Természetkímélő gyepgazdálkodás II.

Emberi beavatkozások, veszélyeztető tényezők

Mint általában a gyepek kialakulásához, úgy a gyepek fennmaradásához is szükséges az emberi tevékenység. Az emberi tevékenység (kaszálás, legeltetés, trágyázás) jelentős hatást gyakorol a gyep életközösségeire. Közvetlenül befolyásolja például a növényfajok számát, elterjedtségét stb.

Ahhoz, hogy a termelő minél tovább gazdálkodhasson eredményesen az adott gyepen, valamint a területhez kapcsolódó értékek (biológiai sokféleség, védett növények és állatok, tájkép) hosszú távon fennmaradjanak, egy természetkímélő területhasználati módszer kialakítása szükséges. A magyar-országi gyepek biológiai sokféleségének megőrzéséhez fenn kell tartani az évszázadok óta folytatott külterjes gazdálkodási módokat is.

Legeltetés

A legelőként hasznosított természetközeli gyepek életközösségei a hosszú ideje tartó legeltetés hatására alakultak ki, ezért annak fenntartása a változatos szerkezet megőrzésének lényeges feltétele. A legelőkön az állatok legelésének köszönhetően főként alacsony növésű, taposás- és rágástűrő növények dominálnak. Emellett természetesen magasabb, csomósodó füvek, csupasz foltok, gyomos területek, bokrok, esetleg fák is előfordulnak. A legeltetés hatására olyan gyepszerkezet jön létre, amely elsősorban a rövid füvű illetve a kopárabb talajfelszínt igénylő madár és rovarfajoknak kedvező. A legeltetés révén általában nagyobb szerkezeti változatosság alakul ki, mint a kaszálás nyomán.

Különböző háziállataink fajonként, de még fajtánként is eltérő módon legelnek. A szarvasmarhák, juhok és lovak más-más növényeket kedvelnek, eltérőek a legelési és trágyázási szokásaik, ami nagymértékben befolyásolja a növényzet szerkezetét és összetételét.

A fontosabb legeltetett állatfajok közül a juh válogatósan, a növényeket mélyen leharapva legel. Ennek a legelési típusnak nagy előnye, hogy hatására mozaikos növényzet alakul ki. Egy idő után azonban a nem kedvelt, kevésbé ízletes fajok elterjedtebbekké válnak. A juhok sok olyan virágos növényt is elfogyasztanak, melyek ritkaságuk miatt védendők. Így ezek a fajok tovább csökkenhetnek, mert nem képesek magokat érlelni, megfelelő módon szaporodni.

A szarvasmarha kevésbé válogatósan legel, mint a juh. Elfogyasztja a durvább, rostosabb növényeket is. A takarmány felvételekor inkább szakítja, mintsem harapja a növények részeit. A legelési tulajdonságai révén jól meg tudja nyitni a bokrokkal benőtt, elhanyagolt, területeket.

A ló az egyik legszelektívebben legelő állat. A lovak legelési szokásainak megfelelően bizonyos területeket túllegelnek, más területek növényzetéhez pedig hozzá sem nyúlnak. Az erősen válogató legelésük és a nagy mozgási igényükből fakadó fokozott taposásuk miatt gyomosíthatják a területet.

Ugyanazon területen több fajhoz tartozó állatok közös vagy egymás utáni legeltetésével (pl. juhok mellett néhány szarvasmarha illetve kecske, vagy szarvasmarha és ló együtt) a gyepstruktúra egyenletesebb lesz, mivel az eltérő legelési szokások hatása kiegyenlítődik. Ilyenkor általában kisebb a növényfajok száma, de a gyomosodás veszélye is minimálisra csökken. Ezért például régen használt gyepterületek felújításakor igen eredményes lehet a különböző állatfajok együttes legeltetése.

A különböző időben végzett legeltetés hatása eltérő lehet ugyanazon a területen: kora tavasszal segíthet csökkenteni a gyorsan és sűrűn növő gyomokat, de a felázott talajon jelentős lehet a taposásból eredő talajtömörödés; késő tavasszal és nyáron már erőteljesen károsíthatja az élővilágot (földön fészkelő madarak fészekaljainak taposásával, illetve ritka, virágos növények virágainak lelegelésével, stb.); míg ősszel és télen a felázott talajon az állatok taposása a talaj tömörödéséhez vezet, ami a következő évben fokozott gyomosodást eredményez. A legeltetés módja is erőteljesen befolyásolja egy terület növény- és állatvilágát. A gazdaságosság és természeti értékmegóvás miatt területileg és időben is szabályozni kell az állatok mozgását. Erre legmegfelelőbb legeltetési módszer a szabad láb alóli és szakaszolt legeltetés.

Legjobban talán az állatsűrűség befolyásolja a legelő vegetációját. Optimálistól eltérő állatlétszám esetén alul- illetve túllegeltetésről beszélhetünk. Mivel az állatok sohasem egyszerre legelik le az adott területen rendelkezésre álló vegetációt, ezért mozaikosság alakul ki. Ez a mozaikosság azonban a túl nagy állatlétszám okozta túllegeltetés hatására megszűnik. Ilyenkor nagy kiterjedésű, csupasz foltok keletkeznek, melyeken igen erőteljes gyomosodás indulhat meg. Ezeken a csupasz részeken, főleg a dombvidéki gyepeken eróziós folyamatok is elindulhatnak. Szikes pusztákon viszont ez a jelenség bizonyos mértékig kívánatos, mert egyes madárfajok (pl. az ugartyúk, a sziki pacsirta vagy a székicsér) számára ezek a megfelelő élőhelyek.

A területhez mérten túlzottan kis létszámú állatállomány használatából eredő alullegeltetés nemkívánatos gyomosodást okozhat. Ekkor a magasabb füvek, bokrok elterjedése várható, aminek hatására a legelőt jellemző alacsony növényzet eltűnik, zártabbá válik a terület. Mindkét esetben a növényfajok sokfélesége csökken, ami a gyep élővilágának további értéktelenedéséhez vezet.

A megfelelő állatsűrűség kialakítása érdekében pontos állománylétszámot kell az adott területre meghatározni. Ez minden egyes gyepterület esetében különböző nagyságú. Még az azonos típusú gyepeket sem lehet azonos állateltartó képességgel jellemezni!

Kaszálás

A rétek, kaszálók általában nagyon gazdagok olyan magasra növő növényekben, amelyek érzékenyek a taposásra. A rétek fajgazdag növényvilága számos rovarfajnak nyújt táplálékot, és költőhelyül szolgál több földön fészkelő madárnak, mint például a haris, vagy a nagy póling. A víz által borított nedves rétek különösen fontosak a vonuló, illetve táplálkozó vízimadarak számára.

A kaszálók növényzetét jórészt olyan magas szálfüvek alkotják, melyek kevéssé tűrik a taposást, rágást. Természetesen itt is megtalálhatók alacsonyabb növésű füvek, virágos növények.

A kaszálás időpontját a mezőgazdasági gyakorlatban az időjárás és a domináns fűfajok fejlettségi állapota határozza meg. Hazánkban általában évente kétszer (május végén-június elején, valamint augusztus közepén) kaszálnak. A régi paraszti gazdaságokra nem ez volt a jellemző. Mivel az egész munkafolyamat az emberi- és állati munkaerőre alapult, nagyobb területek kaszálása sokszor egy hónapig is eltartott. Ez a lassú, lépésről-lépésre haladó betakarítás igen előnyösen hatott az élővilágra, ugyanis így a kaszálókon is mozaikosság alakult ki, és a különböző fűfajoknak maradt idejük a magérlelésre. A mezőgazdálkodás gépesítése azonban teljesen átalakította ezt a hagyományos módszert. A munkagépek erejük és gyorsaságuk révén a kaszálók struktúráját igen drasztikusan változtatták meg. Az egyszerre, rövid idő alatt nagy területen eltávolított vegetáció a mozaikosság csökkenése mellett idővel megváltoztatja (beszűkíti) a kaszálók fajösszetételét is.

A jelenlegi betakarítási időpontok más problémákat is felvetnek. Az első növedék kaszálása és szenázs készítés időpontja számos földön fészkelő madárfaj költési idejével esik egybe (pl. túzok, haris, hamvas rétihéja). A problémát tovább fokozzák a betakarítási módszerek. A gyepeken élő állatfajokat (békák, gyíkok, madarak, emlősök) nagymértékben veszélyezteti az általánosan elterjedt, spirálszerűen befelé tartó kaszálási mód. Ezzel az állatok egyre kisebb területre szorulnak be, mivel igyekeznek takarásban maradni. Az utolsó fogásokban kaszált részeken azonban a beszorított állatok rendszerint elpusztulnak.

Kiemelt szerepe van a megfelelő tarlómagasság meghatározásának a kaszálás során, mert ha a növényzetet túl alacsonyan vágják le, akkor károsodhatnak vagy kipusztulhatnak a gyepből az érzékenyebb fajok.

Mivel a kaszálás nem szelektív (minden növényt eltávolít), így számolni kell azzal is, hogy a kaszálókon fellelhető ritka, tavasz végén, nyár elején virágzó növények nem képesek magot érlelni. Ez a folyamat oda vezethet, hogy nem megfelelő időben végzett kaszálásnál ezek a növények teljesen eltűnnek a rétekről.

Fontos kérdés a lekaszált fűmennyiség kezelése a gyepen. A területen szétszórva vagy renden hagyva a levágott növényi részek tömege hátráltatja a növedék fejlődését, befolyásolja a faunát és esetleg kedvezőtlen irányba tolja el a gyep fajösszetételét. Ezért a levágott növényi részeket mielőbb el kell távolítani a területről. Ez egyébként a gazdálkodók érdeke is!

Igen nagy előnye viszont a kaszálásnak, hogy a felhagyott területek újbóli művelésbe vonásakor viszonylag gyorsan átalakítja a kedvezőtlen vegetációt, eredményesen lehet használni az agresszív, legtöbbször tájidegen gyomfajok elleni küzdelemben is. A tisztítókaszálásnak pedig fontos szerepe van a legeltetés után megmaradt értéktelenebb növények, főleg gyomfajok visszaszorításában.

Szárzúzózás, fogasolás

Sok területen talajfelszíni viszonyok, a gyomosodás nagy mértéke és a fásszárúak megjelenése miatt a kaszálás nem vagy csak géptörés veszélye mellett alkalmazható. Ezeken a részeken szárzúzózást javasolt végezni, ami megteremti a későbbi kaszálás vagy legeltetés feltételeit. Hátránya, hogy a levágott növényi tömeget szétszórva a területen hagyja, így az kedvezőtlenül befolyásolhatja annak élővilágát.

A fogasolást főként az elfeküdt, elhalt vegetáció felszakítására alkalmazzák. Napjaink gyakorlatában leginkább az istállótrágyázást követően, kora tavasszal végzik. Sajnos azonban a helytelenül beállított fogakkal és rossz időben végzett fogasolás túlzottan megnyitja és ezáltal tönkreteszi a gyepnemezt, ami a kialakuló gyomosodással együtt a gyepterület értékes növényfajainak csökkenéséhez vezethet.

Használatuk eredményeként javulhatnak a gyepalkotó fajok szaporodási feltételei, nőhet a sokféleség. Ez azonban a gyomokra is igaz. Tehát alkalmazásukat mindig megfelelő, következetes gyepkezelési eljárásoknak kell követnie (rendszeres legeltetés, kaszálás).

Égetés

Ezt a drasztikus műveletet egyetlen előnye miatt sajnos sokszor alkalmazzák kora tavasszal. Igen gyorsan eltünteti ugyanis az elpusztult, elszáradt növényi alkotórészeket. Sokkal több negatív hatása van azonban, mint előnye. Drámaian lecsökkenti egy terület élővilágát mind a föld felett, mind a föld alatt (károsodik a talaj élővilága, elpusztul a növényzet java része, elégnek a rovarok, békák, gyíkok, kígyók, kisemlősök). Ezenkívül utat nyithat az agresszíven és gyorsan növekedő gyomoknak. Ha a leégetett területeken nem folytatnak megfelelő kezelést – manapság Magyarországon sajnos ez a jellemző –, a gyomosodás szinte megállíthatatlan lesz, és a következő évben a gazdálkodók ismét csak a tűzzel tudják „kezelni” területeiket.

Trágyázás, vegyszerezés

A rendszerváltás óta az intenzív mezőgazdálkodáshoz szükséges műtrágya és növényvédőszerek felhasználása erőteljesen csökkent. Ez a tendencia a gyepekre is igaz. Néhány kivételtől eltekintve a gyepek esetén nem beszélhetünk számottevő műtrágyázásról, növényvédőszer használatról. A szervestrágya felhasználása is igen csekély mértékű. Ez szerencsére azt is jelenti, hogy az extenzív gyepek és értékeiknek fennmaradása könnyebben biztosítható. A műtrágya, a hígtrágya, a növény-védőszer és a feleslegben kijuttatott istállótrágya is kedvezőtlenül hat az extenzív gyepek biológiai sokféleségére, azok szerkezetére és összetételére. Tápanyagutánpótlás, kémiai növényvédelem esetén olyan fajok (intenzív fűfajok, herefélék, gyomok) kerülnek túlsúlyba, melyek erőteljesebb növekedésük révén más ritka növényfajokat szorítanak ki a füves élőhelyekről. Ez a folyamat addig tart, míg a gyep vegetációja erőteljesen leszűkül ezekre a fajokra. Természetesen ez a beszűkülés a többi élőlény (ízeltlábúak, madarak) csökkenését is okozza.

A kemikáliákkal és különféle trágyákkal kezelt intenzív gyepek estén is érdemes egy-két technológiai szabályra, összefüggésre odafigyelni. A gyepeken végigfutó árkok, csatornák közelében a bemosódás veszélye miatt soha nem szabad vegyszert, műtrágyát kiszórni. Mindenféleképp kerülni kell a hígtrágya és a különböző ipari eredetű iszapok használatát. Ezek ugyanis esetleges szennyező hatásuk révén nemcsak a természetileg értékes, hanem a gazdaságilag fontos növényfajokra is veszélyesek lehetnek. Mindezeket figyelembe véve célszerű az intenzív gyepek esetén is az érett istállótrágya használata.

Vízgazdálkodás

A XIX. században kezdődő folyószabályozások, lecsapolások sok gyepterület megszűnését, megváltozását eredményezték. A lecsapolások még az 1960-70-es években is országszerte nagy erővel folytak. A vízrendezéshez kialakított alagcső rendszerek ma már sokhelyütt nem funkcionálnak. Ezeken a területeken elkezdődtek a természetes „gyógyulási” folyamatok.

A természetvédelmi szempontból értékesebb, nedvesebb részeken fekvő extenzív gyepeken végzett vízrendezési (pl.: alagcsövek lerakása, vízelvezető árkok ásása) munkálatok megváltoztathatják a gyepek növényzetének összetételét, azon keresztül pedig az állatvilágát is. A lecsapolásokkal véglegesen eltűnhetnek az adott terület természeti értékei és a terméshozam is jelentősen csökkenhet.

Fasorok, bokrosok, sövények 

A szántókhoz hasonlóan a gyepek vízellátásában is sokat segíthetnek a területek köré, illetve – nagyobb, egybefüggő gyepek esetén – a terület belsejébe ültetett sövények, fasorok. Vizsgálatok alapján a szélvédett gyepek akár 20-30 %-kal nagyobb terméshozamot is adhatnak.

A fasorok, bokrosok alja kiváló fészkelőhely számos madárfaj számára (mint pl. a fogoly és a fácán), illetve jó élőhelyet biztosít több növény és hüllő számára is. Lehetővé teszik pl. az olyan fajok, mint az apró énekesmadarak (erdei szürkebegy, fülemüle) és lepkék vándorlását, amelyek takarást vagy különleges mikroklimatikus viszonyokat kívánnak meg vándorlásuk során.

Fülöp Gyula
NVT tanácsadó

vissza