Előre jelez a feromoncsapda

A feromoncsapdák a kártevő rovarok elleni környezetkímélő, szelektív növényvédelemi technológiák „radarjai”. Segítségükkel arra kapunk felvilágosítást, hogy mikorra kell a védekezést időzíteni. De, hogyan használjuk ezeket a csapdákat szakszerűen?

Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című könyvének előszavában (Negyedik kiadás, Budapest, 1914) azt olvashatjuk, hogy „Mert a nemzet jövője az egymást követő nemzedékek ifjúságának kezébe van letéve, s ha az a természet jelenségeit, habár csak kisebb téren is, helyesen fogja fel, ennek kihatása van a nagyobb térre is, ennek végső eredménye pedig az egészséges közszellem kialakulása, melynek legerősebb alapja mindenben a való világ felismerése.”

Ezek a sorok arra tanítanak bennünket, hogy hogyan élhetünk harmóniában együtt a természettel. Ez pedig különösen a biogazdálkodásban fontos. Hogyan védekezzünk például az almamoly, a szilvamoly, a barackmoly, a szőlőmolyok, szóval a néhány tucat kártevő lepke ellen eredményesen úgy, hogy eközben sem a hasznos rovarokat (ilyenek a pl. a beporzók, vagy pl. a kártevők természetes ellenségei, a hasznos predátorok, parazitoidokat), sem pedig a többi, a termesztett növényeinket nem károsító lepkefajt ne veszélyeztessük? Egyáltalán: hogyan szerezhetünk időben tudomást arról, hogy kártevő lepkék jelentek meg a gazdaságunkban.

A kártevők felderítésére alkalmazzunk egy ősi trükköt modern változatban! Leplezzék le a kártevők saját magukat! Már régóta ismeretes, hogy lepkéknél a randez-vous úgy történik, hogy a nőstények egy illatanyag, az un. szexferomon segítségével csalogatják magukhoz párjukat. Ezeket a kártevőre jellemző, fajspecifikus illatanyagokat egyre több lepkefaj esetében sikerült azonosítani az utóbbi évtizedekben. Az illatanyag segítségével pedig csapdába ejthetők a hím lepkék. Igy megjelenésük, rajzásuk nem marad észrevétlen. A csapda pedig pontosan csak a minket érdeklő kártevő lepkefaj példányait jelzi, hiszen a szexferomon csak „őket” vonzza.

A feromoncsapda különösen azoknak a kártevőknek a felderítésben jelent nagy segítséget, amelyek sötétedés után rajzanak, vagy amelyeknek a hernyói rejtett életmódot folytatnak. Aligha vennénk feromoncsapda nélkül időben észre, hogy az almamoly rajzik, tehát le fogja rakni petéit a fejlődő termésre. De rejtve maradhat a kikelés után rögvest a magházba furakodó hernyója is. Amikor pedig észleljük a károsítást, már késő! De hasonló a helyzet például a keleti gyümölcsmollyal, a barackmollyal, vagy éppen a a ribizli vesszejének beljesében fejlődő szitkárral is.

Az alapelv egyszerű: Ha feromoncsapdával követjük nyomon a kártevő rajzását, akkor képet kapunk arról, hogy mikor kezdődik a rajzás, továbbá arra, hogy mikorra esik a tömeges rajzás. Így megtudhatjuk, mikorra várható, hogy a kártevő tömegesen lerakja tojásait (petéit). Ílymódon már nem vaktában, hanem célzottan védekezhetünk ellenük. Gondoljunk például arra, hogy amennyiben egy hasznos petefürkésszel kivánunk védekezni a kártevő ellen, és nem a rajzás pontos ismeretében, hanem csak úgy találomra próbáljuk alkalmazni, akkor, ha túlságosan korán bocsátjuk ki a petefürkészt, akkor az még nem találhatja meg a kártevő tojásait, és elpusztul addigra, amikorra a kártevő lerakja a tojásait (tehát ki fog alakulni a kártétel), ha pedig túl későn bocsátjuk ki a petefürkészt, amikorra a kártevő tojásaiból már kibújt a kis hernyó, akkor pedig a petefürkész már nem tud mit kezdeni a hernyóval (tehát ezesetben megintcsak kialakul a kártétel).

Ellenben amennyiben feromoncsapdák segítségével állapítjuk meg, hogy a kártevő rajzásának ismeretében mikor bocsássuk ki a petefürkészt, okkal számíthatunk sikerre. Persze csak akkor, ha a feromon csapdáinkat rendszeresen (hetente lehetőleg kétszer is) ellenőrizzük, és feljegyezzük, hogy a kártevőből hány példányt fogtak a csapdáink (ragacsos csapda esetében, ha a ragacslapot már kezdik elborítania befogott lepkék, akkor cseréljük ki újra a ragacslapot, hogy a kártevő holnap érkező példányai is beleragadhassanak). Ezt követően pedig a számadatainkból megszerkeszthetjük a kártevő rajzásának alakulását – a rajzásgörbét.

A kártevő rovarok feromonjának kutatásába mintegy három évtizede kapcsolódott be a MTA Növényvédelmi Kutatóintézetének Állattani Osztálya. Az alapakutatásnak kézzelfogható gyakorlati haszna lett: saját fejlesztésű feromoncsapdákat állítanak elő, amelyek megrendelhetőek.

Az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetének jogelőjét az Országos Phylloxéra Kísérleti Állomást 1880-ban alapították Herman Ottó javaslatára. Akkor a szőlőgyökértetü (Phylloxera vastatrix) megjenesére fenyegette szőlő ültetvényeinket, új, sürgető megoldásért kiáltó tudományos kihívás elé állítva a növényvédelmi rovartan kutatóit. Ma a növényi termékek élénk, tájegységeken, sőt olykor kontinenseken átívelő kereskedelme, vagy éppen a klímaváltozás réven jutnak vagy vándorolnak be újabb és újabb kártevők hazánkba. Hogy ne maradhassanak észrevétlen, hogy időben készülhessünk fel a nemkívánatos tömegszaporodásuk megelőzésére, még mielőtt jelentős károkat okoznának termesztett növényeinkben, vagy éppenséggel még mielőtt az őshonos faunát, flórat bolygatnák meg, folyik a laboratóriumokban a kutatómunka. Reflektorfény ritkán vetül ugyan a lelkes kutatásokra, de amikor egy-egy kézzelfogható eredmény bizonyítja, hogy nem volt hiábavaló a munka, amikor egy-egy új feromoncsapdát sikerül átnyujtanunk a gyakorlatnak, tudjuk, hogy érdemes volt. Tudjuk, hogy nemcsak a gazdát, nemcsak a fejlettebb technológiával megtermelt, egészségesebb gyümölcshöz jutó vásárlót, hanem az egész környezetünket szolgáljuk.

Dr. Szőcs Gábor

Vissza