A weboldal sütiket használ. A böngészéssel ezt elfogadod. További információ.

„Nem csak a természetet védem, hanem a családomat is” – Interjú Bodor Lászlóval

„Nem csak a természetet védem, hanem a családomat is” – Interjú Bodor Lászlóval

Érik a szőlő, hajlik a vessző, bodor a levele… szól a népdal. Hogy az Ökopiacon is árusító szőlősgazda, Bodor László családja véletlenül kapta-e ezt a nevet, vagy őseinek köze volt a bodor szőlőlevelekhez, nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy a család finom, édes szőlőtermését érdemes megkóstolni. Ezen a héten Lászlóval beszélgettünk.

 

Mikor kezdett el biogazdálkodni és mi vitte erre az útra?

2002-ben jelentkeztem be a Biokontrollhoz. Főiskolai tanulmányaim során sokat hallottam az ökotermesztésről és amikor végeztem az iskolával, úgy döntöttem, hogy szőlőt telepítek. Próbáltam a hagyományos fajtákat, és néhányat az újabbak közül is. Így lett többek között Kékfrankos, Kadarka, és Cabernet sauvignon is. Korábbról volt még egy őszibarack ültetvényem, és ez a kettő gyümölcs volt akkoriban, amelyekről úgy láttam, hogy kitörési pontot jelenthetnek az Ökopiacon. Akkoriban nem volt se őszibarack, se szőlő, zöldséget árultak az árusok, gyümölcsből pedig csak almát, esetleg egy kis málnát. Úgy gondoltam, jó lenne egy kis választékbővítés. Így 2001-től elültettük a 7,5-8 hektár szőlőt, mostanra már 10 hektáron van telepítve. Ezt mind bioban műveljük. Eleinte még csak borszőlőink voltak, azóta kibővítettük a kínálatunkat csemegeszőlőre is. 2004 volt az első év, amikor piacra vihettem az őszibarackot és azóta minden évben jelen vagyunk.

Mi vitt a biogazdálkodás felé?

Az, hogy azt gondolom, a bioban engedélyezett szerek sokkal könnyedebbek, mint a konvencionális gazdálkodásban használt erős vegyszerek. Lágyabbak, és én nem csak a természetet védem, hanem a saját családomat is, mivel ott dolgozunk. Ezen kívül, amit termelünk, mi is fogyasztjuk. A kislányom bármikor leszakíthat egy barackot és elfogyaszthatja mosatlanul. Kőzetőrleményeket, növényi kivonatokat használunk, amelyek nem ártalmasak az emberi egészségre. A szőlőtermesztésben muszáj rezet is használni, azután 21 nap a szükséges várakozási idő, amelyet ki kell várni, mielőtt fogyasztja az ember. A csemegeszőlőnél ennek a sokszorosát, akár a 60 napot is betartjuk.

Egész évben megtalálhatjuk Önt az Ökopiacon?

Július első hetétől vagyunk kint a piacon. Az őszibarack a fő gyümölcs nálunk augusztusig, utána kezdődik a szőlőszezon. Közben választékbővítő gyümölcsként kis mennyiségben árusítunk szilvát és almát is, de a fő termék mindig a barack és a szőlő. Az utóbbival a fagyokig vagyunk kint, ami Mindenszentek körül érkezik el.

Mindig friss gyümölccsel jön az Ökopiacra, vagy kínál feldolgozott termékeket is? Lekvárt, bort, mustot?

Szőlőmag őrleményt állítunk még elő, kirostáljuk a szőlőmagot, megszárítjuk és őrleményként vagy szőlőmagként árusítjuk. Bort is készítünk, 2011-ben a Csongrádi Borversenyen díjnyertes is lett az egyik borom. De a piacra azt nem tudom vinni, mert az alkoholterméket zárt üzlethelyiségben szabad árusítani, nem tehetem csak úgy ki a piaci standom pultjára. Hívtak is az ökopiaci árusok a boros pavilonba, de sajnos nem tudok egész évben jelen lenni, és csak úgy érné meg. Megrendelés alapon tudok vinni a vásárlóknak bort, illetve aki felénk jár Csongrádban, ide is bejöhet kóstolni.

Milyen szőlőfajtái vannak?

Főleg rezisztens csemegeszőlőfajtákat próbáltam telepíteni. Augusztusi muskotályt, Esztert, Pölöskei muskotályt, Terézt és másokat. Borszőlőim nem rezisztensek, mert  arra jöttem rá, hogy nehéz a rezisztensből jó minőségű bort előállítani, megmaradtam hát a hagyományos fajtáknál, de a növényvédelemre így nagyon oda kell figyelni, ezt bizony megszenvedjük.

Kik dolgoznak a gazdaságban?

Egy ember nem tudja megművelni a teljes területet, ezért a szüleim, a feleségem és a gyerekeim is segítenek benne. Bár ők még kicsik, de amit tudnak, megcsinálnak. Mindenki végez mindent. Amikor dolog van, akkor nincs hétvége és ünnepnap.

Hogy érzi magát az Ökopiacon?

2004-ben csatlakoztam és azóta sokat változott. Az elején mindenkinek megvolt, hogy milyen növényt kezd el termeszteni. Annyiban változott a piac, hogy a vásárlók azt szeretik már, ha egy helyen mindent megkapnak és ehhez a termelőknek is alkalmazkodniuk kell, sokfélével kell foglalkozni. Jóval nehezebb a vásárlók igényeit kiszolgálni, mert egyre több dolgot tudnak megvenni másoknál is. Már szőlőt és barackot is több helyen lehet vásárolni a piacon, de mindenhol más és más,  a vevő dönti el, melyik ízlik neki jobban.  Én talán azzal tudok kitűnni, hogy Csongrádban nagyon korán kezdenek érni a gyümölcsök. Nálunk a legmagasabb a napsütéses órák száma, ami jó hatással van a termés ízére és színére is, illetve korábban érnek így be. Ezt szeretik a vásárlók, hogy nálam bizonyos gyümölcsöket már korábban beszerezhetnek. Nagyon pozitívak a tapasztalataink és a vásárlók is egyre igényesebbek.

 

Köszönjük a beszélgetést!