Szúrós csodabogyótól ördögcérnáig

Az Európai Gyógyszerkönyv előírásaihoz igazodó VIII. Magyar Gyógyszerkönyv több olyan gyógynövényt, vagyis drogot ismer el hivatalosnak, amelyek nálunk Magyarországon védettek vagy termőhelyeik veszélyeztettek.

Olyan is akad köztük, ami közönséges útszéli növény. Viszont a mai népgyógyászatban, dísznövény katalógusok révén is hirdetnek kétes értékű, „erősítő” gyümölcsöt, ami gyógynövénynek is felfogható, de hivatalosan nem kerülhet forgalomba, mert még élelmiszerszabványa sincs. Meglehetősen vegyes a kép, több kérdés merülhet fel, hogy alkalmazásuk indokolt-e.

A szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus) szolgáltatja a gyógy-szerkönyvben hivatalos Rusci rhizomát. A gyökértörzsből tömény kivonatot készítenek, melyből trombózisgátló, vénás keringést javító és lábszárfekély ellenes gyógyszereket készítenek. A drog 4-6% szteroid szaponint tartalmaz.

A fő probléma, hogy az örökzöld kis cserje nálunk védett, de nem veszélyeztetett. Ugyanis a Közép- és Dél-Európában, Nyugat-Ázsiában honos növény a Dunántúlon üde lomberdőkben szórványosan, de egyes helyeken (pl. a Mecseken) kisebb állományokat alkothat.

Tőosztással és dugványozással könnyen szaporítható, telepítésével lehet próbálkozni.

Piros bogyóterméséből kimosott gömbölyű magvai csak hosszabb nyugalmi állapotot követően csíráznak, a kis növények lassan fejlődnek. Jelenleg, ha egyáltalán szükséges lenne, csak importtal juthat be a drog.

Hollós László, híres gombakutató botanikus, aki 1859-ben Szekszárdon született, a vadpuszpángnak nevezett szúrós csodabogyóról 1912-ben így írt a Magyar Botanikai Lapokban: „A vad puszpángot a szekszárdi hegyi erdőkben ismerem ugyan gyermekkorom óta, de hogy rendszeresen szedik és Budapestre viszik, csak 1912-ben, egy kirándulásom alkalmából, a helyszínen egy vadőrtől hallottam. Koszorút kötnek belőle, ezért Mindenszentek idején a legkeresettebb.” Horvát Adolf Olivér, a Mecsek neves botanikusa is leírta, hogy ilyentájt még Debrecenbe is több teherautóval szállítottak minden évben. Csoda, hogy máig is megmaradt és helyenként még terjed is!

A vidrafű (Menyanthes trifoliata, szép nevei még: vidraelecke, bolyhosvirág, háromlevelűfű, keserűlóhere) április közepén virít például a Pécsi Egyetem botanikus kertjének kis medencéiben. Igazi vízi, évelő lágyszárú, tőzeges lápréteken, mocsaras termőhelyeken fordul elő, de ma már alig van ilyen.

1920 körül a Kiskőrös mentén, Kecel és Akasztó környékén tömegével gyűjtötték, 10 tonnányi drogból 9 tonnát exportáltak. Ma, ha szükséges csak importból szerezzük be a hazánkban védett, veszélyeztetett és nem termeszthető drogot. (Régen sikerrel telepítették gyommentes rizsföldeken, ahol az árasztást meg lehetett oldani.)

A levéldrog (Menyanthidis trifoliatae folium) hivatalos a VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben. A drog keserű ízű szekoiridoid glikozidja miatt kiváló étvágygerjesztő és likőripari nyersanyag.

A réti füzény, füzike (nem a prosztata-bántalmakra ajánlott kisvirágú füzike!) vagy fűzlevelűfű (Lythrum salicaria) szolgáltatja a VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben hivatalos drogot, a Lythri herbát.

Az évelő, lágyszárú, mocsaras helyeken, vízpartokon, nedves réteken viszonylag gyakori, Eurázsiában honos növény gyűjtése nagy figyelmet kíván, mert termőhelyein gyakran védett nőszirom fajok élnek és védett madarak fészkelnek. Termesztésével eddig nem foglalkoztak.

A drog 5-12% cserző hatású gallotannint tartalmaz. Erősen összehúzó hatása miatt belsőleg hasmenésgátló, külsőleg gyulladásra hajlamos bőr kezelésére is alkalmas (kenőcsök, kivonatok formájában), mivel bőrizgató vegyületeket nem tartalmaz.

Egyik legkiválóbb nyersbőrcserző, a legfinomabb bőrök kezelésére alkalmazták a vargák, amikor még volt erre igény (most is lehetne!).

Hivatalos lett gyógyszerkönyvünkben egy közönséges ajakosvirágú gyógynövény is, a fekete peszterce (Ballota nigra). Népi neve még: fekete pemetefű (nem az igazi Marrubium peregrinum!), bujdosócsalán, büdös peszterce. A drogot a rovarrágástól és lisztharmattól nem fehér leveles hajtás szolgáltatja: Ballotae nigrae herba. Európai, nyugat-ázsiai, kaukázusi, észak-afrikai faj, áttelelő lágyszárú, útszéli gyomtársulásokban helyenként gyakori, magról is jól csírázik. Elvileg termeszthető, de ilyen jellegű, jelentősebb próbálkozások még nem kezdődtek. Kevés, igen kellemetlen szagú illóolajat tartalmaz (emiatt büdös!), az orvosi pemetefűhöz hasonlóan keserű marrubiint tartalmaz, de csak nyomokban (a pemetefű cukorkát tehát nem ebből, hanem az utóbb említett Marrubium vulgare-ből készítik).

Epehajtó és enyhe nyugtató. Érdekes, hogy 100 éve, 1908-ban a neves gyógynövényes pap, lekéri (Bars megyei) plébános „A gyógynövények hatása és haszna” c. könyvében így ír róla: „A fű kellemetlen, undorító, fanyar és keserű. Franciaországban a fű főzetit hysteria ellen használják. Nem ajánlom.” Bizony most is vitatható, hogy van-e olyan nélkülözhetetlen hatása, ami indokolja hivatalos használatát.

Abonyi Zsuzsanna rajzai

Az ördögcérna a burgonyafélékhez tartozó, kicsiny, piros bogyót bőven termő Lycium barbarum (neve még: sefűsefa, elevengát, szopóka, folyó fűzfa, boszorkányheg) nem hivatalos gyógynövény, igen gyakori sövénynövény, apró lila virágaiból fejlődnek tojásalakú piros bogyói. Kínából származik, akárcsak rokona, a kínai ördögcérna (Lycium chinense).

Dísznövényként kapható (katalógusok hirdetik). Aszalt termését „Goji-bogyó” néven ismerik és müzlibe is ajánlják. A reklámszöveg szerint hosszú életet és jó közérzetet biztosít, immunerősítő, erőt adó, kitartóképességet növelő, fiatalságot és szépséget megőrző, „a boldogság bogyója”, „csodabogyó a Himalájából”.

Mindkét ördögcérna zöld hajtásai (a nem érett bogyó is) atropin-mérgezést okozhatnak. Nincsenek teljesen megbízható adatok arra vonatkozóan, hogy a „jó közérzetet, boldogságot” mi okozza, a gyanú a kissé kábító alkaloid jelenlétére terelődik. Az ördögcérna formájában sem alszik!

Dr. Szabó László Gyula