Főoldal
Bemutatkozunk
Ökotermékek
Gazdálkodóknak
Ökokereskedelem
Ökogazdaságok
Hírek, aktualitások
Hirdetések
Sajtó
Kiadványok
Biokultúra újság
Támogatók, linkek

Szaktanácsadás honlap megnyitása
 

Dél-Dunántúl – Tamási

Hűvös délelőtt, napos délután, sok érdeklődő és kiállító, jó hangulat – így összegezhetnénk a II. Országos Bionapot Tamásiban.

 

A borult és szeles délelőtt sem tartotta vissza a látogatókat, már 10 óra előtt sorra érkeztek. A rendezvényt 10 órakor Ribányi József, Tamási polgármestere nyitotta meg, akit Czeller Gábor biogazda és egyben a rendezvény házigazdája követett. Az ünnepélyes megnyitó után az összes kiállító lehetőséget kapott rövid bemutatkozásra. A biotermékekkel kapcsolatos tévhitekről és az ellenőrzés rendszeréről Miklay Gábor, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ellenőre adott tájékoztatást, aki felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy mire kell figyelni egy biotermék megvásárlásakor a fogyasztónak, mitől is bio egy biotermék. Előadását követően a rendezvény ideje alatt várta az érdeklődők kérdéseit.

A Magyar Agrárkamara képviseletében Sárosdy Andrea ismertette a pályázati lehetőségeket.

Az előadások és bemutatkozások után a házigazda kíséretében az érdeklődők körbejárták és megtekinthették a biogazdaságnak azt a részét, ahol zöldségnövények termesztése folyik, és közben feltehették kérdéseiket is.

 

A jó hangulatot a tamási Pántlika Néptánccsoport táncelőadása fokozta, valamint citerán kísért népdalokat hallgathattak a látogatók.

 


Balogh Lilla felvételei

Természetesen a szervezők a gyerekekről sem feledkeztek meg. Lehetőség volt természetadta anyagokból egyszerű „hangszerek” készítésére, a szövés kipróbálására és szalmafonásra.

A biotermékeket kiállítók mellett a napot a kézműves sátor, valamint a helyszíni kenyérlángos sütés színesítette.

A látogatókat igazi bioebéddel várták a szervezők, ki-ki ízlésének megfelelően választhatott a szürkemarha pörkölt és a borsópörkölt között.

Az előadásokkal és a kulturális programmal párhuzamosan egész nap lehetőség volt kérdezni az árusoktól, előadóktól, valamint kóstolni és vásárolni finom biotermékeket.

Balogh Lilla

Design: Mihalec Hedvig 2006.