Mire jó a szegletes lednek?

Van, aki lófogú borsóként (Lathyrus sativus) ismeri. Én nem ismertem eddig, de vettem Pál Mónikáéktól a biopiacon, és kipróbáltam: finom! Beáztattam előző este egy jó csészényit, és másnap leöntöttem róla az áztatóvizet. Új vízben fölforraltam, azt is leöntöttem róla – a hüvelyesek így engem kevésbé fújnak föl. Aztán hallottam a Múzeum-körúti Bio ABC-ben, hogy így kell eljárni vele, ezek szerint nem csak nekem, hanem mindenkinek.

Sőt, ha nagyon kényesek vagyunk, és még sok időnk is van, akkor a forralás után leönthetjük hideg vízzel, és akkor le lehet húzni a fehér héját a magról, pontosan úgy, ahogy a csicseriborsóról. De ha így kétszer leöntjük, a harmadik vízben már megfőzhetjük. Födő nélkül, lassan, mert így megint csak elillannak a felfúvódást okozó anyagok.

Bezöldségezzük, mint a bablevest, ugyanúgy csipetkét bele, és ha kész, egy evőkanál hidegen sajtolt olajba tegyünk két mokkáskanál pirospaprikát, keverjük a levesbe, de már ne forraljuk vele. Két-három gerezd fokhagymát préseljünk össze, ezt is a legvégén adjuk hozzá. Kevés sót tehetünk bele, és a tányérba joghurtot, savanykás is lesz, pikáns is. Nem bab, nem borsó, de mindegyikre hasonlít.

Az olvastam, hogy igen magas a fehérjetartalma, több van benne, mint a babban vagy a csirkemellben, de még a tojásnál is többet tartalmaz. Aki nem eszik húst – és mostanában bizony nagyon meg kell gondolni honnan vesszük! – annak jó fehérjeforrás lehet. Újdonság, de régi is – mindenesetre érdemes kipróbálni!

Jánosik Zsuzsa

Vissza