Rovatvezető: Dr. Roszík Péter
Rovat: Bionövények termesztése

 

Madárriasztó

A Dobosi Pincészet 15,5 hektáron termel szőlőt, ma már szinte csak palackos formában értékesítünk bort, főként prémium kategóriában, természetesen ökoműveléssel. A kiemelkedő minőség eléréséhez szükség van arra, hogy több szőlőfajtánál is a lehető legtovább tőkén hagyjuk a termést. Ez a többi kockázat mellett jelentős madárkár kockázattal is jár. Volt rá példa, hogy egy Cabernet Sauvignon ültetvényünket 100%-ban leszüretelték a seregélyek. Nagyon elkeseredtem és kerestem a lehetőségek minden formáját.

Találtam rá megoldást: egy akkumulátorral működő seregélyriasztót. Működési elve, hogy a seregély hangjára emlékeztető vészkiáltást utánoz.

Tapasztalatom a következő: A kihelyezett madárriasztó kb. 2 ha körzeten a madarak ellen jól véd. Mivel több időben érő szőlőfajtákat termelünk, mindig az aktuális területre helyezzük ki a riasztókat. A késői szüretre tőkén hagyott területre célszerű több riasztót elhelyezni, mivel ilyenkor a seregélyek is erőszakosabbak, ugyanis kevés lehetőségük van szőlőt találni. Szerencsére ekkorra már a leszüretelt területeinkről is át lehet csoportosítani a felszabadult riasztókat.

Ugyanakkor a seregélyen kívül egyéb madárkár is jelentős lehet: rigók, verebek. Egyik területünk (5,5 ha) közelében van egy magtár, és körülötte fás-bokros terület, ami tipikus búvóhelye a madaraknak. Ezen a szőlőterületen a seregélyek nem is voltak jelen, hanem a rigók, verebek, és itt a madárkár nagyon jelentős volt. A kihelyezett riasztók itt is hatásosak voltak, de sokkal kisebb hatósugárral. Ugyanis a seregélyek mindig nagy csoportban szállnak le, és elég ha ebből néhány madár megriad (általában a riasztóhoz közelebb levők), és ez riasztja az egész csoportot. Ez az elmélet sajnos a verebeknél nem működik, mivel ők tartósan a riasztó közelében tartózkodnak, kisebb csoportokban, és egyre közelebb merészkednek. A kártételük nagyon jelentős – annak ellenére, hogy kevesebben vannak –, mivel huzamosan ott vannak a szőlőben és tartósan fogyasztják a szőlőt, míg a seregélyek nagy csoportot alkotnak, és csak egyszer-egyszer szállnak meg egy kiválasztott területet. Biztonságos védelmet a riasztó ezen a területen csak 30-40 méteres sugarú körben nyújtott, tehát hektáronként legkevesebb 4 darabot ki kellett helyezni.

A riasztón állítható a hangszín mellett a bekapcsolások sűrűsége is. Megfigyelésem szerint az öt perc optimális, esetleg ennél ritkábbra tehető a megszólalások sűrűsége, hogy ne folyamatos hangzás legyen, mert az megszokhatóvá válik.

Dobosi Dániel

Vissza
Design: Mihalec Hedvig 2006.