|
Tömegeket vonzott a II. Országos Bionap
Örömmel számolhatunk be arról, hogy az előző évihez hasonlóan idén is sikeres rendezvénysorozatot tudhatunk magunk mögött. 2008. június 15-én az ország 6 gazdaságában – Tamásiban, Hegyesden, Mihályiban, Gödöllőn, Jászdózsán, Gyulaváriban – várták nagy szeretettel és színes programokkal a biogazdálkodás és a biotermékek iránt érdeklődőket a szervezők és a kiállítók.
A tavalyi rendezvényhez képest idén kissé korai időpontra helyezett Országos Bionap összességében több ezer látogatót vonzott, akiket a néhol borús idő sem tudott eltántorítani. A szervezők leleményességének köszönhetően mind a hat helyszínen változatos, színes programok és kulináris élvezetek várták az érdeklődőket, akik betekintést nyerhettek a biogazdaságok életébe is.
Mindent megteszünk azért, hogy a jövő évben legyen folytatás!
A szervezők nevében:
Németh Anita
Ünnep az almásban
Mezőgazdasági termelők, feldolgozók és kereskedők mutatták be termékeiket, az ezernél is több látogatót vonzó rendezvényen Horváth László gyümölcsösében, Mihályiban.
A házigazda harmincöt éve kezdett önállóan gazdálkodni. 1993-ban vásárolt nagyobb földterületet, melyből hat hektárnyit almával telepített be. Az almán kívül bodzát és szilvát termesztenek a családi gazdaságban. Dr. Roszík Péter, a Nyugat-Dunántúli Biokultúra Egyesület elnöke, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetője megnyitója után, a térség országgyűlési képviselői, a régió egyetemeinek professzorai köszöntötték a megjelent kiállítókat, résztvevőket és vendégeket. Az ökumenikus terményáldás után került sor a szakmai előadásokra, melyet közel 200 fő hallgatott nagy érdeklődéssel.
Eközben ínycsiklandó illatok kíséretében készült az ebéd, a szürkemarha-pörkölt, a mangalica ételkülönlegesség, a csülkös bableves, halászlé, vegetáriánus zöldséges és gombás finomságok, gyümölcsleves. A közönséget a Platán néptánc együttes és Cseh Tamás vezette népzenekar szórakoztatta. A gyerekeket és szüleiket kézműves foglalkozásra, játszóházba, kisállat-simogatóra, pónilovas programokra, és „kisvasutazásra” invitáltuk. A kiállítók bemutatkoztak a látogatóknak, kóstoltatták és árusították termékeiket. A környezet- és tájvédelemről a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság kisfilmjét tekinthették meg az érdeklődők. A díjak átadását követően még sokáig maradtak vendégeink, ami örömet okozott nekünk szervezőknek. Úgy gondoljuk elérte célját rendezvényünk, hogy népszerűsítsük a hazai biotermék fogyasztását, az egészséges életmódot, és felhívjuk a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.
Szabó Csabáné
Biotej a Wenckheim-Almássy kastélyból
A II. Országos Bionap dél-alföldi régiójának Gyulán megrendezett programja igen nagy sikerrel zárult. A vendégek száma meghaladta a 300 főt, és külön örömöt okozott a szervezőknek, hogy 23 kiállítót köszönthettek a rendezvényen. Az egész napot kitöltő programok két fő helyszínen zajlottak: a Gyulavári kastélyban és a Körös-Maros Biofarm Kft. bio-szarvasmarha telepén.
Megkérdeztük dr. Szántosi Antalnét, a Dél-alföldi Biokultúra Egyesület elnökét, hogy miért pont a kastély lett a kiválasztott helyszín, és miért éppen a Biofarm a rendező? „A Körös-Maros Biofarm Kft. Közép-Európa legnagyobb biotehenészetével rendelkezik. A gyulavári Wenckheim-Almássy kastély méltó színhelye a Bionap eseményeinek. Idegenforgalmi szempontból is fontos helyszín, hiszen Gyula kiemelt gyógyüdülő város sok turistával.”
Dr. Ráki Ferenc, a biofarm ügyvezetője pedig röviden bemutatta a gazdaságot: „2000-ben határoztuk el az ökológiai gazdálkodásra való áttérést. Akkor 300 (Holstein-fríz) tehénnél és szaporulatával rendelkeztünk. Gazdaságunk 2003 közepétől ökológiai minősítést kapott. Ekkor az évi tejtermelésünk 3 millió liter/év volt. 2008-ban mintegy 200 000 liter tejet töltöttünk le ökológiaiként a Naszálytej Kft.-nél. A következő évben 800 000-1 000 000 liter tejet, majd évente 800 000 literrel növekedett a bioként feldolgozott tej mennyisége. Pár évvel ezelőtt cégünk megvásárolta a Munkácsy tehenészetet 350 tehénnel. Jelenleg Gyulaváriban 550 db, a Munkácsy telepen 320 db tehén van. Éves tejtermelésünk 6 500 000 liter, amit ökológiaiként értékesítünk. A tej teljes mennyiséget a Sole-Mizo Zrt. vásárolja meg.”
Csarnai Erzsébet
Szürkemarha-pörkölt és
citeraszó
A rendezvényt Ribányi József, Tamási Város Önkormányzatának polgármestere nyitotta meg, akit Czeller Gábor biogazda és egyben a rendezvény házigazdája követett. Az ünnepélyes megnyitó után az összes kiállító lehetőséget kapott, hogy rövid bemutatkozás keretein belül tájékoztatást adjon tevékenységéről a résztvevőknek. A biotermékekkel kapcsolatos tévhitekről, az ellenőrzés rendszeréről Miklay Gábor, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ellenőre adott tájékoztatást, aki felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy mire kell figyelni egy biotermék megvásárlásakor a fogyasztónak, mitől is bio egy biotermék. Előadását követően a rendezvény ideje alatt várta az érdeklődők kérdéseit. A Magyar Agrárkamara képviseletében Sárosdy Andrea szaktanácsadó, pályázati lehetőségekről adott tájékoztatást, valamint tartott konzultációt.
Az előadások és bemutatkozások után a házigazda kíséretében az érdeklődők körbejárták és megtekinthették a biogazdaság másik részét, ahol zöldségnövények termesztése folyik, valamint feltehették kérdéseiket. A hangulatot a tamási Pántlika Néptánccsoport előadása fokozta, valamint citeraszó kíséretében a látogatók népdalokat is hallgathattak. Mindemellett természetesen a szervezők a gyerekekről sem feledkeztek meg, őket is sok érdekes játék, foglalkozás várta, többek között természetes anyagokból egyszerű hangszereket, szalmából ajándéktárgyakat készíthettek, megismerkedhettek a szövés-fonás rejtelmeivel.
A biotermékek kiállítói mellett a napot a kézműves sátor, valamint a helyszíni kenyérlángos-sütés színesítette. A látogatókat igazi bioebéddel várták a szervezők, ki-ki ízlésének megfelelően választhatott a szürkemarha-pörkölt és a borsópörkölt között. Az előadásokkal és a kulturális programmal párhuzamosan egész nap lehetőség volt kérdezni az árusoktól, előadóktól, valamint kóstolni és vásárolni finom biotermékeket.
Balogh Lilla
Nyitott a Kert Babatvölgyben
Idén a közép-magyarországi régióban a Szent István Egyetem Babatvölgyi tanüzeme (Gödöllő) adott ízelítőt – a „Nyitott Kert” küldetésének megfelelően – az elvárosiasodott embernek a természethez visszavezető útból. A szervezők – élükön Szilágyi Ákos alapítványi ügyvezetővel – mindent elkövettek a tartalmas, gazdag programért.
A délelőtti előadásblokkban Györéné Kis Gyöngyi másodéves Phd hallgató előadásából megtudhattuk hogyan vizsgálják a bioélelmiszerek beltartalmi értékét, ezt követően Dr. Mezei Ottóné „Klári néni”, a Biodinamikus Közhasznú Egyesület tiszteletbeli elnöke segített megismerni a biodinamikus gazdálkodás lényegét, a termőföld gyógyítását. Harmadik előadónk, dr. Ángyán József, a SZIE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet igazgatója az agrártámogatások lehetőségeiről tájékoztatott. A szellemi táplálék után nagyon finom, egészséges étkek vártak bennünket: helyben termesztett, frissen szedett növényekből készült „1000 színű salátavariációk”, pesztós tészta és biohalászlé. A látogatók félóránként szakmai vezetéssel tekinthették meg a kertet. A vendéglátó gazdaság munkatársai ismertették a hely adottságait és elmondták, milyen szakmai és piaci szempontok szerint alakítják ki a vetésforgót, hogyan oldják meg a tápanyag-utánpótlást és a növényvédelmet. Nem hallgatták el a nehézségeket, kudarcokat sem. Sokan házikertjük ökológiai műveléséhez kaptak tanácsot. A régi fajtákból telepített, lassan termőre forduló almáskertet a jövőben tyúkok tartására is fogják használni. Örömmel számoltak be arról, hogy milyen növénytermesztési kísérleteknek adtak és adnak helyet, sőt jelenleg is közreműködnek egy élelmiszer minőségi vizsgálatsorozatban.
Délután folyamán hallhattunk előadást a régi, napjainkra már majdnem elfelejtett, a műtrágyakultusz által már-már majdnem kiszorított, újra tanulandó, mindennapi komposztálás fontosságáról, hasznosságáról Gellért Miklóstól, a SZIKE Egyesület elnökétől. Majd Tirczka Imre, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ellenőre előadásában biztosította az esetleges kételkedőket arról, hogyan ellenőrzik – a gazdától a fogyasztóig – azt, hogy a „bio” legyen és maradjon „bio”. Az utolsó előadó a SZIE Növényvédelmi Intézetétől, dr. Tóth Ferenc, aki gyakorlati tanácsokat adott a szelíd növényvédelemről.
A termékbemutatók, gyermekprogramok (természetközeli és népi hagyományokon alapuló játékokkal) és a kisszínpad délutáni programja a tombolahúzással kezdődött, volt ott még bábelőadás, egészen estig tartó zene- és táncbemutatók, véget érni nem akaró táncház.
Egy kis statisztika: 440 regisztrált látogató, ebédidőben 160 személyautó a Bionapra kialakított parkolóban (levágott lucernatábla), 50 hallgató az utolsó előadás végén a nagysátorban.
Balog Béla – Gelencsér Margit
– Horváth Zsuzsanna Mária
Kapu a Balaton-felvidékre
Hegyesden, Sátormapusztán a Ware gazdaságban Szencz Lajosné, a Tapolca és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás elnöke megnyitójában üdvözölte, hogy a szomszédos kistérségekből is megjelentek bioportékákkal. Szólt arról, hogy a közelmúltban lezárult a LEADER akciócsoportok munkája, amelyben kifejezésre jutott a biogazdálkodás ösztönzése, és az egészséges táplálkozás tudatosítása. Hangsúlyozta, hogy mindenképpen meg kell találni azokat az utakat, amelyek a fenntartható falusi életmódot ösztönzik, és a biogazdálkodás, bioélelmiszer feldolgozás is része lehet ennek. Szükség van olyan helyekre, „kapukra”, amelyek bemutatják a térség értékeit, életét, áruját. Ezen a napon Sátormapuszta ez a „kapu” a Balaton-felvidékre és a Balaton környékére.
Eközben érkeztek a látogatók (több mint 300-an). A standokon a látogatók kóstolhatták Kovács Tibor, Szászi Endre, a Biovitis, a Dobosi Pincészet kiváló borait, Boronyákék mézét, vásárolhatták a Biogold Kft. olajait és a Bio-Fontana Labor Bt. krémjeit, valamint a gazdaság gyógynövényeit is. A régió távolabbi részéről Piliscsévről érkezett Csíkiné Pálinkás Julianna gyógyteákkal, fűszerekkel és sok jó tanáccsal. A Balaton-felvidékre jellemző termékét, a mandulát a ZOEX Kft. mutatta be. A Káli-Szer Bt.-től pedig arról értesülhettek az érdeklődők, hogy a közeljövőben Ábrahámhegyen bio-teázót nyitnak.
A magyar szürke szarvasmarhát a balatonszőlősi Eudox Kft. varázsolta pörköltté, míg a vegetáriánus ebédet a Visontai Kft. gyenesdiási Zöldház Egészség Centruma főzte, felhasználva a Tropika Kft. paprika- és paradicsom-adományát. A megjelent kézművesek között volt szalmafonó, fazekas, termésmagból ékszert készítő és üvegfestő. A gyerekek fogadására az idén papírmerítéssel, nemezeléssel, színezéssel, kvízlapokkal készültek a szervezők, viszont az egészen kicsik kivételével elmaradtak a gyerekek, talán az évzárók közelsége miatt. Az elsősorban magyar szürke szarvasmarhát tartó gazdaság bemutatása kiegészült a szénakészítéshez használt gépek bemutatásával, és a munkafolyamatokról készült szöveges fotókiállítással. A szürkemarha születését végigkövető fényképsorozat idén is sikert aratott. A biogazdálkodás során a komposztkészítés fontosságáról és gyakorlati alkalmazásáról hallhattak a látogatók, majd Takács Ferenc szakoktató mutatta be a kertben található gyógynövényeket.
Ware Borbála
Traktorokkal a Tarnamentén
A házigazda szerepét a régió egyik legnagyobb ökológiai gazdasága, a Tarnamenti 2000 Zrt. vállalta magára. Az események fő helyszíne Jászdózsa központjában, a Holt-Tarna partján található búcsútéren lett kialakítva színpaddal, sátorral, körben pedig a régiós termelők és kézművesek kínálták termékeiket.
A programok között főzőverseny, vetélkedő és népzenei előadások szerepeltek. Továbbá lehetőség nyílt minden látogatónak traktor vontatta pótkocsin körbejárni és megtekinteni a biogazdaság fontosabb termelőegységeit: a géptelepet a takarmánykeverővel és tárolókkal, a tehenészeti telepet és a mangalicák tartási helyét is. A tradíciók iránt érdeklődők pedig lovaskocsiról nézhették meg Jászdózsa nevezetességeit.
A délelőtti szakmai előadásokat a Közösségi Házban tartották nagyszámú hallgatóság előtt. A település polgármesterének, dr. Szerencsés Istvánnak a megnyitója után a Tarnementi 2000 Zrt. vezérigazgatója, Kovács István bemutatta a 2004 novembere óta ökológiai gazdálkodást folytató cégét és a segítő munkatársakat. Elmondta, hogy milyen szemléletváltásra van szüksége a mezőgazdaságnak a környezetünk védelmében. Céljuk a nagyüzemi tömegtermelés helyett kiváló minőségű, egyedi és egészséges termékek előállítása. Ehhez megfelelő alapot biztosít az 1700 ha-os szántó és 50 ha-os gyepterületre épülő állattartás: 400 db körüli tejelő tehénállomány, 110 db magyar szürkemarha és 1300 db szőke mangalica. Törekvésüket mi sem igazolja jobban, hogy a szakma elismeréseként 2007-ben megkapták „Az év biogazdasága” címet. Ezt követően dr. Sári Erzsébet belgyógyász elemezte a testi-lelki egészség összefüggéseit. Bodnár György, a Kelet-magyarországi Biokultúra Egyesület elnöke a génmódosított szervezetek veszélyeiről és az aktuális kérdéseiről beszélt előadásában. Végezetül Kovács Norbert tartott előadást a biotermékek jelöléséről, az ökológiai ellenőrzés rendszeréről.
A nap folyamán az eseményen megjelent közel ezer látogató tartalmas, informatív és magas színvonalú rendezvénynek lehetett tanúja, amely méltó környezetben teremtett lehetőséget kötetlen eszmecserére a biogazdálkodásról.
Siku Szabolcs
|