Cukor–baj

„A tradicionális keleti gyógyászat mindig is azt hirdette, hogy a test és a lélek nem különíthető el egymástól. Amit mi betegségnek hívunk, az csupán annak a tünete, hogy az emberrel, mint egésszel nincs valami rendben.” Ezt az egészet pedig szinte semmi sem tudja olyan sikeresen felborítani, mint a finomított cukor...

A cukor megédesíti a mindennapjainkat, szeretjük az édeset, képesek vagyunk akár 60 kg-ot is megenni belőle egy évben. Hisz szinte mindenben van cukor: a ketchupban, a mustárban, az ivólevekben, a péksüteményekben, de még a felvágottakban is.

Nem mindig volt ez így. A cukrot az emberiség évezredeken át nem ismerte, és csak az időszámításunk utáni hatodik században sikerült a „méhek nélküli mézet” kikristályosítani úgy, hogy szállíthatóvá vált. A cukornád, az „indiai só” eredeti alapanyaga csak a trópusokon termett meg, ezért a cukorhoz évszázadokon át mindössze igen kis réteg tudott hozzájutni. Mígnem a gyarmatosítás lehetővé tette a cukornád „európai területeken” történő termesztését. Hazánkban azonban még sokat kellett várni arra, hogy a cukor a mindennapok részévé váljék: a második világháború előtt tíz, 100 évvel ezelőtt azonban még csak kettő kg volt az éves fogyasztás .

A cukorbetegséget először 1674-ben írták le. A diabetes mellitus szó szerinti fordításban bő vizeléssel együtt járó mézgyulladást jelent – nem nevezvén nevén a betegséget, ezzel homályban hagyva a betegség valódi okát: a cukrot. A mai orvostudomány hasonló cipőkben jár. Örökletes tényezőket vagy vírusfertőzést tesz felelőssé a betegség kialakulásáért.

Néprajzi leírásokból azonban egyértelműen kiderül, hogy a cukorbetegség kizárólag ott fordul elő, ahol finomított cukor kerül az asztalra. A cukor a gyorsan ható mérgekkel ellentétben több évtized alatt fejti ki hatását. Azaz a cukor okozta károsodások – a fogszuvasodás kivételével – több évtizedes cukorfogyasztás után jelentkeznek: a szervezet ennyi ideig tudja ellensúlyozni a cukor ártalmait. Ezért tartották a cukorbajt, az érelmeszesedést és még számos más civilizáció betegséget is néhány évtizeddel ezelőtt az idősek betegségének. A cukor okozta károsodások azonban az utódokban felerősödnek, így ezek a betegségek egyre fiatalabb korban jelennek meg.

A cukrot a XIX. század óta tudjuk a cukorrépából is kinyerni. A cukornádat csakúgy, mint a cukorrépát hosszú finomítási műveletnek vetik alá, amely során valamennyi tápanyag és életfontosságú anyag mint a vitaminok, ásványi sók, nyomelemek, zsírok és fehérjék eltűnnek, és a végtermékben semmi más nem marad, mint a szacharóz nevű diszacharid molekula. A finomított cukor 99,9%-ig ebből a szénhidrát molekulából áll. Ilyen töménységben cukor a természetben nem fordul elő. Ebből adódik, hogy a szintetizált cukor sokkal gyorsabban szívódik fel, mint a természetes élelmiszerekben előforduló cukor, és egészen máshogy fejti ki a hatását.

A vércukorszint szabályozásában a hasnyálmirigy által termelt inzulin és a mellékvese hormonjai vesznek részt. 1923-ban Frederick Banting, kanadai orvost Nobel-díjjal jutalmazták, mert kidolgozott egy módszert az inzulin kinyerésére . Az inzulintermelés égből kapott ajándék volt a gyógyszeriparnak (ma is az).

1929-ben dr. Frederick Banting megpróbálta figyelmeztetni a közvéleményt, hogy felfedezése csupán enyhíti a tüneteket, de nem gyógyítja meg, továbbá, hogy a cukorbetegség csak úgy előzhető meg, ha korlátozzuk a „veszélyes” cukorfogyasztást.

„Az USA-ban a diabétesz előfordulása egyenes arányosságban nőtt az egy főre jutó cukor-fogyasztással” – írja.

„A természetes cukornád felhevítésével és átkristályosításával valami megváltozik, amitől a finomított végtermék emberi fogyasztásra veszélyessé válik. Az angliai adatok azt mutatták, hogy az inzulin mindössze késlelteti a cukorbetegség által okozott elhalálozásokat, és ez minden” – teszi hozzá Dufty a Cukor blues ban.

A cukorbetegeknek ajánlott diétákat az elmúlt évtizedek során a teljes zűrzavar jellemezte. Hol a szénhidrátok tilalmát tartották fontosnak, hol a zsírokét, hol állati fehérjével akarták tömni a betegeket a szénhidrátok helyett.

A cukorbetegek számára az úgynevezett biológiai kórházakban kidolgozott diéta jelentősen javít a beteg anyagcseréjén, úgy hogy a gyógyszer elhagyhatóvá válik, illetve súlyosabb esetekben az inzulin mennyisége csökkenthető. A cukorbeteg-diéta alapelvei megegyeznek a teljes értékű táplálkozás alapelveivel, néhány megszorítással kiegészítve. Négy élelmiszercsoport kerülendő: a finomított liszt és a belőle készült kenyerek, péksütemények, sütemények, tészták, a finomított cukor minden fajtája, a finomított zsírok és olajok, mint a margarin és az étolaj, valamennyi zöldség- és gyümölcslé függetlenül attól, hogy frissen facsart-e vagy sem, valamennyi főtt gyümölcs, a befőtteket és lekvárokat is beleértve. A cukorbetegek diétájának súlyos esetben nem szabad tartalmazni állati eredetű fehérjét, mert csak így kerülhetők el a súlyos érrendszeri szövődmények, a szemet és a végtagokat érintő károsodások.

Amit azonban a betegnek fogyasztania kell, az a teljes őrlésű lisztből készült kenyér és egyéb tésztafélék, a finomítatlan zsiradékok, mint a hidegen sajtolt olajok és a vaj, a frisskása és nyers zöldségsaláták. Ez utóbbiból a beteg annyit ehet, amennyi jól esik. Gyógyteákkal, illetve különböző zöldségekkel mint a póré és a savanyúkáposztalé javítani lehet a beteg anyagcseréjét.

 

A cukor az cukor

Ez mind cukor: háztartási cukor (szaharóz), nádcukor (szacharóz), barna cukor (a barnacukor ugyanolyan finomított termék mint a kristálycukor, csak a finomítási eljárást egy ici-picit előbb fejezik be, tehát még némi piszok is ragad a cukorra, de festett változatok is kaphatók a kereskedelemben), gyümölcscukor (fruktóz), szőlőcukor (glukóz, dextróz), tejcukor (laktóz), szőlőcukorszirup, invertcukor (szőlő- és gyümölcscukor) juharszirup, izoglukóz, almalé-sűrítmény, körtelésűrítmény stb.

Teák cukorbetegeknek

Jó hatással vannak a cukorbetegek anyagcseréjére a következő teák: áfonyalevél, szederlevél, babhüvely, közönséges palástfű (Alchemilla vulgaris), bodzavirág (fekete), kálmusgyökér, csalánlevél, feketegyökér. A fagyöngyöt nem kell forrázni, hanem hidegen ázik (3 teáskanál tea bögrénként), naponta három bögrével.

A Künzli féle teakeverék: 3 rész (Geum alpinum), 1 rész szederlevél, 2 rész áfonyalevél, 3 rész (Potentilla aurea), 2 rész zöld, szárított babhüvely. A keveréket le kell forrázni és 3 percig állni hagyni.

És bár a cukorbeteg gyógyíthatatlan beteg, állapotában látványos javulás tapasztalható a megfelelő étrendi és életmódbeli változtatásokkal. (Forrás: dr. M. O. Bruker: Diabetes und seine biologische Behandlung, emu-Verlag, Lahnstein, 1986. William Dufty: Cukor blues, Kétezeregy kiadó, Piliscsaba, 2002.)

Benda Judit
egészség-tanácsadó

Vissza
Design: Mihalec Hedvig 2006.