Füstölgés a méhcsalád egészsége mentén

Jobb a betegségeket megelőzni, mint azokat kezelni. Valóban, az a méhész, akinek sikerül a méhcsaládjai egészségének karbantartása, annak gondjai számottevően kisebbek, mint a hanyag tudatlan, műkedvelő méhtartóké.

Ez utóbbiak vesződésének eredete a legtöbb esetben pontosan abból adódik, hogy igen keveset, talán semmit nem ismer az egészséges méhtartás alapvető kívánalmairól, a környezet kémiai szennyeződéséről, a gyógyszerezések hatásáról. Következésképpen, az idevonatkozó felvilágosí-tások szerfelett megérdemlik a tájékozatlanok figyelmét.

Mérgeződés és mérgelődés

A méhcsaládjaink ma is számos, ismert és ismeretlen, régi és újabb betegségek áldozatai. Valahogy így volt ez régen is közel 80 millió éven keresztül, mióta a méh, méh. Ez a különleges rovar azonban túlélt minden betegséget, támadást, minden természeti katasztrófát, az ember beavatkozása nélkül.

A ma embere betegség esetén gyógyszerezéssel kezel. A meggondolatlan, a szerfelett alkalmazott emberi beavatkozás azonban minden bizonnyal figyelemre méltó kellemetlen, veszélyes következ-ményekkel jár. Ezek közül jelezzünk néhány, a méhek egészségére, a méhész és a fogyasztók egészségére és a méhész zsebére vonatkozó váratlan és kellemetlen kihatást. Vegyünk máris egy példát: A gyógyszerezést más szóval úgy is lehet nevezni, mint készakart mérgezés. Mint olyan, már magába véve is rendkívül veszélyes a méhek egészségére, ugyanakkor körülményes, nehézkes, és költséges a méhtartók részére. Ez utóbbiak többsége ezen a veszteséges úton halad, és valószínűleg arról se tud, hogy valójában és egyben, több mint energia, idő és pénzveszteségről van szó.

Néhány veszélyről

Bármennyire is célzott a betegségre, a kártevőre irányított meggondolatlan, szerfelett alkalmazott mérgezés, abból bőven jut a gyógyítandó alanynak, a méhésznek, mi több, jut abból még a jámbor mézfogyasztónak is. Legalábbis a korszerű laboratóriumi vizsgálatok ezt a tényt igazolják. De vajon tanúskodnak e ugyanakkor ezen gyógyászati gyakorlat ésszerűségről, avagy ésszerűtlenségéről?

Térjünk vissza a méheinkhez; az alkalmazott gyakori gyógykezelés, a közvetlen mérgezési veszélyen kívül magában rejt más ugyancsak kellemetlen veszélyeket is. Kétség kívül valahányszor "kezelünk", megváltoztatjuk, pontosabban megnehezítjük, rosszabbra fordítjuk a méhek életkörülményeit. Valósággal felborítjuk a család természetes életrendjét. Teszünk így, amikor már a környezet kémikus szennyeződöttsége is súlyosan nehezedik a méhcsalád egészségére. Ezt a nyomást még megtetőzzük a saját készakart és közvetlen mérgező vegyszeres közbelépésünkkel, méghozzá nem is egy "lapáttal". Ilyen körülmények között nem véletlen, ha az így megerőszakolt méhcsalád fejlődése hirtelen megtorpan, avagy esetleg alaposan visszaesik. Mi több, a megbomlott biológiai egyensúly a család legyengülését okozva, minden bizonnyal számos más betegség kiinduló pontja lehet.

Igaz, a gyógyszeres kezelés ugyan kigyógyíthat esetenként egy-egy betegségből, de ugyanakkor belesodorhat egy másikba. Így van ez az emberek gyógyszerezésében is: nem létezik olyan gyógyszer, amelynek ne lenne mellékhatása, vagyis ne lenne veszélyes egy másik betegség kiváltására! Miért lenne ez kivétel a méhek esetében? Íme újabb veszélyek forrása, megszámlálhatatlan, ismeretlen betegségveszély, amelyről a gyakorlatban senki nem tud szinte semmit, tehát az számításba se kerül. Márpedig a méhcsalád egészsége összhangban áll a méhész érdekével!

Ördögi kör

A tudós kutatókat azért fizetik, hogy hathatós mérgeket találjanak. Ugyanakkor a gyógyszergyárosok, a forgalmazó kereskedők nem fognak méhészek felvilágosítására sietni, fölhívni figyelmüket a termékeik alkalmazásának veszélyeire. A gyógyszer dobozán legfeljebb a veszélyes adagolásról és alkalmazókra fennálló veszélyekről lehet olvasni. A gyártónak se érdeke se kötelessége több felvilágosítást adni. Elvégre is mindenki élni, nyerészkedni akar.

Mi több, a gyártók, a forgalmazók állandó hírverő hadjáratokat folytatnak a mérgeik értékesítésére. Ádáz versenyben állnak egymás között; ki tud hatékonyabb mérget ajánlani a bárgyú műkedvelő méhtartók rendelkezésére. Bizonyságul legyen elég kinyitni a szaklapokat. Minden egyes számukban több oldalon derűs, színes, virágos gyógyszerHirdetéseket találhatunk, (kivéve a Biokultúrát, legyen becsületére!). Lehet-e ebből a szemmel látható mindennapi valóságból arra következtetni, hogy a szaklapok tulajdonosai, szerkesztői tudatosan közreműködnek a méreggyártók nyerészkedésében? Lehet-e állítani egyben például azt is, hogy készakarva figyelmen kívül hagyják a fogyasztó nagyközönség egészségére háruló mérgezési veszélyeket? Talán a "tudatos" szó egy kicsit erős. Mégis amennyiben valóban túlzás lenne "tudatosat" állítani, akkor annak az ellenkezője kerülhet előtérbe, vagyis a tudatlanság. Vádolhatók-e a méhészek szaklapjai tudatlansággal? Ugyanakkor történik mindez a mérgeket vásárló méhészek pénzén. A mérgek árába ugyanis eleve bele vannak számítva a hirdetési költségek is, különben veszteséges lenne az ügy.

Ördögi kör ez, amelyből csak tudatossággal lehet kilépni. A tudatosság terjesztését azonban nem pénzeli senki, pedig az mindenki érdeke. Azt azonban nem lehet szabadalmaztatni, azt nem lehet gyártani, azon nem lehet nyerészkedni.

Amennyiben föntebb vázolt helyzet megfelel a valóságnak, akkor e tényből többek között a következő megállapításra lehet kilyukadni: a magyar méhészek túlnyomó többsége, kivéve a bioméhészeket, szemlátomást az ördögi kor öntudatlan áldozatai. Hogyan lehetne felvilágosítani őket? Interneten, avagy a szaklapjukon keresztül? Ugyancsak nehéz ügy, hiszen ez utóbbi is, sajnos ugyanezen helyzet öntudatlan áldozata?

Nagy fába vágja a fejszéjét az, aki a föntebb leírt "ördögi kört" szeretné megszakítani. Pénz és hatalom nélkül, kizárólag tagadhatatlan tényekkel nem könnyű, szinte lehetetlen kitörni? Annál könnyebb a turpisság útján haladni!

Természetesen nem ringatom magam hiú ábrándokba. 35 éves gyakorlattal tudatában vagyok, hogy magam, közel sem ismerek mindent az egészséges méhtenyésztés terén, de legalább rendelkezek néhány tanulságos tapasztalattal (lásd pl. Biokultúra 2005/05-06 "Méhraj a kéményben" és 2004/01-02 "Egy méhkímélő tiszta virágporgyűjtő" cikkeket) . Nemde, kár lenne azokat hagyni elveszni. De kinek, hogyan kellene azokat átadni? Hogyan lehetne meggyőzni a kezdőket: a méhek természetes életkörülményeinek, egészségének fenntartására fordított erőfeszítés minden szempontból kifizetődő.

Lehet-e más úton járni?

Szerencsére minden magyar méhész nincs a tudatlan műkedvelő méhtartó kellemetlen helyzetében. A bioméhészek például egészen más elvekre épült szabályok szerint gyakorolják a mesterségüket. Ők törekednek a környezetet becsben tartani, ők igyekeznek alkalmazkodni a természetben rejlő dinamikus erőkhöz, azokra támaszkodni, azokat kihasználni. Ők szorgoskodnak a méhcsaládjaik természetes lendületét megfelelő eljárásokkal elősegíteni, megtoldani. Ők állandóan szem előtt tartják a családjaik biológiai egyensúlyát, egészégét, kerülik a brutális, fölforgató beavatkozást.

De lehet-e minden méhész egyben bioméhész is? Természetesen lehet. Kezdettől fogva valóban tiszteletben kell tartani úgy a környezetet, mint a méhtenyésztés természetes dinamikáját . Jelen írás legyen ösztökélés ezen alapelvek betartására. Találja meg benne mindenki az egyéni érdekeit, váljanak azok közérdekké.

Bencsik József
Franciaország, Lyon

Vissza