Főoldal
Bemutatkozunk
Ökotermékek
Gazdálkodóknak
Ökokereskedelem
Ökogazdaságok
Hírek, aktualitások
Hirdetések
Sajtó
Kiadványok
Biokultúra újság
Támogatók, linkek

Szaktanácsadás honlap megnyitása
 

Jubileumi Biokultúra Nap

Az idei évben november 24-én került megrendezésre a XX. Biokultúra Nap. Már-már hagyománnyá válik, hogy a rendezvénynek a XII. kerületi Művelődési Központ ad otthont – így volt ez idén is.

A kupolaterem előterét a szerény asztalméret mellett is teljesen belakták a kiállító bioélelmiszer-előállító termelők, forgalmazók. Az egész napos rendezvény során nagy kitartással és lelkesedéssel kóstoltatták termékeiket jó hangulatot kölcsönözve a rendezvénynek. Igen sokféle bioételt, -italt lehetett kóstolni: a gyógyteáktól, az ízesített mézeken, lekvárokon, sajtokon, kolbászokon stb. keresztül a készételekig. A közel harminc kiállító közül többen neveztek termékeikkel az Év Bioterméke versenyre, melyet nagy érdeklődés övezett. A hagyományoktól eltérően az idei évben négy kategóriában versenyezhettek a termékek, így a Közönségdíj mellett kategóriadíjak kerültek kiosztásra.

A szakmai konferenciát Lovas Pál, a kerület alpolgármestere és Czeller Gábor, a Szövetség elnöke nyitotta meg. Az Élelmiszerbiztonság és a feldolgozott biotermékek téma köré épülő előadások hangzottak el a nap folyamán neves szakemberek előadásában. Elsőként dr. Roszík Péter a bioélelmiszerek élelmiszerbiztonsági sajátosságairól beszélt, majd Gosztola György a bioméz előállítással kapcsolatosan osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Dr. Zsarnóczay Gabriella az állattartás és a húsminőség összefüggéseiről tartott előadást. A délelőtti előadók sorát dr. Kerényi Zoltán zárta, aki az EU bioborszabályozás jelenlegi helyzetéről és a Biokontroll előírásrendszeréről tájékoztatta a hallgatókat.

Az előadások déli szünetében a Biokultúra Nap jubileuma alkalmából meglepetésként egy óriás biotorta került felszeletelésre. A hatalmas sacher torta nagy sikert aratott a vendégek körében, és méltó megünneplése volt a jeles eseménynek.

A délutáni előadások során a hazai biotermék feldolgozás különböző területeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők. Ollé Sándor a sütőipari, Baráth Zoltán a hűtőipari feldolgozásról beszélt. Majd Bódi Csaba ismertette a hazai feldolgozó- és konzervipar fejlődését, végül Ráki Zsolt a biotej útjáról, feldolgozásáról osztotta meg gondolatait a hallgatósággal.

A szokásokhoz híven a program zárásaként átadásra kerültek az Év Bioterméke díjak, melyeket a Szövetség vezetőségi tagjaiból és az előadókból alakult szakmai zsűri ítélt oda. Az idei évben igen nehéz dolga volt mind a szakmai zsűrinek, mind a közönségnek. A különösen szoros versenyben a benevezett termékek közül az alábbiak nyertek:

  • Állati termékek kategóriában: Hortobágyi Kht. – Hortobágyi bivalyerős bioszalámija;
  • Zöldség- és gyümölcs termékek kategóriában: BioHungaricum Kft. – Gyorsfagyasztott zöldségek;
  • Gabonafélék, sütőipari termékek kategóriában: Natur Gold Farms Kft. – Tönköly mézes puszedli család;
  • Egyéb kategóriában: Gasztro-Mix Kft. – Vegán készételek, frissensültek.

A látogatók szavazatai alapján a Közönségdíjat Hubai és Társai Kft. magyarszürke termékei kapták.

Idén hagyományteremtő jelleggel a Magyar Marketing Szövetség először adta át Marketing díját , melyet Rózsa Péter kapott az ökológiai gazdálkodással, az ökotermékekkel kapcsolatos marketing munkájának elismeréséért.

A XX. Biokultúra Napot a már elmaradhatatlan biotermékekből készült állófogadás zárta. A kellemes hegedűszó mellett a vendégek végigkóstolhatták az ízletes ételeket a szürkemarhapörkölttől, a székelykáposztán, sült húsokon keresztül, a rántott zöldségekig. Az ételek elfogyasztása után a vendégek jó hangulatban, beszélgetve ünnepelték a jubiláló rendezvényt.

Fotók a rendezvényről...

Balogh Lilla – Németh Anita

 

Design: Mihalec Hedvig 2006.