érdekes módon az Észak-Magyarországi szőlőművelési, borkezelési eljárások inkább a kaukázusival mutatnak rokonságot, így szőlőkultúránk kettős gyökerű. Itt talán még nagyobbak az eltérések kis területen belül is a termőhelyi adottságok között, mint a gyümölcsfáknál, a fajtaválasztás tehát nagy körültekintést igényel! De ha már elővettük Jókait, olvassuk el, hogy küszködött ő százötven évvel ezelőtt a szőlővel!

„A szőlő nem engedelmes jobbágy, mint a krumpli, a ki tudja már a kötelességét: a szőlő a szolgabíró, a ki munkára hajt s halasztást nem enged. A ki szőlőt ültet, nagy urat vesz magának.

…Ezt is megmondom, hogyan csináltam én. A domb alját kivágattam lonkákra (teraszokra), ami kő kijött belőle, abból rakattam gátat, mellvédet, falat a lonka külső szélére, a belső részén pedig ásattam méternyi mély és szintoly széles árkot, azt meghordattam jó termőfölddel, ami van elég a szilvásban s ott haszontalanul szaporítja a bogáncsot, s úgy ültettem bele a szőlőt. S ezen a helyen díszlenek legjobban a szőlőtőkéim.

A sok rossz kő, most gáttá emelve, hármas jó szolgálatot tesz: – először megfogja az esővizet, ez pedig a főfeladat, hogy az istenáldotta esővíz ne szaladjon le a hegyoldalon, magával hordva a termőföldet, hanem maradjon ott a szőlő árkában. Az esővíz még a kőport is megtermékenyíti. – másodszor megfogja a napot, a fal melegétől érik a szőlőfürt – és harmadszor megfogja a szelet. (Pedig ha szőlővirágzáskor egy északi vagy nyugati hideg szél jön ránk, az az egész termésünket megdézsmálhatja.)

Ez ám a kertészgazdának a nehéz tudománya (a ki hegyvidéken lakik) – megfogni a földet, megfogni a vizet, megfogni a napot, megfogni a szelet! (Íme az ősmagyarok vallása praktikus alkalmazásban...)

Lechner Judit

Szelíd védelemről

Zöldséges

Február végén már helyrevethető a sárgarépa, a petrezselyem, a hagyma, a spenót, és a sóska, és palántanevelés céljára a saláta, és a korai káposztafélék. A magvak áztatása és csávázása egyrészt a csírázás gyorsaságát segíti, másrészt a kórokozók ellen nyújt védelmet. A csávázásra elsősorban gyógynövénykivonatokat használhatunk, főként zsurlót, és macskagyökeret, vagy 1%-os kálium-permanganátot.

A gyökérzöldségek esetében számíthatunk a baktériumos lágyrothadás, a feketerothadás (talajból indul), valamint a fómás varasodás (vetőmaggal terjed) előfordulására. fontos ezért, hogy a talaj és a felhasznált vetőmag fertőzésmentes legyen. Mivel az ökológiai gazdálkodásban talajfertőtlenítők használata nem engedélyezett, ezért fokozottan figyeljünk a vetésváltásra. Egymást követő években ugyanarra a területre 3-4 évig azonos zöldségnövényt ne vessünk. Palántaneveléskor a palántadőlés korokozó ellen csávázzuk a magot, és kerüljük a túlöntözést, mert ezzel elősegítjük a peronoszpóra és a szürkepenész fertőzését. A palántanevelő talajt öntözzük be csalánlével és zsurlóforrázattal. A palántadőlés megelőzésére fertőzésmentes talajt használjunk, és a palántaágy kereteit, ablakait és a neveléshez használt eszközöket fertőtlenítsük részgálicoldattal.

A téli hónapok másik fő feladata a raktározott termények megóvása. A káposztaféléknél a különböző raktári kórokozók rothasztó tevékenységének megakadályozása érdekében csak átválogatott, egészséges, hernyóktól mentes, a fölösleges levelektől megtisztított, tömött káposztafejeket tároljunk. A gyökérzöldségek esetében a sérült, fekete-, és lágyrothadással, fómás varasodással, vagy egyéb gyökérkárosodást előidéző korokozóval fertőzött, barnult rothadó gyökereket, gumókat távolítsuk el az egészségesektől. Semmi esetre se dobjuk a fertőzött részeket a komposztra. A 0-2°C-os tárolási hőmérsékletet tartsuk be, mert ez az alacsony hőmérséklet gátolja a raktározás alatti kórfolyamatok lezajlását.

Gyümölcsös

A téli hónapok gyümölcsösben végzett növényvédelmi munkái elsősorban megelőzés jellegűek, tehát a kártevők és kórokozók mennyiségi mérséklését célozzák.

Az almatermésűeknél a nyugalmi állapotban végezhető munkálatok közé tartozik az ősszel esetlegesen elmaradt fatisztogatás elvégzése. A törzs és a vastagabb ágakon lévő pajzstetű és vértetű telepektől, a kéreg alatt lévő lombosfa fehérmoly báboktól, és az almamoly hernyóitól szabadítsuk meg a fákat. Metsszük le a lisztharmattal fertőzött vesszővégeket, ahogyan a téli hernyófészkeket is távolítsuk el. A koronát ritkítsuk meg, mert a vegetációs időszakban ez az állapot kedvező a kórokozók és kártevők elszaporodásának. Az ágak eltávolításakor csonkot ne hagyjunk, és a sebzési felületeket vágjuk simára, majd sebkezeljük az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett fasebkezelőkkel, vagy a természetes szerek közül faszénnel, vagy méhviasszal.

A csonthéjas és héjas gyümölcsfajokat a lombhullást követően tafrinás levélfoltosodás áttelelő gombafonalainak gyérítésére és a levéllyukacsosodás ellen réz hatóanyagú készítménnyel, esetleg téli hígítású mészkénlével permetezzük. A levéllyukacsosodás és levélfoltosságok megelőzése érdekében gyűjtsük össze a lombot és komposztáljuk szakszerűen, vagy égessük el. Olajos lemosószereket használjunk az áttelelő kártevők (levéltetvek, pajzstetvek, és atkák) gyérítésére. A kajszifákat semmiképpen ne metsszük november és március közötti időszakban, mert az ekkor ejtett sebekkel nagymértékben elősegítjük a gutaütés korokozó fertőzését. Kéregmoly által károsított részeket és egyéb sebzési felületeket kezeljük.

A bogyóstermésűek levélfoltosság betegségeinek megelőzése érdekében a leveleket, és a lisztharmattal károsított vesszővégeket is távolítsuk el, és megelőzésképpen lemosószerrel áztatás-szerűen permetezzünk.

Szőlő

Februárban a szőlő metszése már megkezdhető, a nagyobb sebeket sebkezelő szerekkel vonjuk be. A metszés mérsékli a rügyekben telelő atkák mennyiségét is. Az idősebb részekről távolítsuk el a pajzstetveket. A lehullott levelek összegyűjtése elsősorban az orbánc, a fakórothadás, a lisztharmat és a peronoszpóra által okozott kár mérséklését célozza.

Rasztik Viktória

Vissza