A Biokontroll ünnepel

1996. áprilisában – 10 évvel ezelőtt – a Biokultúra Egyesület megalakította a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.-t annak érdekében, hogy az ellenőrzés és tanúsítás élesen elkülönüljön a mozgalmi, érdekvédelmi, szaktanácsadási, kereskedelem-szervezési alapszabályi feladatoktól.

A korábbi egyesületi ellenőrzés is tisztességes és korrekt volt, mégis feltétlenül szükséges volt ez a lépés, hiszen nagyon nehéz lenne egy szervezetben helyet szorítani például a szaktanácsadásnak, kereskedelemnek és az ellenőrzésnek anélkül, hogy szó érné a ház elejét. Furcsa eljárás lenne, ha tanácsot adnánk, azután ellenőriznénk, hogy jó volt-e a tanács, vagy tudathasadásos lenne a helyzet, ha ugyanannak a szervezetnek kellene kizárnia egy terméket a bioból, amelyik jutalékot vár érte.

Az Egyesület tisztában volt azzal, hogy alapszabályi célkitűzései közül a legfontosabbat – a biogazdálkodás terjedését – egy erős, megbízható, nem jövedelemérdekelt, de önmagát fenntartani képes ellenőrző- tanúsító szervezet felállításával szolgálja. Hát ezért születtünk meg 1996. április 23-án. Először csak az ellenőrzés volt a feladatunk, jegyzőkönyveinkből a tanúsítási döntést az Egyesület hozta meg. Ezt a tanúsítási jogot ruházta át a Kht.-ra az Egyesület 1998 közepén.

A biogazdálkodás hazai jogszabályai 1999-ben és 2000-ben léptek hatályba, ezután kerülhetett sor minisztériumi elismerésünkre. Ez 2000 márciusában következett be, ekkor kaptuk a jól ismert HU-ÖKO-01-es kódszámot is . Ebben az évben kerültünk fel névcserével a Biokultúra Egyesület helyett az EU harmadik országok listájára is.

2002-ben megszereztük a Nemzeti Akkreditáló Testület, 2004-ben az IFOAM akkreditációját – a világon harmincadikként. Szerteágazó nemzetközi kapcsolatokat alakítottunk ki partnereink jobb piacai érdekében, amelyek közül a legfontosabbak a BioSuisseszel, a Demeterrel, a Soil Associationnel, a Naturlanddal és a BCS-sel való együttműködések.

Az első években alkalmanként, ma már rendszeresen részt veszünk különböző tudományos munkákban, partnereink neves kutatóintézetek, egyetemek, szakiskolák, ezen túl sok egyetemi hallgató és doktorandusz számít segítő közreműködésünkre.

Ezúton is megköszönjük a biogazdák, bio-vállalkozások együttműködését, tanácsait, kritikáit, amelyek segítették, és remélhetőleg ezután is segíteni fogják rendszerünk folyamatos jobbítását.

Korábban a Biokultúra Egyesület, ma a Magyar Biokultúra Szövetség mint tulajdonos maximálisan biztosítja az objektív működés személyi és anyagi feltételeit, és garantálja a Kht. teljes függetlenségét. Tagjai, vezető testületei, elnökei (Seléndy Szabolcs, dr. Márai Géza, Frühwald Ferenc, dr. Solti Gábor és Czeller Gábor) megadtak minden segítséget a Kht. működéséhez.

Külön köszönet illeti meg dr. Győrffy Sándort, aki megvetette a magyar ellenőrzés alapjait, dr. Solti Gábor a korábbi és dr. Szántosi Antalné a jelenlegi Tulajdonosi Képviselő munkáját, akik végig anyagi ellenszolgáltatás nélkül végezték felelősségteljes feladatukat. Elismerés illeti a Kht. fiatal csapatát, mert fegyelmezetten, kreatívan és együttérzően végzi munkáját; és azzal is csak nyertünk, hogy néhányan vállalásaikat felrúgva elmentek tőlünk.

Azt kívánjuk, hogy partnereink hatékony közreműködésünkkel még sok-sok időn keresztül találják meg számításaikat a magyar ökológiai gazdálkodásban.

Dr. Roszík Péter
ügyvezető

Vissza
Design: Mihalec Hedvig 2006.