Tanácsadással a vidék felemelkedéséért

Tapasztalatok a Dél-Dunántúli régióban

Az egész NVT tanácsadói rendszer – nem a pályázó ernyőszervezet hibájából – kissé nehézkesen indult. Nem volt teljesen tisztázott az elszámolások rendje és formája, ami azonban kis csúszással ugyan, de elmondhatjuk, hogy mára már megoldottnak látszik.

Az teljesen világos volt, hogy milyen célt kell szolgáljon az NVT tanácsadási rendszer, és milyen feladatokat kell magas szinten ellátni. Azért magas szinten, mert ez egy nagyon előnyös szolgáltatás a gazdáknak, és gyakorló gazdálkodóként tudjuk, hogy erre milyen nagy szükség van. A napi munka során azt is látjuk, hogy a továbbiakban még milyen szolgáltatás bővülést várnának el a gazdák.

Ismerve a magyar gazdatársadalmat elsősorban arról kellett meggyőznünk őket, hogy bátran vegyék igénybe szolgáltatásainkat , ami térítésmentessége ellenére vagy éppen ezért használható és hiteles.

Az első két-három hét meglehetősen döcögve indult. Nagyon sok gazdálkodót hívtunk fel telefonon. Elsősorban azokat tudtuk közvetlenül megszólítani, akik az ismeretségi körünkben voltak, gyakran nem is a mi régiónkból. Beszéltünk sok olyan gazdával is, akik nem is pályáztak az NVT programjaira, de mivel a nyertesek listája nem publikus, így a sötétben tapogatóztunk. Sajnos mind a mai napig csak annyi ismert, hogy a régióban (és persze országosan) melyik célprogramban hány nyertes pályázó van. Munkánkat az sem segítette a várt hatékonysággal, hogy a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. minden ügyfelét levélben értesítette a tanácsadás lehetőségéről. Lassanként azért sikerült tisztáznunk a gazdákkal, hogy mint a Biokultúra Egyesületek Szövetségében tevékenykedő NVT szaktanácsadók miben lehetünk segítségükre, ugyanis a Hirdetések, Biokontroll-os levél ellenére nem tudták ezt az új rendszert hová tenni, hiszen az elmúlt időszakban annyiféle szaktanácsadó rendszer képviselője, egyéni szaktanácsadó, az agrár oktatási intézmények keresték őket szaktanácsadási szándékkal.

Ennek a programnak, és ezen belül a mi ernyőszervezetünkben tevékenykedő szaktanácsadók tevékenységének mindenképpen van létjogosultsága. A gazdálkodók egy része, finoman fogalmazva nem is volt tisztába azzal, hogy mit is vállal az elkövetkező öt évre. Az is ezt erősíti, hogy az ökogazdálkodás, ami tanácsadóink fő profilját képezi, annyira speciális terület az NVT-n belül, hogy ellentétben a többi ernyő alatt működő tanácsadókkal, akiknek ez a terület még sok esetben kevéssé ismert, a mi tanácsadóink közül jó néhányan évek óta aktívan ezzel foglalkoznak.

A hozzánk forduló NVT-s pályázók nagyrészt szántóföldi és gyümölcsös területekkel rendelkeznek és az Agrár-környezetgazdálkodási Célprogramon belül az öko- és integrált szántó, valamint öko- és integrált gyümölcsös programban nyertek. Az öko programokban mi is érintettek vagyunk, ami azért is fontos adott esetben, mert az új igénylések beadásától kezdődően rendszeres igénye lesz a gazdálkodóknak, hogy naprakészen kapják az információt, és gyakorlatban felmerülő kérdéseikre is korrekt, szakmailag megalapozott megoldási lehetőségeket kapjanak.

Elmondhatjuk így a harmadik hónap vége felé, hogy egyre több gazdálkodóval vagyunk heti, némelyikükkel napi kapcsolatban. Igyekszünk jó viszonyt kiépíteni a helyi falugazdászokkal. Két másik ernyőszervezet környéken tevékenykedő tanácsadóival is jó kapcsolatban vagyunk, időnkét kisegítve egymást a speciális kérdésekben. Kollégáinkkal együtt reméljük, hogy az FVM meghosszabbítja az ernyőszervezettel a szerződést, és így lehetőségünk nyílik a gazdálkodás szempontjából aktívabb időszakban is segíteni gazdatársainkat.

Czellerné Daróczi Éva és Czeller Gábor
NVT tanácsadók

Jogszabály-változások az agrár-környezetgazdálkodás területén

November 24-én született meg a 150/2004 (X. 12.) FVM rendelet legújabb módosítása, a 107/2005. (IX. 24.) FVM rendelet. Érdemes mindazoknak beszerezni nyomtatott változatban, akik támogató határozatot kaptak a hozzávetőleg egy éve benyújtott pályázatukról. Kivonatosan a legfontosabb változásokról:

A továbbiakban a kifizetési kérelem benyújtásának időpontja nem december hónap, hanem február 1-28. között lehet a kérelmet a lakhely, vagy székhely szerint illetékes MVH megyei kirendeltséghez.

fontos tudni, hogy a célprogramokba bevitt földterület nagysága csak újabb pályázat útján növelhető. A jelenlegi FVM tájékoztatás szerint nem várható tavasszal újabb kiírás.

Ugyancsak sok félreértés forrása volt a jogosultság ügye. A rendelet megerősíti, hogy a jogosultság a parcellához kötődik , azaz a földterület elhelyezkedése néhány kivételtől eltekintve nem változhat. Tehát ha a tulajdonos felbontja a bérletet, az új bejelentett használó lesz a jogosult a kifizetés igénylésére, nem a régi, feltéve ha az új földhasználó betartja a parcellára vállalt célprogram és a HGGY előírásait.

Az ellenőrzések során sok gond volt a bejelentett és a ténylegesen mért parcella méretek közti különbségből. A rendelet szerint a gazdálkodóknak általános esetben a szerződéses időszak alatt egy adott célprogram vonatkozásában csak egy alkalommal, összességében 3%-kal – ami nem lehet több mint 2,0 ha – csökkenhet a bevitt földterület mérete . A kivételeket a 150/2004. FVM rendelet 17. § (11) bekezdése sorolja fel. Az integrált célprogramokat felvállalók esetében ismét megváltozott a növényvédőszer hatóanyagok besorolása.

Azok, akik szeretnének célprogramot is váltani, tisztább képet kapnak. Az új célprogramba átjelentkezni kérelem benyújtásával lehet. A kérelmet a vonatkozó gazdálkodási év megkezdése előtt, de legkésőbb május 31-ig lehet benyújtani formanyomtatványon. Magyarán szólva, az idén ősszel elkezdett gazdálkodási évet az eredeti célprogram szerint kell végigvinni, és a megjelenő formanyomtatvány kitöltésével lehet majd 2006. május 31-ig jelezni a célprogram-váltás szándékát. A talajminta vizsgálata vonatkozásában ez az jelenti, hogy az eredetileg vállalt célprogramhoz előírt vizsgálatot kell csak elvégeztetni. Ugyanis nincs semmi garancia arra nézve, hogy a kért átjelentkezést teljes egészében jóváhagyják. A kérelmet jóváhagyó határozat birtokában kell majd a kiegészítő vizsgálatot megrendelni a jövő gazdálkodási évben.

A felsoroltakon kívül sok egyéb vonatkozásban is tartalmaz újdonságokat a rendelet, ezért javaslom mindenki számára az egységes, a módosításokat is magába foglaló rendelet beszerzését. Ez az alábbi címen elérhető: http://gtr.uw.hu. A tanácsadó elérhetősége: szudaz.eumertek@invitel.hu.

Szuda Zoltán
NVT tanácsadó

Friss informácikókért látogasson az NVT tanácsadás honlapunkra...

Vissza
Design: Mihalec Hedvig 2006.