A riolittufa (vulkáni hamu) hasznossága

A vulkáni tevékenység során a felszabaduló gázok szétporlasztották az útjukba kerülő kőzeteket, és porlasztott lávát szórtak a levegőbe, mely ott megszilárdult. A vulkáni tufák e leülepedett vulkáni porból (hamuból) s esetleg kőzettörmelékből állhatnak. Hazánkban a riolit, dácit, andezit, bazalt és a zeolit tufái találhatóak meg.

A vulkáni tufák különösen nedves állapotban igen jól hasíthatók, faraghatók, fűrészelhetők és őrlemény készítéséhez törhetők. Régen kedvelt építőanyag volt, ebből épült az egri vár is és Tokaj-Hegyalja pincéi. Mai felhasználása építőkő és blokktéglaként, égetett és fagyálló burkolólapok alapanyagaként, vakolóanyagként és habarcsként történik.

A Debreceni Agrártudományi Egyetem Termelésfejlesztési Intézetben 1986-ban több kutatóintézettel, mezőgazdasági nagyüzemekkel és magántermelőkkel együtt kezdtük meg a riolittufa mezőgazdasági alkalmazásának tenyészedényes, kisparcellás és üzemi kísérleteit.

A kísérletek igazolták a riolittufa-őrlemény a talaj fizikai és kémiai tulajdonságának javítására, továbbá a terméshozam és a termésminőség növelésére irányuló kedvező hatását.

Az őrleményt az FM 1993-ban palántaneveléshez, üveg és fólia alatti hajtatáshoz, szántóföldi és kertészeti kultúrákhoz, gyepekhez, szőlő- és faiskolához és termesztő közegekhez forgalmazásra engedélyezte. Az engedély 2003-ban további 10 évre meghosszabbításra került.

A felsoroltakon túl kísérleteket végeztünk a kommunális szennyvizek, hígtrágyák, azok iszapjának, az alomnak, az almostrágyáknak és szerves hulladékoknak riolittufával történő kezelésével. A felsorolt területeken a kísérletek kedvező eredményei után a gyakorlatban alkalmaztuk a riolittufás eljárást. Az eljárás az OVF Budapest 245 törzskönyvi számú engedélyével rendelkezik.

Gyakorlati alkalmazás

A hazai mezőgazdaságot 1988 óta minden ágazatában a leépülés jellemzi. Különösen kirívó az állatállomány csökkenése és emiatt a trágyatermelés visszaesése. Az utóbbiak indokolják, hogy a tápanyag-gazdálkodásban előtérbe kerüljenek a természetes ásványi anyagok, melyek makro-, mikro- és nyomelemekben gazdagok. Az utóbbiak a talaj és a növény számára nélkülözhetetlenek. Az egészséges, teljes értékű élelmiszer előállításhoz ezekre nagy szükség van. A riolittufa őrlemény az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett.

A riolittufa őrleményt 0-5 mm szemcseméretben az alábbi fizikai kategóriájú talajokon alkalmazzuk:

  • homoktalajokon 0-5 mm szemcseméretben 2-3 kg/m2 mennyiségben;
  • vályogtalajokon 0-5 mm szemcseméretben 0,5-1 kg/m2 mennyiségben;
  • agyagtalajokon 0-5 és 0-12 mm szemcseméretben 2 kg/m2 mennyiségben;
  • ültetvény telepítéseknél az őrleményt felhasználhatjuk az ültetőgödrökben, a gödör nagyságától függően 5-15 kg mennyiségben.

A szőlőtelepítésnél a gödörbe kijuttatott ásványi anyagon kívül, az oltvány csirkézésekor, az ehhez használt földhöz 25-30% mennyiségű 0-5 mm szemcseméretű őrleményt is keverhetünk.

A szőlőültetvények területének kezeléséhez a fenti fizikai talajkategóriáknál meghatározott ásványi anyag mennyiségeken túl, nagyobb dózis is alkalmazható (3-7 kg/m2).

A hajtatóházak talajához:
  • Palántaneveléshez és a hajtatáshoz 0-5 mm szemcseméretben 3-5 kg/m2 mennyiségben.
  • Biocsöves virág, zöldség és egyéb növények termesztéséhez. Azokon a helyeken és területeken, ahol a talajon való termesztésnek nincsenek meg a feltételei, ott a biocsöves termesztési mód biztosítja a hengerré formált riolittufás termőréteggel feltöltött palástban a fenti növények biztonságos termesztését (Lőrinc J. – Köhler M. által kidolgozott technológia szerint).
  • Alomkezeléshez minden állatfajnál az istálló takarítása után a padozaton 1-2 cm vastagon terítjük el a 0-5 mm szemcseméretű őrleményt. Szükség esetén az alom beszórását is biztosítjuk abban az esetben, ha a biogéngáz képződés bekövetkezik.
  • Az istállótrágya kezeléséhez 0-5 mm szemcseméretű őrleményt használunk aláterítésre, bekeverésre és felülterítésre (ez a trágya mennyiséghez viszonyítva 20-25% őrlemény).
  • Komposzt készítéshez a forgatás nélküli technológiát alkalmazzuk, ez esetben 0-5 mm szemcseméretű őrleményt használunk 15-20% mennyiségben (adalékoláshoz alá, és felülterítéshez), 5-12 mm szemcseméretű őrleményt használunk szükség szerinti mennyiségben (aláterítés, szellőző- és öntöződrének céljából).
Házi szennyvíz kezelés (ahol nincs közmű):
  • A riolittufa alkalmas házi szennyvíz kezelésére és újrahasznosítására, ahol a kiülepített szilárd részt 0-5 mm szemcseméretű őrleménnyel adagoljuk. A hígfázis szűréséhez 20-100 mm méretű és szükség esetén 5-12 mm méretű szűrőtöltetet alkalmazunk. A kiülepítés utáni szűrt hígfázist az épület közelében levő kert vagy egyéb művelési ágú területen, felszín alatti drén vezetéken öntözzük ki. A drénárok szűrőzése 5-12 mm szemcseméretű őrleménnyel történik. Az eljárás alkalmas állattenyésztő telepek, élelmiszer feldolgozók szennyvizének és a hígtrágyának a kezeléséhez.
Az építkezés területén (mezőgazdasági istállók, gépszínek, műhelyek, pincék, melléképületek és lakóépületek falazatához):
  • Lakóépületek falazatához hasított-faragott kőként, továbbá riolittufa falazóblokként. Az utóbbinak mérete 22 x 19 x 39 cm, egy db falazóblokk 10 kisméretű téglaegység, 1m3-ben 61 db blokk van, a tömegsűrűsége 1369 kg/m3 és a nyomószilárdsága 4,6 MPa.

A riolittufa-őrlemények homok helyett jól felhasználhatók a felsorolt épületek falazatának külső és belső vakolására, a tető- és padlásterek belső szigetelésére, padlózatának borítására, az őrlemény jó hőszigetelő képessége miatt.

A várható előnyök

Az őrlemény javítja a talaj fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságait, biztosítja a makro-, mikro- és nyomelem szükségletét (nincs szükség műtrágyára, csak a 4-5 évenkénti szerves trágya pótlásra, a riolittufa tartamhatása 8-10 év). A talajok művelése tavasszal korábban kezdhető, a kötött talajok szerkezete könnyebbé válik, így energia megtakarítással is számolhatunk. Növeli a növények gyökérfejlődését, a betegségekkel szembeni ellenálló képességét, a tápanyag-hatékonyságot, a termés hozamát, minőségét. A gyümölcs-, szőlőtermesztésben növeli a koraiságot, a termés cukortartalmát, íz- és zamatanyagát és eltarthatóságát.

A palántanevelésnél egyenletes növényfejlődést és nagy gyökértömeget biztosít (nincs selejt palánta). A hajtatott növények (zöldség, virág, dísznövények) egyedfejlődése és növény betegségekkel szembeni ellenálló képessége javul. Nő az első osztályú termék mennyisége, az íz- és zamatanyag, és ezen keresztül az értékesítés árbevétele.

A biocsöves palástokban termesztett virágoszlopok erkélyeket és települések környezetét díszítik, a megtermelt zöldség és egyéb növények (pl. földieper, bogyósok, szőlő, gyümölcs) termése egészséges élelmiszerrel látja el a családot vagy a vevőket). A biocsöves termesztésnél az ökotermék előállítása kapálás nélkül történik.

Az állattartás során a bűz- és fertőzésmentes környezet kialakítása biztosított, mert a riolittufa köti a biogéngázokat.

A jövő szerves trágyája a komposzt! Helyes lenne, ha az istállótrágyák és minden olyan szerves hulladék, amely alkalmas feldolgozásra, komposztálással kerülne újrahasznosításra. Az általunk kidolgozott komposztálási eljárás növeli a szerves trágya nitrogénértékét és csökkenti a technológia költségét. Jelenleg, hazai viszonyaink között, óriás mennyiségű szerves hulladék kerülne egy szemléletváltással feldolgozásra. Az utóbbi eredményeként részben növelhető lenne az állatállomány csökkenése miatt kieső istállótrágya mennyisége.

A szennyvízközmű nélküli településeken és állattenyésztő telepeken a riolittufa őrlemények és szűrők alkalmazásával megoldható lenne a szilárd és a hígfázis újrahasznosítása.
Az építkezés területén a falazáshoz, a vakoláshoz, a padlástér és a padlózat borításához, a jó hőszigetelő és hőtartó termékek télen az energiafelhasználás csökkentését, a jobb hőellátást biztosítják.

Összetétel, különféle tulajdonságok
  • pH 6.6;
  • Ca 0,10, K2O 3,01, Mg 0,03, Fe 0,20, SiO2 77,4, Na 1,5 m/m%;
  • Cu Ř, Zn 30,0, Mn 40,0, Pb 10 alatt, Cd Ř, Ni 0, Cr Ř mg/kg;
  • nedvességtartalma 17,8 m/m% (bányanedves);
  • sűrűsége 0,7 kg/dm3;
  • szemcseméret: szűrőknél 10-150 mm és 5-12 mm, adalékoknál 0-5 és 0-12 mm;
  • szürkésfehér színű, szagtalan őrlemény;
  • közepesen mállékony;
  • a vulkáni tevékenység során hulló hamuként rakódott le a magas felszíneken;
  • felületén megköti a lebegő szerves anyagokat;
  • a pH értéket a semleges közeg felé tolja;
  • javítja a talajok fizikai szerkezetét és művelhetőségét;
  • iszapokban, szerves hulladékokban, trágyákban és komposztokban levegős viszonyokat biztosít;
  • ömlesztett állapotában a szabadban jól tárolható.

A felsorolt területeken a riolittufa alkalmazására nagy tapasztalattal rendelkezünk, így az érdeklődők számára igény esetén szakértőként, szaktanácsadóként közreműködünk. Elérhetőségünk: tel: 52/419-795, mobil: 20/9320-292, fax: 52/418-287.

Dr. Köhler Mihály
ny. egyetemi főmunkatárs
Debreceni Egyetem
Agrártudományi Centrum

Vissza
Design: Mihalec Hedvig 2006.