Gesztenyés lakoma
Gesztenyével töltött pulykarolád gyümölcsökkel
Hozzávalók: 60 dkg pulykamellfilé, só, őrölt bors, 25 dkg natúr gesztenyemassza, 1 csokor petrezselyem, 2 tojás, 0,5 dl tej, 6-8 dkg zsemlemorzsa, liszt, 2 tojás, 15 dkg kukoricapehely (cornflakes), olaj, 20 dkg vegyes aszalt gyümölcs, 2 dl vörösbor.
Elkészítése: A pulykamellfilét 4 szép szeletre vágjuk, kissé kiverjük, megsózzuk, megborsozzuk. A gesztenyét sóval, őrölt borssal, finomra vágott petrezselyemmel ízesítjük, majd a tojásokkal, a tejjel és annyi zsemlemorzsával dolgozzuk össze, hogy könnyen kenhető krémmé váljon. A hússzeleteket a gesztenyés töltelékkel egyenként megkenjük, fölgöngyöljük, hústűvel megtűzzük. Lisztbe, felvert tojásba, majd apróra tört kukoricapehelybe bundázzuk, és bő, forró olajban aranysárgára sütjük. A vörösbort vízzel a kétszeresére hígítjuk és az aszalt gyümölcsökre öntjük. Legalább fél órán át (de akár egy egész éjszaka) áztatjuk, és felforrósítva a felszeletelt pecsenye köré öntjük.
Csirkemell erdőkerülő módra
Hozzávalók: 4 csirkemell, ízlés szerint só, őrölt fehér bors, egy csipet oregano, 40 dkg mag nélküli aszalt szilva, 4 dl vörösbor, 4-5 dkg vaj, 25 dkg natúr gesztenyeszemek, 2 evőkanál kristálycukor, 2 evőkanál konyak, 2 kiskanál étkezési burgonyakeményítő, 2 csapott kiskanál frissen reszelt gyömbér, 2 mokkáskanál só, 8 evőkanál olaj.
Elkészítése: A csirkemellet lebőrözzük, kicsontozzuk, megmossuk, leszárogatjuk, félbevágjuk. Így lesz négy adag belőle. Sóval, borssal és oreganoval bedörzsöljük és fóliával letakarva, hűtőben 3-4 órát pihentetjük. Az aszalt szilvát a vörösborba áztatjuk. Közben a gesztenye-szemeket az olvasztott vajban aranysárgára pirítjuk, az aszalt szilvát is rászórjuk, 2-3 percig tovább pirítjuk. A cukorral meghintjük és megvárjuk, amíg 2-3 perc elteltével karamellizálódni kezd. A konyakkal és az aszalt szilváról leszűrt borral felengedjük. Ekkor a gyömbérrel és a sóval fűszerezzük. A keményítőt egy kevés vízzel elkeverjük, a ragura öntjük. 1-2 percnyi forralás alatt kellően besűrűsödik, utána a tűzről levesszük. A befűszerezett csirkemellet az olajban oldalanként kb. 3-3 perc alatt megsütjük. Tálaláskor felszeleteljük és az aszalt szilvás – gesztenyés raguval leöntjük.
Gesztenyés gyümölcstorta
Hozzávalók: 1 vékony kör alakú piskótalap, 2 evőkanál baracklekvár, 25 dkg klasszikus gesztenyepüré, 1 kg alma, körte vegyesen, 1 citrom leve, 10 dkg cukor, szegfűszeg, fahéj, 3 dl tej, 2 tojássárgája, 1 tasak vanília ízú pudingpor, 5 dkg cukor, 3 dl tejszín, 1 teáskanál zselatin, díszítéshez szederszemek, citromfű, 5 dkg csokoládé.
Elkészítése: A gyümölcsöket meghámozzuk, és szeletekre vágjuk. Annyi citromlével, cukorral, fahéjjal, szegfűszeggel ízesített vízben, amennyi épp ellepi, puhára főzzük, majd a levéből kiszedve kihűtjük. A pudingport tojássárgával, cukorral, tejjel összekeverjük, és sűrűre főzzük. A piskóta alapot vékonyan megkenjük baracklekvárral, és belehelyezzük egy tortaformába. Ráreszeljük a kiolvasztott gesztenyemasszát, rárakjuk a gyümölcsdarabokat. A kihűlt pudingos krémhez hozzákeverjük a felvert tejszínhabot, a felolvasztott zselatint, és ráöntjük a torta tetejére. Hűtőbe tesszük, amíg a krém megdermed. Tálalás előtt olvasztott csokoládéval rácsosan díszítjük a tetejét, és fürtszerűen szederszemeket rakunk rá.
Gesztenyerolád narancs krémmel töltve
Hozzávalók: 75 dkg klasszikus gesztenyepüré, 2 evőkanál rum, 2 evőkanál liszt, 1 dl tej, 5 dkg margarin, 5 dkg porcukor, 2 db narancs, csokimáz (tortabevonóból).
Elkészítése: A narancsok héját lereszeljük, az egyik levét kifacsarjuk, a másikat lehártyázzuk és a húsát felaprítjuk. A narancskrémhez lisztből, tejből, narancsléből besamellt főzünk, ha kihűlt, kanalanként belekeverjük az előre habossá kevert – margarinból, cukorból, narancshéjból készült – krémbe. A legvégén keverjük bele a narancs húsát. A gesztenyepürét és a rumot keverőgéppel átdolgozzuk, majd egy háztartási fólián vizes kézzel kb. 30x20 cm nagyságúra nyomkodjuk. A közepére csíkban elosztjuk a narancskrémet és a háztartási fólia segítségével a gesztenyét feltekerjük. Legalább 2 órára hűtőbe tesszük, majd a háztartási fólia levétele után bevonjuk csokimázzal.
Nagymama gesztenyés tekercse
Hozzávalók: 25 dkg háztartási keksz, 18 dkg margarin, 10 dkg kristálycukor, 0,5 dl rum, 1 evőkanál kókuszreszelék, 1-2 kiskanál cukrozatlan kakaópor, a krémhez: 25 dkg fagyasztott gesztenyemassza, 12 dkg margarin, 10 dkg kristálycukor, 1 kupica rum, 1 kiskanál kókuszreszelék, a tetejére 7-10 dkg tortabevonó étcsokoládé, a tálaláshoz tejszínhab.
Elkészítése: A kekszet megdaráljuk (kapható eleve így is),majd a puha margarinnal, a cukorral, a rummal, a kókuszreszelékkel meg a kakaóval összedolgozva félretesszük (de nem a hűtő-szekrénybe!). A krémhez a gesztenyepürét burgonyanyomón áttörjük, majd a margarinnal, cukorral, rummal és a kókuszreszelékkel összegyúrjuk. Egy tiszta konyharuhát megvizezünk, kiterítjük, és a kekszmassza felét és vízbe mártott késsel kenegetve kb. 20x15 centis téglalappá formáljuk rajta. A gesztenyetöltelék felét rásimítjuk, majd a konyharuha segítségével felgöngyöljük. A másik tekercset is ugyanígy készítjük el, és egy órára jégbe hűtjük. A tetejét olvasztott csokoládéval bevonjuk. Közvetlenül tálalás előtt szeleteljük föl, tejszíhabbal kínáljuk. Hűtőszekrényben hosszú ideig eláll.
|