Előállításuk

Amit a biotermékekről tudni érdemes

• Minek nevezzelek? Ökológia? Bio? Natúr? Reform?
• Ellenőrzés és az előírások
• Tanúsítás – Jog a bio jelölésre
• Mitől bio a bio? A biotermék-előállítás főbb előírásai és hazai gyakorlata
• Az ökológiai gazdálkodás Magyarországon

Minek nevezzelek? Ökológia? Bio? Natúr? Reform?

Manapság gyakran alkalmazott jelzők a „bio” és az „öko” szavacskák, amelyeket az élelmiszerektől a napi használati tárgyakon, vegyipari cikkeken át a szórakoztató elektronika eszközeihez kapcsolva alkalmaznak azok készítői, forgalmazói azért, hogy termékeiket jobban tudják értékesíteni. Ez azért sikerülhet, mert a fogyasztók számára a jelző pozitív üzenetet hordoz, mégpedig azt, hogy a termék az élet („bio”) folyamatainak vagy a környezet („öko”) sajátosságainak figyelembevételével készült.

Gyakran a két szó csak reklámfogás, csupán üzenet a fogyasztónak, hiszen ahol a „bio”, „öko” jelölés feltételei nem szabályozottak, a termékek pozitív tulajdonságai viszonylagosak, vagyis egészen mást takarhatnak, mint amit a fogyasztó mögéjük képzel.

Egészen más a helyzet a mezőgazdasági alapanyagok és az élelmiszerek esetében. Rájuk nézve az EU-ban, így Magyarországon is, jogszabály, a Tanács 2092/91 / EGK Rendelete írja elő, hogy milyen követelmények betartása esetén lehet a termék „bio”, „öko” jelölésű . Ez azt jelenti, hogy a fogyasztók és a termelők között kizárt a félreértés, és azt is, hogy szabálysértést követnek el mindazok, akik a jelölést nem az előírásoknak megfelelően és ellenőrzési rendszerben előállított termékre alkalmazzák.

A „bio” („biológiai") megjelölés a legismertebb Magyarországon, bár a hazai jogszabályok az „ökológiai” szó használatát írják elő. Az EU országaiban saját nyelvükön ugyancsak ezeket a kifejezéseket és rövidítéseiket (öko, bio, eko, stb.) alkalmazzák az „organic" mellett.

A jogszabályi háttér miatt élesen elkülönül a bio élelmiszer az egyéb divatos, de pontosan nem körülírt olyan termékektől, mint az alternatív (= más), integrált (= speciális környezetkímélő növényvédelemmel előállított), natúr (= természetes), reform, vegyszermentes stb. elnevezésűek.

Lap tetejére

Ellenőrzés és az előírások

Az ökológiai termékek előállítására az Európai Uniós jogszabályok vonatkoznak (legfontosabb az EU bio rendelete: A Tanács 2092/91/EGK rendelete), amelyeket két hazai rendelet egészít ki. A rendeletek hatálya a mezőgazdasági termékekre, és élelmiszerekre és takarmányokra terjed ki, a termeléstől kezdődően a feldolgozáson át a forgalmazásig, beleértve az importot is.

• Jogszabályi rendelkezés, hogy ökológiai (biológiai, bio, öko, organikus) jelöléssel csak azon mezőgazdasági termékek, és élelmiszerek és takarmányok forgalmazhatók, amelyeket ezen jogszabályi előírások betartásával és elismert ellenőrző szervezet ellenőrzése mellett termeltek, dolgoztak fel, illetve importáltak.
• Fontos, hogy a mezőgazdasági alapanyagokon, élelmiszeren és takarmányon kívül egyéb – sok mezőgazdasági alapanyagot tartalmazó – termék (pl. ruhák, kozmetikumok, bútorok stb.) is viselik a „bio”. ökológiai” stb. jelzőt. Ezek nem állnak a jogszabályok védelme alatt, ezért indokolt megismerni a termék előállítása során alkalmazott előírásokat, vagy érdemes keresni az élelmiszerekről jól ismert privát védjegyeket (Biokultúra, Biokontroll, Demeter, Naturland, Soil Association, Krav stb.).

Jogszabályok rögzítik az ökológiai gazdálkodás ellenőrzését és tanúsítását a termékek minősítését végző szervezettel szemben támasztott követelményeket. A hazai ellenőrző szervezeteket felügyeleti szerve a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium ismeri el és gyakorolja felettük a felügyeleti jogot.

A Magyar Biokultúra Szövetség áltál létrehozott Biokontroll Hungária Nonprofit Kft., HU-ÖKO-01 ellenőrzi a magyar ökológiai gazdálkodás 98%-át. A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.-nak a nem élelmiszer kategóriában a bio kozmetikumokra van érvényes előírásrendszere.

Lap tetejére

Tanúsítás – Jog a bio jelölésre

Az ellenőrző szervezet a helyszíni ellenőrzés során rögzíti a termékelőállítási folyamat mindazon elemeit, amelyekre nézve vannak bio előírások. A felvett megállapításokat összevetik az előírásokkal, és amennyiben nincs, vagy csak elenyésző mértékű az eltérés, akkor kiadják a Minősítő Tanúsítványt . Ez a dokumentum hatalmazza fel a termelőt arra, hogy – a tanúsítványban felsorolt termékeit – ökológiai (biológiai, bio stb.) jelöléssel forgalmazza. A leírtakból következik, hogy a tanúsítás folyamat-orientált, és nem végtermék centrikus. Ennek fő okait a következőkben részletezzük:

Egészségügyi határértékek – korlátozott megbízhatóság

Az egyes szermaradvány-csoportokra meghatározott élelmezés egészségügyi határértékek megbízhatóságát eleve kérdésessé teszi, hogy országonként jelentősek az eltérések. A tényleges veszély nem fejezhető ki határértékekkel, többek között azért sem, mert az egyes kockázati tényezők egymás hatását módosíthatják, még erősíthetik is. Például ha károsodik az immunrendszer, a rákkeltő anyagok is veszélyesebbé válnak.

Analitikai nehézségek, bizonytalan bomlástermékek

Az élelmiszerek nitrát- és nitrittartalma viszonylag könnyen és olcsón meghatározható. A növény-védőszer maradványok vizsgálata azonban nehézségekbe ütközik, hiszen az egyes hatóanyagok (hatóanyagcsoportok) célzott vizsgálatot igényelnek. (Szemléletesebben fogalmazva már mintavételkor tudnunk kell, hogy milyen hatóanyag maradványt keresünk.) Ez nemcsak óriási költségnövelő tényező lenne – bár ez sem elhanyagolható –, hanem azért sem megfelelő, mert nincsenek pontos ismereteink arról, milyen bomlás köztes termékek képződhetnek lebomlás során a növényben, a talajban és a talajvízben. Könnyen előfordulhat az is, hogy a hatóanyag már nem mutatható ki a mintában, ugyanakkor helyette valami más, esetleg valami sokkal mérgezőbb anyag keletkezett. Azt pedig még csak nem is sejtjük, hogy ezek a bomlástermékek milyen kölcsönhatásba lépnek egymással és a környezettükkel, illetve, hogy ezek táplálékunkba kerülve milyen egészségügyi kockázatot jelentenek.

A szermaradvány mentesség nem utal a környezeti előnyökre

A biotermék fogyasztó legtöbbször környezet-tudatos fogyasztó is. Azaz a végterméktől elvárja az egészségbiztonságot, a termelési folyamattól pedig azt, hogy az nem károsítja a környezetet. Normális esetben a szokványos (nem bio) élelmiszerek sem tartalmaznak mérhető mennyiségben szermaradványokat. Ezért világos, hogy egy esetleges ilyen mentesség semmilyen információt nem hordoz arról, hogy használtak-e a termelés során környezetromboló, természetellenes, szintetikus szereket vagy nem.

• Összefoglalva: az ellenőrzésnek nem azt kell szavatolnia, hogy nincs szermaradvány a termékekben, hanem azt, hogy nem is használtak tiltott szereket. Ezért célszerűbb, hatékonyabb és az előírások természetéhez jobban igazodik a termelési folyamat átfogó ellenőrzése, mint az analitikai vizsgálatok elvégzése. Minden ökológiai jelölést alkalmazó termelő kell, hogy rendelkezzen a nevére szóló Minősítő Tanúsítvánnyal, amely részletezi az általa forgalmazható biotermékek körét.

(Az ellenőrző szervezet természetesen bármikor végeztethet szermaradványokra laboratóriumi vizsgálatokat, sőt tiltott anyag felhasználásának gyanúja esetén ez kötelezettsége is.)

Lap tetejére

Mitől bio a bio? A biotermék előállítás főbb előírásai és hazai gyakorlata

Az ökotermékek előállításának szinte teljes folyamatára vonatkoznak előírások. A jogszabályok alapján kidolgozott feltételrendszer előírásainak teljesítését kizárólag a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által elismert szervezet ellenőrizheti.

E helyen nem törekszünk az előírásrendszer átfogó ismertetésére, csupán néhány fontos alapelvet rögzítünk (a hatályos bio jogszabályok megtalálhatók a http://www.biokontroll.hu-/aktualis/index.html címen).

Génmanipuláció

Az ökológiai gazdálkodásban a génmanipulált szervezetek és származékaik nem használhatók fel, vagyis nemcsak a „génpiszkált" transzgénikus növények termesztése és állatok tenyésztése tilos, hanem génmanipulált mikroorganizmusok és az általuk termelt anyagok alkalmazása is.

Feldolgozott termékek

A feltételrendszer nemcsak mezőgazdasági termékekre, alapanyagokra vonatkozik, hanem a termék előállítás minden lépésére. Irányelv, hogy a mezőgazdasági eredetű alkotórészeknek 95 százalékának ökológiai gazdálkodásból kell származnia. Tilos az ionizáló sugárzással történő kezelés, és csak a feltételrendszerben tételesen felsorolt, közismerten ártalmatlan adalék- (pl. E 270 = tejsav, E 296 = almasav, E 330 = citromsav, E 500 = Na-karbonát, E- 948 = oxigén stb.) és technikai segédanyagok használhatók.

Ökológiai termékek jelölése (azonosítása)

Az ökológiai termelésre utaló jelzőként a terméken az "ökológiai" vagy "biológiai", szóösszetételben pedig a "bio", "öko" kifejezést kell alkalmazni, és az utolsó ellenőrzést végző ellenőrző szervezet nevét és kódszámát kell feltüntetni. A kereskedelemben sajnos gyakran találkozunk rossz példákkal, címkéken, reklámokban. Leggyakoribb, hogy olyan mezőgazdasági termékekre és élelmiszerekre is használják az ökológiai jelzőt, amelyeknek semmi köze nincs a hatályos előírásokhoz.

• Összefoglalva: az ökotermék csomagolásán, termékkísérő bizonylatain szerepelnie kell a következőknek: „Ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó termék, ellenőrizte: (pl.) a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft., HU-ÖKO-01".

Átállási időszak

Az ökológiai gazdálkodásra való áttérés átállási időszakkal indul, amely alatt a termelő már köteles betartani az ökológiai gazdálkodás minden előírását. Ez növénytermesztésnél a termőterületre vonatkozik, melynek időtartama két-három év. Az első 12 hónapban a termék még szokványosnak tekinthető, azt követően azonban már átállásiként forgalmazható, a következő jelöléssel: „ökológiai gazdálkodásra történő átállás időszakában készült termék". A takarmánytermő területek átállását követően (kivételesen azzal párhuzamosan) lehet az állatállományt is átállítani, amely időtartam az állatfajtól és hasznosítási iránytól függően 1,5 és 12 hónap között lehet. Az átállásból származó állati termék átállási jelöléssel sem hozható forgalomba.

A talaj termőképességének fenntartása, vetésforgó

A sikeres ökológiai gazdálkodás alapfeltétele termékeny, vagyis "élő", egészséges, jó szerkezetű, tápanyagokkal megfelelően ellátott talaj. Cél ennek a talajgazdagságnak a megteremtése, fenntartása.

Az ökológiai gazdálkodás szemléletével nem egyeztethető össze a talaj nélküli (pl. vízkultúrás, közetgyapoton vagy szalmán történő) és a monokultúrás (vetésváltás nélküli) növénytermesztés. Az ökológiai szántóföldi növénytermesztésben a tápanyag-gazdálkodás és a növényvédelem alapja a szakszerűen kialakított vetésforgó, amelyet érdemes több évre előre gondolkodva megtervezni.

Vetésforgó kialakításának szempontjai

A tápanyagigényes és a kevésbé tápanyagigényes növények, valamint a mélyen és sekélyen gyökerezők váltsák egymást, mert így elkerülhető az egyoldalú talajhasználat.

A vetésforgóban feltétlenül helyet kell kapniuk a pillangósvirágú növényeknek is. A pillangósok a velük szimbiózisban élő baktériumok segítségével a légköri nitrogént kötik meg. Előnyős és gyakori némelyik növényt zöldtrágyázási céllal termeszteni. Ilyenkor termést nem takarít be a gazda, hanem a teljes növényt bedolgozza a talajba a következő kultúrák tápanyag ellátása céljából. A talajba dolgozott zöldtrágya növények jó szerves anyag ellátottságot és élénk mikrobiológiai tevékenységet biztosítanak, a mélyen gyökerező növények pedig a talaj alsóbb rétegeiből képesek a tápanyagokat felhozni.

Kívánatos, hogy az azonos betegségre és kártevőkre érzékeny növények csak hosszabb idő elteltével kerüljenek ugyanarra a területre, ezzel csökken a súlyos fertőzések kialakulásának esélye.

Tápanyaggazdálkodás

A cél, hogy a biogazdaságban megtermelt anyagok közül azok, amelyek nem jutnak piacra pl. trágya, szalma, szár, konyhai hulladék, nyesedék stb. kerüljenek vissza a gazdaság (lehetőleg komposztálva, bár egyéb forma is elfogadott) tápanyag körforgásába. Míg a szokványos gazdaságban sok esetben a trágya nyűg, környezetet szennyező anyag, addig a biogazdaságban érték. Nélküle nem záródhat a talaj-növény, növány-állat, állat-talaj szerves anyag (és tápanyag) forgalmi kör.

Az ökológiai gazdálkodásban tilos mindenféle szintetikus műtrágya és kémiai eljárásokkal a növények részére felvehetőbbé tett, bányászott természetes anyag alkalmazása. Használni lehet viszont a gazdaságban képződött trágyán és az egyéb szerves anyagokon kívül egyebek mellett az egyes bányászott kőzet-készítményeket, gazdaságon kívülről jött komposztokat, trágyákat (csak extenzív állattartásból) is, élelmiszeripari melléktermékeket, valamint olyan mikroba tartalmú készítményeket, amelyek megkötik a levegő nitrogénjét, segítik a foszfor feltáródását és bontják a növény-maradványokat.

Védekezés kártevők, betegségek és gyomnövények ellen

Az ökológiai gazdálkodás növényvédelmében a hangsúly a megelőzésen van. Nézzünk rá néhány példát:

• A helyes felépítésű vetésforgóban az azonos károsítókra fogékony növények időben egymástól távol kerülnek, ezzel csökken a fertőződés veszélye.
• A termőterület adottságaihoz (talaj, klíma, domborzat stb.) illeszkedő növények termesztése. A biogazda nem akarja átalakítani a környezetet, hogy alkalmas legyen adott növények termesztésére, hanem olyan növényeket termeszt, amelyek „odavalók”.
• Az alkalmas növények ellenálló fajtáinak termesztése. A hagyományos (nem génmódosító) nemesítés számtalan betegséggel és kártevővel szemben ellenálló fajtát tud létrehozni, amelyek segítségével elkerülhetők bizonyos vegyszeres védekezések. Gyakran bonyolult biokémiai folyamatok, esetenként egyszerű alaktani módosulások állnak az ellenállóképesség hátterében. Utóbbira példa, hogy egyes napraforgófajták tányérja az éréskor nem vízszintesen, hanem ferdén áll, ezért az esővíz lefolyik róla, ez pedig megelőzi a tányérrothadást.
• A kiegyensúlyozott tápanyag- és vízellátás hozzájárul a növények "jó közérzetéhez". A jó állapotban lévő növények ellenálló képessége is jobb, az ilyen növények nehezebben fertőződnek és nagyobb eséllyel küzdik le a károsítókat.
• A növény egészségének megőrzéséhez elkerülhetetlen hozzájárul a megfelelő agrotechnika alkalmazása. Ez alatt azokra a folyamatokra kell gondolni, amelyek a talaj előkészítéstől kezdve a vetésen át a növényápolásig hatást gyakorolnak a növények egészségügyi állapotára. Például a megfelelően tágas növényállás esetében a csapadék gyorsabban fel tud száradni a növényekről, ezért kisebb a baktérium- és gombabetegségek kialakulásának veszélye. Ugyanakkor, ha a gyomosodás a gazda legfőbb gondja, akkor sűrűbb növény állományt alakít ki, amely elnyomja a gyomokat.
• Egyes kártevők szín- és illatcsapdákkal gyéríthetők, illetve rajzásuk ilyenekkel előjelezhető. Jó példa erre a lepkék esete, ahol a nőstények illatanyaggal (szexferomon) csalogatják a hímeket magukhoz. A sok lepkefajra megismert, és ma már szintetikusan előállított szexferomonokat kétféleképpen vethetjük be. Az illatanyagot csapdában elhelyezve megfigyelhetjük mikor aktívak a hímek, ebből – biológiájuk ismeretében – meghatározható a védekezés legkedvezőbb időpontja. Védekezésre természetesen elsősorban biológiai védekező szereket (vírusok vagy baktériumok), másodsorban a biogazdálodásban engedélyezett egyéb készítményeket (növénykivonatok, káliszappan stb.) alkalmaznak. A másik lehetőség az, hogy a növényállomány légterét terítjük ezzel az illatanyaggal, amely lehetetlenné teszi, hogy a hím megtalálja a jóval kevesebb illatanyagot kibocsátó nőstényt. A találkozás elmaradásának következtében nem születnek meg az utódok, a kárt okozó hernyók.
• A biogazdák szívesen alkalmazzák a növénytársítást is. Ismert, hogy egyes növények kedvelik egymást, ilyenkor jótékony hatást fejtenek ki a teljes élet társulásra. A társ növények gyakran illataikkal, nektárjukkal, pollenjükkel csábítják magukhoz a hasznos rovarokat, amelyek a „közelbe maradva” már nem (csak) a csábító növényen, hanem a többin is kifejtik jótékony hatásukat. Esetenként a fő haszonnövény illatanyagát fedik el, amely így védve marad egyes károsítóitól. Számos, ma még a tudomány által nem ismert, de a gyakorlatban megtapasztalt finom kapcsolat létezik ezen a területen, amelyek segítik a biogazdát növényei megvédésében.
• A biogazdaságot jellemzi az általános (növény) higiénia is, ennek részeként nem engednek fertőző vetőmagot, szennyezett vizet és termesztési anyagokat a gazdaságba. Ahol az egyedi növénykezelés, vagy kis növénycsoportok csoportos kezelésének a lehetősége adott (pl. gyümölcsösben, palántanevelésben, kézzel kapált kultúrákban stb.), a megbetegedett növényeket, növényi részeket eltávolítják, ezzel is óvva a teljes állományt.

A biogazdálkodás növényvédelmében a megelőzés eljárásainak alkalmazása feltétlenül szükséges, de nem mindig elégséges. Ilyenkor a védekezésre is szükség lehet.

• A biogazdálkodás elveivel leginkább a növényi kivonatokkal (ázatok, főzetek, forrázatok, erjesztett levek, tinktúrák, egyéb kivonatok) és kőzetőrleményekkel történő kezelések harmonizálnak. A növényi kivonatok, kőzetek nagyon komplex, többtényezős növényvédelmi hatást gyakorolnak, ezek közül nyilvánvaló a termesztett növényeknek készen átadott tápanyagok növényerősítő hatása, esetenként ismert közvetlen károsító gátló hatás, azonban a legtöbb esetben csupán tapasztaljuk kedvező hatásukat, a hatásmechanizmus tényleges ismerete nélkül.
• A biológiai védekezés része a növényvédelemnek a biogazdálkodásban. Ilyenkor a növényt pusztító károsítók természetes ellenségeit hívjuk segítségül, vagy úgy, hogy eredményesebbé tesszük spontán is megnyilvánuló működésüket, vagy úgy, hogy szándékosan bocsátjuk ki azokat. Az elvi lehetősége adott, hogy a károsítók széles körét a baktériumoktól kezdve a gombákon át a rovarokig, atkákig így tartsuk egyensúlyba hasznos vírusok, baktériumok, gombák, fonálférgek rovarok stb. felhasználásával. A mai hazai gyakorlatban azonban eddig még csak gombák ellen gombák és sugárgombák, rovarok ellen vírusok, baktériumok és gombák, valamint rovarok ellen rovarok, atkák ellen atkák és rovarok kerültek bevetésre.
• A fizikai, vagy másként mechanikai védekezés is összeegyeztethető a biogazdálkodás szemléletével. Az ilyen eljárásokkal vagy közvetlenül elpusztítjuk a károsítókat (pl. kézi vagy gépi kapálással), vagy részükre kedvezőtlen életfeltételeket teremtünk (pl. a tárolt termények hűtése vagy melegítése, az állatoknak életfontosságú levegő kicserélése széndioxidra, nitrogénre, a gyomok perzselése lánggal stb.), esetleg viselkedési szokásaikra vagy a részükre vonzó ingerekre alapozva gyűjtjük össze őket (pl. burgonyabogár-gyűjtő gép, búvóhely-csapda stb.).
• Alkalmanként a termés súlyos veszélyeztetettsége esetén felhasználhatók egyes vegyszerek is. Közös jellemzőjük – szemben számos szokványos permetezőszerrel –, hogy kontakt hatásúak (nem kerülnek be a növényi nedvkeringésbe = jól lemoshatók), kevéssé mérgezők – még nagyságrendekkel történő eldozírozásuk esetén sem kell mérgezéstől tartani –, a környezetre nézve alig ártalmasak. A biogazdálkodás előírásai tételesen felsorolják az ide tartozó hatóanyagokat; olyan évtizedek, évszázadok óta gond nélkül alkalmazott anyagok tartoznak ide, mint a réz szervetlen vegyületei, az elemi kén, a káliszappan, mészkénlé stb.

Gyomszabályozásról néhány szóban

Nem a teljes gyommentesség a cél, hanem csak a gyomborítottság gazdaságilag elviselhető szinten tartása. Az ökológiai gazdaságban a gyomszabályozásban is elsődleges a megelőzés, amely a szántóföldön a jó vetésváltáson, gyomelnyomó növények és fajtáik kiválasztásán, ültetvényeknél – optimális esetben – a növénytársításon (ilyen pl. a sorközök füvesítése, növénykeverékekkel elvetése stb.) alapszik. A növény állományok gyomszabályzási eljárásai csak részben gépesíthetők (a legfontosabb eszközök a pl. gyomfésű, a kultivátor, gyomperzselő stb.), gyakran azonban, a kézi kapálás, gyomlálás – főként a kapás kultúrákban és az ültetvényekben – elkerülhetetlen. Eredményes módszer a talaj környezetbarát anyagokkal (széna, szalma, egyéb kaszálék, avar, forgács, fűrészpor, használt papír, lebomló fólia, stb.) történő takarása (ez a mulcsozás), amelyet hazánkban ma még csak elvétve alkalmaznak.

Állattartás

Az ökológiai állattartás termőföldhöz kapcsolódó tevékenység. Biztosítani kell a növénytermesztés és állattenyésztés egységét, úgy hogy a környezeti elemek (talaj, víz) egyike se károsodjék. Egyik legfontosabb szempont, hogy a tartott állatok által termelt trágya mennyisége összhangban legyen a képződő trágya elhelyezésre alkalmas termő terület nagyságával (legfeljebb 170 kg/ ha– trágyából származó – nitrogénnel terhelhető a termőföld évenként).

Bár nincs kifejezett tiltás az intenzív állatfajtákra, de ajánlott az ellenálló, betegségekre, egészségügyi problémákra kevésbé hajlamos –gyakran őshonos, vagy régóta honos- fajtákat tartani.

A bio állattartás feltételrendszerében legfontosabbak az állatjóléti előírások. Az állatokat nem szabad ketrecben , sőt kötötten sem tartani, és a rácspadozat aránya is erősen korlátozott.

Biztosítani kell a száraz, almozott pihenőhelyet, és az állatok etológiai igényeit kielégítő területet nagyságot az épületben és a kifutón egyaránt. Az állatok elhelyezésénél még a társas viselkedési sajátosságokat is figyelembe veszik.

Az állatok jó közérzete és egészséges fejlődése érdekében biztosítani kell a szabad levegőn való tartózkodás lehetőségét, a megfelelő mozgásteret az épületben és az épületen kívül, előírás, hogy legyen az istállókban elég természetes fény és legyen megfelelő a szellőztetés.

A takarmány zömében ökológiai gazdálkodásból származik.

Előírás, hogy a kérődzőknél a legeltetés maximális mértékű legyen. A fiatal emlősöket elsősorban anyatejjel kell táplálni. Tilos a takarmányhoz antibiotikumot, kokcidiosztatikumot, növekedés-szabályzó, illetve termelékenységfokozó anyagot, hormont vagy hormonhatású anyagot adagolni. Élelmiszer-biztonsági szempontból (pl. kergemarha-kór miatt is) fontos, hogy – a tejtermékeket, a hallisztet, és tojást kivéve – tilos állati eredetű takarmány etetése .

Az állategészségügy a megfelelő fajtára és a jó elhelyezési körülményekre épül. A beteg állatot szabad kezelni akupunktúra, homeopátia gyógynövények és gyógyító ásványok alkalmazásával, ha ez nem elég, akkor az állatok szenvedését, leromlását szokványos készítményekkel kell megakadályozni. Az ilyen kezelés nem lehet preventív, és csak korlátozott számban (évente egyszer-kétszer) alkalmazható, duplára növelt várakozási idő közbeiktatásával.

Méhészet

A közhiedelemmel ellentétben nem minden méz bio. A feltételrendszer szerint bioméz (pollen, propolisz stb. is) csak természetes növényállományból (akác, hárs, selyemkóró stb.) vagy bio növényekből (repce, napraforgó stb.) származhat. Előírás a megkötéseket tartalmaz a gyűjtés helyével, a méhekkel való kíméletes bánásmóddal kapcsolatban. A méhek- illetve a kaptár kezelésére csak természetes anyagok használhatók. A bioméhészet előírásai nagyon szigorúak, igen magas szintű szaktudást és biológiai szemléletet igényelnek.

Lap tetejére

Az ökológiai gazdálkodás Magyarországon

A hazai ökológiai területeket, az ökoterméket előállító feldolgozókat és a forgalmazókat a Magyar Biokultúra Szövetség tulajdonában álló Biokontroll Hungária Kht. ellenőrzi. A KHT minden évben jelentést készít előző évi tevékenységéről. Ebben megtalálhatók a hazai ökológiai gazdálkodás legfontosabb adatai (területnagyság, vállalkozások száma). Az ellenőrző szervezet éves jelentéséből (www.biokontroll.hu) lehet tájékozódni a KHT legfontosabb ellenőrzési adatairól (terület, vállalkozások száma, termelésszerkezet stb.).

Lap tetejére