Főoldal
Bemutatkozunk
Ökotermékek
Gazdálkodóknak
Ökokereskedelem
Ökogazdaságok
Hírek, aktualitások
Hirdetések
Sajtó
Kiadványok
Biokultúra újság
Támogatók, linkek

Szaktanácsadás honlap megnyitása
 

Kelet-Magyarország – Jászdózsa

Június 15-én Jászdózsa adott helyet a Magyar Biokultúra Szövetség, a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület és a Tarnamenti Zrt. szervezésében megrendezésre került II. Országos Bionapnak.

 

Délutánra közel ezer ember gyűlt össze a rendezvény helyszínén, érdeklődve figyelve az eseményeket.

A szervezők érdekes és hasznos programokkal várták a meghívott vendégeket és a község lakosságát. 10 órakor a kapunyitás után először a főzőversenyre érkezett csapatok láttak munkához. 6 csapat szorgoskodott a bográcsok körül, akik között helyi versenyzők is voltak, de részt vett Borszékiné Rétháti Ágnes is, aki már több szakácskönyvet írt bionyersanyagból készült ételek készítéséről.


Délelőtt a Közösségi Házban szakmai előadások hangzottak el. Dr. Szerencsés István polgármester köszöntötte a vendégeket, majd Kovács István elnök-vezérigazgató úr, mint házigazda bemutatta a meghívott szakembereket, munkatársait és a Tarnamenti 2000 Zrt. tevékenységét. Szólt a növénytermesztésről, a szürkemarha, és szőke mangalica tenyésztésről, az elért eredményekről, nyertes pályázatokról és a gazdaság terveiről. Elgondolkodtató, hogy milyen keveset tudunk a községben működő Zrt. munkájáról. Utána Dr. Sári Erzsébet belgyógyász főorvosasszony tartott egy nagyon érdekes előadást a lelki és a testi egészség kapcsolatáról. Az elmondottakat úgy hiszem mindannyiunknak érdemes átgondolni. Őt követte Bodnár György a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület elnöke, aki a génmanipulált termékek veszélyeire hívta fel a hallgatóság figyelmét. Elmondta, hogy a génmanipuláció mögött erős üzleti érdekek működnek, de szerencsére Magyarország nem járult hozzá, hogy a köztermesztésben génmanipulált vetőmagokat használjanak. Azt erősítette, hogy az ökogazdálkodással lehet biztosítani hosszútávon a környezetünk és egészségünk védelmét. Kovács Norbert a jászberényi Jász-Bioház vezetője hasznos információkat adott arról, hogy ha vásárolunk, mit nézzünk a címkéken, hogy megbízható biotermékeket vehessünk. Tájékoztatott arról is, hogy hogyan, milyen törvényi szabályozással, milyen szervezetek garantálják a biotermékek minőségét és minősítését.

 

Szlavicsák Katalin felvételei

Az előadáson résztvettek a meghívott ökoiskolák tanulói is, akik részére Általános Művelődési Központ vetélkedőt szervezett az egészséges életmóddal kapcsolatban. A gyermekek rajzoltak és érdekes kérdésekre válaszoltak, melyből az is kiderült, hogy az előadásokból mit tudtak megfigyelni. A versenyt Pusztamonostor csapata nyerte meg, 2. helyezett lett a Bozóky János Általános Iskola, a harmadik helyezést pedig a jászágói Általános Iskola csapata érte el. A gyermekek emléklapot, kupát, és vásárlási utalványt kaptak ajándékba.

A nap folyamán a helyi biogazdaságot traktorral, a falut pedig hintóval lehetett megtekinteni. Mindkettő nagyon népszerű volt, folyamatosan indultak a járatok.

A helyszínen kiállító biotermelők termékeit meg lehetett kóstolni, valamint meg is vásárolhatták azokat az érdeklődők. A rendezvényt kézművesek is színesítették áruikkal.

Az ebédszünetben finom mangalica babgulyást és szürkemarha pörköltet lehetett fogyasztani, természetesen bioalapanyagokból.

A főzőverseny eredménye: első helyezett lett Hubai Imre, karcagi biogazda, második a jászdózsai Karcsú Horgászok csapata, Jónás Ferenc és Petrovics István képviseletében, a harmadik pedig az Oroszlán család, Budapestről. Ők is oklevelet, kupát vihettek haza.

Kis pihenő után a „Dósai” Honismereti Szakkör Népdalköre, majd a helyi Bondorka és a jászberényi Galagonya néptánccsoport szórakoztatta a vendégeket.

A nap zárásaként Bodnár György megköszönte a vendéglátást, és gratulált Kovács Istvánnak és Kovács Tamásnak a nagyszerű szervezésért, az ökogazdálkodás népszerűsítéséért és a színvonalas szakmai programokért.

Öröm, hogy településünk adhatott helyszínt egy ilyen hasznos, jövőbe mutató rendezvénynek. Aki eljött ezen a kellemes napon, gazdagodott tudásban és jól is szórakozhatott. Reméljük lesz még folytatása.

Vajda Anna

Design: Mihalec Hedvig 2006.