Ökológiai juhtartás

A juhtartás a világ legősibb foglalkozásainak egyike. A természet „ingyen” erőforrásait a „zöld mezők” takarmányát a juh igen jó hatásfokkal alakítja át emberi fogyasztásra alkalmas termékekké. A legelő, a természetes állattartás és a juh elválaszthatatlan egység ősidők óta, mely napjainkra is megmaradt.

Minden termőtáj a környezeti tényezők kölcsönhatása révén létrehozta az intenzitási szintjének megfelelő termelésű és hasznosítási irányú állatfajtáját. A magyar termőhelyi viszonyokhoz a merinó juhfajta alkalmazkodott a legjobban.

Legelő állatok a nagyhozamú biogyepen

A jelenlegi juhállományunk több mint 90%-át a merinófajta adja. A fajta igen képlékeny, jó keresztezési alapanyag és termelése a mindenkori takarmányozási színvonalhoz igazodik.

Régi igazság, hogy a mindenkori gazdálkodás eredményessége függ attól, hogy mennyire sikerül az embernek összhangot teremtenie az ökológiai tényezők és a fajta termelési potenciálja között. Még tágabb értelemben úgy is fogalmazhatunk, hogy a legelő, a tartás, a tenyésztés, a termékfeldolgozás és a piac teljes vertikumát, optimális egységét kell az embernek a siker érdekében kialakítania.

Magyarország mezőgazdaságilag művelt területének igen jelentős részét, mintegy 1,2 millió hektárt gyep borít. Ezen gyepterületek zömét az úgynevezett feltétlen gyepterületek közé soroljuk, amit azt jelenti, hogy ott legeltetésen kívül gazdaságosan más tevékenység nem folytatható.

A rendszerváltást követően ijesztő mértékben megcsappant hazánk állatállománya és éppen a legelőhasznosító kiskérődzők létszáma csökkent a legerősebben. Az egykori juhlegelők zöme így hasznosítatlanul gyomosodik, holott szakszerű művelésével jelentős árbevételt termelhetnének ezek a területek.

Várható, hogy jelenleg még szántóként hasznosított területek egy részén – kb. 1 millió hektáron – alternatív növényeket (gyep, erdő stb.) telepítünk, így valószínű, hogy növekedni fog a gyepágazat részaránya.

A hazai gyepterületek jelentős része nem képes folyamatos takarmányellátást biztosítani az állatoknak a vegetációs időszak alatt. A viszonylag nagy termést adó májusi csúcs után következik egy gyenge sarjú termés, majd július közepétől szeptember közepéig csak életfenntartó szükségletet fedez a legelő. Mivel a szarvasmarha takarmányszükségletét ezen gyepterületek csak jelentős többlet-ráfordítások (öntözés, nagy műtrágya adagok, melioráció stb.) révén biztosítanák, hasznosításukat kiskérődzőkkel kell megoldani.

Az európai harmonizáció folyamatában mindinkább prioritást kell, hogy élvezzenek azok a termékek, amelyek kivitelét nem sújtja a kvóta rendszer. Ilyennek tűnik a kecske- és juhtermékek (tej, sajt, hús) nagy része is. Az említett kiskérődzők gazdaságos tartása, takarmányozása szinte el sem képzelhető a gyepterületek hasznosítása nélkül.

A juhok kettős hasznosítása – bárány, gyapjú – mellett be kell vezetni hazánkban a juhok fejését is. A tejtermelés azonban, mint többlet energiaigény folyamatos, olcsó tömegtakarmány-ellátást igényel. Ezért meg kell találnunk öntözetlen körülmények között is azt a növénysort, mely folyamatos legelőt biztosít a tejelő kiskérődzőknek. A rendszerváltozást követően jelentős nagyságú gyepterületek kerültek kis- és középüzemekbe. Ezen gyepterületek hasznosítása ismerve az új tulajdonosok anyagi helyzetét, a piac kíméletlen kihívásait, csak félintenzív technológiák alkalmazásával lehet gazdaságos. A gyepterületek mellett lévő szántók a lucerna, gabona, ipari növény vetésforgóval biztosítják a legelő állatok folyamatos téli-nyári takarmányellátását. Feltétlenül szükség van a gyep-szántóváltó új megközelítésű alkalmazására, mert az egyre fogyó állatállományunkat csak úgy menthetjük meg, ha takarmányszükségletét olcsó, környezetbarát technológiák bevezetésével oldjuk meg.

A termelési költségek egyre gyorsabb növekedése miatt szükség van arra, hogy kevésbé intenzív eljárásokkal biztosítsuk legelő állataink takarmányszükségletét. Az öntözött gyepeken igen drágán lehet előállítani a takarmányt. Eddigi vizsgálataink azt mutatják, hogy a gyep mellett öntözés nélkül a lucerna biztosítja a folyamatos zöldellátást elfogadható áron, technológiába jól illeszthetően.

A juh és a kecske tejtermékek iránti fokozódó kereslet a tejtermésre szakosodott kiskérődzők fejlesztését indokolja. A tej legkisebb önköltségét a takarmánynövények folyamatos legeltetésével érhetjük el. A legtöbb öntözetlen legelő legnagyobb problémája, hogy a talaj hasznosítható vízkészlete – optimális állatterhelés mellett – mindössze 100-120 napig biztosít legelőt. A tejtermelésre szakosodott intenzíven termelő állatoknak az aszályos nyári időszakban is biztosítani szükséges az olcsó jó beltartalmi értékű zöldtakarmányt (legelőt). Ennek egyik módja, hogy a hodály közelében lévő szántóföldön olyan tömegtakarmányokat termelünk, amelyek a gyepek termését kiegészítve a legeltetést folyamatossá teszik.

Az állatokkal végzett ízletességi vizsgálatok a termesztési és hasznosítási kísérletek bizonyították, hogy a fűféléken kívül elsősorban a lucerna, az alexandriai here és a szudáni cirokfű termesztési kérdéseivel szükséges foglalkozni. A termés mennyisége és minősége szempontjából a több-komponensű, tarackos gyökerű füvekből és legalább 20-40% pillangós gyepalkotó növényekből álló gyepkeverékek, a tisztán telepített lucerna és az alexandriai herével társított szudáni cirokfű bizonyultak a legmegfelelőbbnek.

Az állatokkal végzett ízletességi vizsgálatok is bizonyították, hogy a fűféléken kívül elsősorban a lucerna termesztési kérdéseivel, legeltetési rendszerbe állításával szükséges foglalkozni. Mivel a lucerna mélyen gyökerező növény, így az aszályos időszakban is hozzájut a számára szükséges víz-mennyiséghez és ez a termésben is megmutatkozik, mivel öntözés nélkül évente 4-5 legeltethető növedéket biztosít az állatok számára.

A kísérleteink növedékeinek legeltetését juhokkal és kecskékkel végeztük. A gyeptakarmányon (legelőn) tartott állatok folyamatos tápanyagellátását a nyári aszály idején is jól meg tudjuk oldani a lucerna legeltetésével. A lucernalegelők mind a termés mennyiségében, mint a termés minőségében figyelemre méltó eredményeket adtak. A juhok és a kecskék lucernás legelőn tartása – szakszerű legeltetés mellett – eddig nem okozott felfúvódást.

Gyimesi rackák Somogyfajszon (Máthé Zoltán felvételei)

Tanuljunk a múlt hibáiból, ugyanis az intenzív gazdálkodás elterjedésével felbomlott a növény-termesztés (legelőgazdálkodás) és az állattenyésztés (tartás) közötti – évszázadokon keresztül – meglévő természetes egyensúlya, amely biztosította a talajok szervesanyag utánpótlását. A műtrágyázás bevezetésével, az intenzív termesztéssel a növények egyre több mikroelemet vonnak ki a talajból, amelynek sajnos nincs természetes visszapótlása. A termőtalajban létrejött mikroelemek hiánya a táplálkozásláncon keresztül (talaj – növény – takarmány – állati szervezet – élelmiszer) az emberi szervezetben is kimutatható. A legtöbb civilizációs betegségnek (allergia, stressz, immunrendszeri problémák stb.) alapvető oka a mikroelemek folyamatos hiánya az emberi szervezetben. Az állati és emberi szervezet megfelelő működéséhez a jelenlegi ismereteink szerint minimum 70-féle mikroelemre van szükség. A premixekben és a vitaminkészítményekben jó, ha 20 megtalálható ezekből, és az sem mindig a megfelelő szerves kötésben.

Az eddigiekben leírt sok negatív hatása miatt az iparszerű állattartást a 3. évezred küszöbén joggal nevezhetjük korszerűtlennek. Ezzel szemben napjainkban a természetes, a biológiai (ökológiai) állattartást tartjuk korszerűnek, amely mentes a vázolt negatív hatásoktól.

A korszerű, biológiai állattartás feltételezi a természetes körülményeket, a humánus bánásmódot az állati szükségletek legteljesebb kielégítését a természetidegen anyagok bevitele nélkül. Kívánatos a tájra jellemző, ahhoz jól alkalmazkodó fajták tartása.

Mi a merinó juhállományunkat brit-tejelő kosokkal kereszteztük át, így sikerült egy szapora, jó húsformájú és jól tejelő az ökológiai gazdálkodásban is eredményes állatállományt kialakítani.

Dr. Vrbovszki Mihály
tudományos főmunkatárs
Mezőgazdasági Kutató-Fejlesztő Kht. Szarvas

Vissza