A fagyasztásnál nagy úr a pontosság

A mélyhűtés ideális feldolgozási forma a biotermékek esetében, hiszen kíméletesen őrzi meg az eredeti termék beltartalmi értékeit, és a szezonon kívül kiegyenlített áron teszi azokat elérhetővé a vásárló számára.

A szarvasi BioHungaricum Kft. 10 éve foglalkozik vegyszermentes zöldség- és kis mennyiségben gyümölcsfélék termelésével és termeltetésével, gyorsfagyasztással történő feldolgoztatásával és értékesítésével. A cég értékesítési és logisztikai tevékenységéért felelős munkatársát, Szántosi Attilát kérdeztük a mélyhűtött biotermékek feldolgozásának és értékesítésének helyzetéről és jövőbeli kilátásairól.

 

– Miben különbözik a fagyasztott biotermékek előállítása a hagyományostól?

– A nyomonkövetésre előírásszerűen nagy gondot kell fordítani, amely sajnos jelentős adminisztrációs terhet is jelent. Az üzembe történő minden egyes nyersanyagbeszállítást – annak mennyiségétől függetlenül – külön tételként kell kezelni, amely alapján egy tételazonosító kódot kap, és ez kíséri végig az árut a feldolgozás, csomagolás és értékesítés során.

A termőterület évenkénti talajvizsgálatán és az állomány betakarítás előtti ellenőrzésén túl a vevő rendszerint ragaszkodik a feldolgozott termékből vett minta laborban történő vizsgálatához is . A mintákat 300-400 szennyezőanyagra vonatkozóan vizsgálják (pl. nitrit, nitrát, növényvédőszer-maradványok, nehézfémek).

A feldolgozást a konvencionális árutól térben vagy időben elválasztott feldolgozó vonalakon kell végezni. Ez külön kihívást jelent a beszállítások megszervezésében, amelyeket rendkívül pontosan kell időzíteni. A rövid szezonban a feldolgozó üzemek folyamatos működését biztosítani kell. Már 5 perces késés is azt jelentheti, hogy az üzem egy másik termék feldolgozását kezdi el a biotermék rovására. Ugyanakkor a teherautón sem várakozhat sokáig a termék – példaként említem a zöldborsót, amelynek a betakarítástól számítva 1 órán belül feldolgozásra kell kerülnie , hogy frissességét és minőségét megőrizze. „Frissebb a frissnél” – a mélyhűtött termékek megjelenésekor, 30 éve használt szlogen tehát ma sem idejétmúlt.

A kockázat csökkentése érdekében minden évben több mélyhűtőüzemmel kötünk bérfeldolgozási szerződést. Legrégebbi partnerünk a Békéscsabai Hűtőipari Rt, de együttműködünk több más professzionális élelmiszer feldolgozó üzemmel is. A bérgyártási konstrukció számukra is előnyös, hiszen ezáltal nő a kapacitás-kihasználtságuk, könnyíti finanszírozási terheiket, ugyanakkor a termeltetéssel és értékesítéssel járó kockázatot sem nekik kell viselniük. Jó tapasztalataink vannak e téren, partnereink értékelik rugalmasságunkat, korrektek - nem voltunk még elégedetlenek egymással.

Növekvő nehézséget jelent azonban, hogy a nyersanyag-előkészítés fázisait a feldolgozók egyre inkább a falakon kívülre igyekeznek helyezni, tehát ennek a munkafázisnak a megszervezéséről, feltételeinek biztosításáról is nekünk kell gondoskodnunk. A közismert okok miatt azonban egyre nehezebben tudunk a feladathoz megfelelő munkaerőt találni, ebben egyre inkább hasonlít a helyzet a nyugat-európai országokéhoz.

 

– Milyen választékot tud cégük kínálni fagyasztott biotermékekből, és milyen az irántuk mutatkozó kereslet?

Elsősorban zöldségfélékkel foglalkozunk, amelyek mintegy 60-70%-át saját gazdaságunkban állítjuk elő, de a partnergazdaságokban a termeltetést is cégünk koordinálja. A termesztett növények körét évről évre bővítjük, amelyben a gyökérzöldségektől kezdve a hagymaféléken, hüvelyeseken és az igényesebb káposztaféléken keresztül a paprikáig és paradicsomig széles választékkal foglalkozunk. A gyümölcsök közül egyelőre a szamócát termesztjük, illetve meggyet, sárgabarackot, szilvát és almát vásárolunk fel partnereinktől. Több mint 30-féle termékünk megítélése kedvező az Európai Unió piacán, de az utóbbi 4-5 évben e területre is rányomta bélyegét a globalizáció – amely mára krízishelyzetet teremtett. A költségek emelkedése folyamatos, de az árakra a stagnálás vagy csökkenés jellemző, s rendkívül kiélesedett a piaci verseny. Az uniós belső konkurencia erősödése mellett sajnos már ebben a magas technológiai színvonalat igénylő szektorban is piacra léptek a távol-keleti és dél-amerikai gyártók, ezért csak magas minőségű áruval lehet nagy szakértelem és erőfeszítések mellett piacon maradni. A tengerentúli versenytársakkal szembeni egyetlen előnyünk az, hogy vevőinkkel azonos szabályzó rendszerben dolgozunk és relatív közelségünk teljes átláthatóságot, azaz biztonságot nyújt vásárlóinknak.

Új jelenség, hogy Nyugat-Európában egyes élelmiszerláncok, melyeket ma még Magyarországon az alacsony minőségű, olcsó termékeikről ismerünk, az utóbbi időben nyitottak a gyorsfagyasztott biotermékek felé, amely a keresletet ugyan átmenetileg erősíti, de az árak alakulására hosszútávon nincs pozitív hatással.

 

– Milyen a kapcsolatuk a termelőkkel?

– Annak ellenére, hogy a biopiacon megszokott árakhoz képest jelentősen alacsonyabb, néha azok töredékéért, feldolgozóipari nyersanyag árszinten tudjuk a zöldségeket átvenni, a 10 év alatt még egyetlen termelő sem hagyott el bennünket. Az elmúlt években sajnos nem volt lehetőségünk áremelésre, hiszen az átvételi árak mindig az eladási ár és költségek függvényében alakulnak, bekalkulálva a nyersanyagéhoz viszonyított akár 2-3-szoros feldolgozási és tárolási költséget.

Ezzel szemben a terményeket nagy tételben tudjuk átvenni, előre kiszámítható mennyiségben és árszinten, rugalmasan viszonyulunk a partnergazdaságok egyedi sajátosságaiból adódó feltételekhez. Összességében biztos megélhetést, stabil felvevőpiacot igyekszünk nyújtani számukra, nehézségeinket, megoldandó problémáinkat megosztjuk egymással, a kölcsönösségen alapuló partnerségben hiszünk.

 

– Melyek azok a területek, ahol legkeresettebbek a fagyasztott biotermékek?

– Két fontos partneri körünk a bébiétel- és a készételgyártó üzemek . Sok étterem számára is előnyös a mélyhűtött alapanyagok használata, hiszen jelentősen kisebb az élőmunkaigény és a tárolásból és előkészítésből eredő hulladékveszteség. Az ökológiai termesztésű zöldségek íze ráadásul sokkal intenzívebb, állaguk tömörebb, illóanyagokban gazdagabbak. Természetesen ugyanezek az előnyök jelentkeznek a háztartásokban való felhasználáskor is, ezért népszerűségük az élelmiszerláncokban is egyre növekszik. A fogyasztók érdeklődése a tömegtermékek felől egyre inkább a jó minőségű kényelmi termékek felé fordul, amely elvárásoknak a mélyhűtött biozöldségek tökéletesen megfelelnek. Reméljük, hogy termékeink idővel nemcsak a nyugat-európai, hanem a magyarországi áruházláncok némelyikében is elérhetők lesznek a hazai vásárlók számára.

 

– Köszönöm a beszélgetést.

Szőnyi Eszter

Vissza
Design: Mihalec Hedvig 2006.