Véd és gyógyít a körömvirág
Nem könnyű feladat újat írni egyik legnépszerűbb gyógynövényünkről, a körömvirágról (Calendula officinalis L.). Kedvelt és gyakori dísznövény, szegélyekben, kerítések mentén szinte magától terjed.
Az öngyógyító veteményeskertekben is régóta használják a sarkantyúkával (Tropaeolum majus L.) együtt. Káposzta, borsó, uborka, paradicsom alá vetik, de szamóca és málna közé is. Mindkét növény, persze a körömvirág önmagában is riasztja a levéltetveket, hernyókat, csigákat, hangyákat, sőt még a fonalférgeket is. Viszont a sárga szín különböző árnyalataiban tündöklő virága vonzza a természetes ellenségeket, pl. a lebegőlegyeket (Syrphus spp.), melyek lárvái a levéltetvek hatékony pusztítói, a kifejlett egyedek pedig nektárját fogyasztják. A biológiai védekezésben ne felejtsük el e hasznos tulajdonságait!
Igazán azért szeretem – s ezzel biztosan nem vagyok egyedül – mert igénytelen. Ha enyhe teleken áttelel, már tél végén – ahogy a hó levonul a talajról –, igen hamar kibontja gyönyörű narancssárga vagy élénk citromsárga virágzatait, s mint sok kis sugárzó napocska, jókedvre derítik a természetkedvelő embert.
Népies nevei is érzékeltetik, hogy kedvelt kerti virág. A körömvirág helyett sok helyen sárgarózsának, sárgavirágnak, tűzvirágnak nevezik, de még ismert a nyestike, náthavirág, körmice, kerti peremér, gyűrűvirág, fülemülefű, borongó virág, kenyérbélvirág – s hogy a macska se maradjon ki –, macskaköröm.
A népi nyelv sokfélesége szinte kifejezi legfontosabb alaktani vonásait: fészkes virágzatban elhelyezkedő sárga vagy narancssárga csöves és nyelves virágaiból körömszerű, meghajló vagy görbe, barna kaszattermések fejlődnek. Ezek széthullva újra kikelnek, akár már ugyanabban az évben vagy áttelelve a következő évben. Az is előfordul, hogy leveles formában telel át, és ilyenkor rögtön tavasszal, szinte a martilapú virágzatával egy időben virítani kezd. fontos tulajdonsága, hogy folyamatosan virágzik, s csak akkor sínylődik, ha később megtámadja a lisztharmat, vagy hervasztja a szárazság. Mirigyesen lágy szőrzet fedi a törékeny szárat és a leveleket. Kellemes illatát is ezek a mirigyszőrök adják.
Kevés károsítója van, ezért nem szokták permetezni. Ha beteg (pl. lisztharmatos), vagy ha speciális rovartól rágott, akkor legjobb, ha az ilyen tövet kiszelektáljuk. Vagyis a körömvirág – ha gyógynövényként termesztjük – már eleve biodrogot nyújt, feltéve, hogy a talajból sem vesz fel mérgező vegyületet.
Miért érdemes termeszteni? Ma az egyik legkeresettebb drogot szolgáltatja, ha sikerül jól megszárítani. Szinte korlátlan mennyiségben átveszik a gyógynövény-felvásárlók. Többnyire az érdeklődőknek jó minőségű vetőmagot is adnak. Nemesített fajtái „telt virágúak” és narancssárga színűek. Az ilyen fajták a leggazdagabbak hatóanyagokban. Gyűjtése azonban szorgos kézimunkát kíván. Ugyanis folyamatos virágzása miatt szinte minden nap csipegetni kell, erre sokszor idősebb asszonyok vállalkoznak. Kis széken ülve türelmesen szedegetik a szép, kinyílt virágzatokat. Utána, ha kicsípik a fészekpikkelyek közül az apró nyelves vagy csöves virágokat (maga a „virág” pontosabban virágzat, hiszen fészkes virágzatú, akárcsak a napraforgó!), és ha így szárítják, akkor kapjuk az értékesebb drogot: Calendulae flos sine calycibus. Ha meghagyjuk a virágzati tengelyről leszakított virágzatot (csak igen rövid szárrészt hagyva), akkor: Calendulae flos cum calycibus. Mindig vékony rétegben, árnyékban kell szárítani, ha szükséges, akkor forgatni!
Könnyen kifakul a drog. A gyógyászatban sem szeretik a régi és fakó virágokat, mivel hatásuk is csökken. Erősen nedvszívó, emiatt bélelt papírzacskóban, vagy száraz, sötét helyen kell tárolni. Hektárra számítva 200-300 kg száraz nyelves virág, vagy 500-800 kg teljes fészekvirágzat terem.
Száradási aránya kb. 8:1.
Termesztésének fő ismérvei: márciusban vetjük 50 cm sortávolságra, 5-10 cm tőtávolságra, 2-3 cm mélyre. 1 hektárra 5-6 kg vetőmag szükséges. Nagyobb üzemekben július végén (persze nem aszályban!), amikor a növények virágzatai aprók, és a levelek alul sárgulni kezdenek, az egész állományt a talaj fölött 15 cm-re levágják, a levágott növényeket lehordják, és az állományra 30-40 kg/ha nitrogén* hatóanyagot juttatnak ki, mélyen bekapálva, akkor kb. 3 hét múlva újra teljes virágzásban lesznek a növények, egészen a fagyokig.
Érdemes megjegyezni, hogy a körömvirág több rokonfaja is ismert, de mind mediterrán eredetűek. A Calendula officinalis a legalkalmazkodóbb képességű. Hazánkban, de sok más európai országban is biztonságosan termeszthető. Díszformái közül – hatóanyag-tartalom miatt – a legértékesebb a narancssárga, telt virágzatú. A drog hivatalos az érvényes VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben, összhangban az Európai Gyógyszerkönyvvel. Fő hatóanyagai a zsírban oldódó karotinoidok (számuk nagy, pontosan ismert szerkezetűek, a híres pécsi karotinoid kutatók Zechmeister László és Cholnoky László úttörő eredményei nyomán) és a vízben oldódó, speciális flavonoidok. Szaponinok, poliacetilének, tokoferolok, illólaj és nyálka-hemicellulózok is hozzájárulnak értékes összhatásához. Bizonyítottan sejtregeneráló hatását fő hatóanyagainak, a karotinoidoknak és a flavonoidoknak köszönhetjük. A sejtkárosító szabadgyököket hatástalanítják, antioxidánsok, antibiotikusak (főleg vírusellenesek). A régi népnyelv is utalt arra, hogy „bűzhödt sebeket a tűzvirág főzetével tisztítják”.
Ma számos gyári készítmény formájában használjuk, főleg a körömvirág-kenőcs népszerű. Bizonyított, hogy kiváló fekély (ulcus) gyógyító hatása van zsíros-olajos kivonatainak, de belsőleg alkalmazva enyhíti a nyombélfekélyes panaszokat, rendszeres használata (pl. Melius Gyomortea, kamillás- vagy cickafarkos-körömvirágos teakeverékek) révén megelőzhető a gyomorfekély képződésre hajlamos egyének „gyomoridegessége”.
Klinikai alkalmazására és utókezelésre is van példa: súlyos lábszárfekély (ulcus cruris) és visszértágulat esetén a „kalendulás” lábfürdő, tiszta eszközökkel és aszeptikus körülmények között, a rendszeresen végzett enyhe lemosás rendszerint nagy mértékben elősegíti a sebgyógyulást, a hámosodást.
A neves marosvásárhelyi gyógynövénykutatók Rácz Gábor és Rácz-Kotilla Erzsébet szerint, a körömvirág 6 órás napraforgó-olajos áztatással készült kivonata a fekélyek szélén, a bőrfelületre steril vattával ecsetelhető, felváltva (pl. éjjel és nappal) a langyosra lehűtött forrázattal, szintén steril vattával többször lemosható. A javulás fokozatos. Ha az állapot változatlan, akkor más terápiás módszerre van szükség. Persze, ha netán „önkezelésbe” kezdenénk, előtte kérjük a kezelő orvos beleegyezését!
Dr. Szabó László
egyetemi tanár
Pécsi Tudományegyetem
szabol@gamma.ttk.pte.hu
*A lektor megjegyzése: Természetesen csak a biogazdálkodásban engedélyezett N források jöhetnek szóba.
|