A weboldal sütiket használ. A böngészéssel ezt elfogadod. További információ.

„Ha már mezőgazdasággal foglalkozunk, akkor az az ember javát szolgálja” – interjú a Zöld Tanya őstermelőivel

A Zöld Tanya standjával néhány hete találkozhatnak az Ökopiac látogatói. A két őstermelő, Bálint Tibor és Szűcs Tibor, akik a gazdaság mögött állnak, már régóta várnak a csatlakozás lehetőségére. Eheti interjúnkban őket mutatjuk be.

Ki a főnök közöttetek?

Bálint T.: Olyan nincs.

Szűcs T.: Közös területen gazdálkodunk, viszont két külön őstermelőként.

Mióta biogazdálkodtok? 

Bálint T.: Én 2010-ben kezdtem el. Előtte teljesen mással, használt ruhával foglalkoztam, és ezt mellékállásban gondoltam elkezdeni. Volt egy kertészmérnököm, egy-két segéd, ők művelték a földet. Akkor közösségalkotás volt a cél, egy nyitott kert, dobozrendszeres házhozszállítással. Ez egy ideig működött is, de aztán elment tőlünk az a mérnök, és akkor ez a folyamat abbamaradt. Utána lucernával volt bevetve a föld, Biokontroll által minősítetten. 2016-ban szántottuk ki belőle. Tibor 2015-2016 körül érkezett, elvégezte a rotátorozásokat a kertben, és felvetette, hogy: „ha már itt felrotátorozzuk és feltárcsázzuk, akkor miért nem vetünk bele valamit?” Mondtam neki, hogy nekem nincs rá kapacitásom, de ha ő akarja, akkor csinálja, csak kizárólag a biogazdálkodás szabályainak megfelelően, mindent ledokumentálva. Így indult 2016-ban, ő akkor már feljárt a terménnyel a Klebelsberg Kúriánál működő ökopiacra is. Közben nekem megszűnt a használt ruhás munkám, és adott volt, hogy kezdjünk el a biogazdasággal főállásban foglalkozni.

Szűcs T.: Engem mindig is foglalkoztatott a mezőgazdaság, csak egy kicsit távol kerültem tőle. A biztosítási szakmában és az építőiparban is dolgoztam, aztán visszakanyarodtam.

Miért pont biogazdálkodásba kezdtetek?

Szűcs T.: Ha már mezőgazdasággal foglalkozunk, akkor olyat csináljunk, ami egészséges, és az emberi értékeket, az ember javát szolgálja. Másban nem is szeretnék részt venni. Természetesen én is bioélelmiszereket fogyasztok.

Hogyhogy csak most csatlakoztatok a Csörsz utcai Biokultúra Ökopiachoz?

Bálint T.: Szerettünk volna már korábban is, de most volt lehetőség, most lett üresedés. Megpályáztuk a helyet és nagy örömünkre megkaptuk.

Hogy tetszik a piac immár belülről?

Bálint T.: Szimpatikus, egészen más világ, mint a másik piac. Itt szinte elsőre annyi vevő jött hozzánk, mint ott az egész piac látogatottsága. Kosárértékben még nem sok, amit vásárolnak, egyelőre ismerkednek, kóstolgatják a termékeket, de volt, aki már úgy jött vissza, hogy nagyon ízlett neki, amit nálunk vett, és azt szeretné újra.

Szűcs T.: Azt tervezzük, hogy váltogatjuk, melyikünk melyik piacra megy, hogy mindkettőnk arcát megismerjék a vásárlók.

Mekkora területen gazdálkodtok?

Bálint T.: 8 hektáron, a Szeged-környéki Domaszéken.

Mi mindent termeltek, és miket hoztok ezek közül ki az Ökopiacra?

Bálint T.: A dobozrendszerben sokakat látunk el, ezért 120 féle növényt termelünk. Ebből a piacra viszünk burgonyákat, hagymaféléket (vörös, lila, fokhagyma), de van édesburgonya, petrezselyem, répagyökér, rukkola, petrezselyemzöld, tökfélék (sütőtök, főzőtök, patisszon, cukkini), kínai kel, fodros kel, és kelbimbó is lesz nemsokára, ahogy jön a hideg időjárás. Ezeken kívül cékla, amiből levet is készítünk. Leveink vannak még cékla-alma, cékla-répa, répa-alma, sütőtök-alma. Továbbá paradicsompürénk, savanyúságaink is készülnek.

Ezek szerint fel is dolgozzátok a termékeket?

Bálint T.: Igen. Ahogy folyamatosan terem a zöldség, gyümölcs, azokat konzerváljuk, főleg natúr verzióban. Van befőzőautomatánk, pl. a natúr zöldbab vagy zöldborsó az üveg sterilizálása után csak sima vízben készül, akár kisbabáknak is lehet adni, nincs semmi hozzáadott anyag benne. Krémeket is készítünk, patisszonkrém, tökkrém, cukkinikrém akár natúr alapnak, bébiételnek is megfelelő, de szendvicskrém-alapnak is jó.

Szűcs T.: Elég széles a feldolgozandó árukészletünk. Amikor bevittük a Nébih-hez engedélyeztetésre, kiakadtak, hogy „mi ez, konzervgyár?” Nem, mondtuk, csak két őstermelő. Úgy voltunk vele, hogy ha van 120 féle vetőmagunk, akkor legyen meg a lehetőségünk a feldolgozásra is, ne utólag kelljen kapkodni, hogy ja, erre nem kértünk.

Van-e valamilyen különlegessége a kínálatotoknak, esetleg tájjellegű zöldségetek?

Bálint T.: A domaszéki homokban lehet a legfinomabb répát termelni. Teljesen más ízű, mint a hagyományos. Sárgarépa, fehérrépa, zeller… Illetve a barack még, ami nagyon szereti ezt a homokos területet.

Milyen terveket szövögettek a jövőre nézve?

Bálint T.: Szeretnénk majd a gyümölcsöst is bővíteni, és nagy kínálattal kint lenni a piacon, hogy a vásárlók egy helyen be tudjanak szerezni mindent, amire szükségük van.

Szűcs T.: Már elkezdtük a mangalicatenyésztést is, növekedési fázisban vagyunk. Még nem bio minősített, de ott élnek a bio tanyán és az általunk megtermelt bio takarmánynövényeket eszik. Kocáink vannak, szaporítjuk velük a malacokat. Most még ismerkedünk ezzel a gazdálkodási ággal és a kertet műveltetjük velük. 2021-ben lehet majd őshonos fajokra támogatást kapni, addigra szeretnénk felszaporítani az állományt. 

 

Köszönjük a beszélgetést!