Természetkímélő szántóművelés I.

Szántóföldi növénytermesztés és természetvédelem

Hazánk is azon országok közé tartozik, ahol a természeti értékek jelentős része található mező-gazdasági környezetben. Nemzetközi szinten is fontos védett élőhelyek és fajok jelenlegi helyzete, jövőbeni fennmaradása függ valamilyen szinten az életterét adó vagy környező agrárkultúráktól. A mezőgazdasági területek egyre nagyobb része fekszik valamilyen szempontból fontos, illetve szabályozott természetvédelmi területen. Ez erősen befolyásolja az adott területen való gazdálkodást, ami alapjaiban más hozzáállást igényel a termelőtől.

A mezőgazdaságban végbemenő technológiai fejlődés nagymértékben növelte a hozamokat, ugyanakkor a fejlődés a vadonélő növény- és állatfajok megfogyatkozásával járt együtt. Az ismeretek fejlődése azonban ma már lehetővé teszi, hogy hatékony gazdálkodás folytatása mellett is biztosítsuk a mezőgazdasági területeken a biológiai sokféleség megőrzését, illetve értékes élőhelyeket hozzunk létre a mezőgazdasági tájban.

A természetileg érzékeny területen egymás mellett tevékenykedő mezőgazdasági termelőnek és természetvédelemnek hosszú távon az egyetlen lehetséges választása, hogy együttműködjenek, közösen gondolkozzanak. Így elérhetővé válik, hogy az eltérő célok közös érdekké alakuljanak, és mindez ne csak tervezgetés, egyeztetés szintjén maradjon, hanem a mindennapi élet gyakorlatában is megvalósuljon.

A 4 részből álló cikksorozatban a szántó művelési ág természetvédelmi jelentőségének bemutatása után a szántóföldi növénytermesztés során előforduló főbb problémák kerülnek sorra, majd ezek alapján két csoportban olyan javasolt módszerek következnek, amelyeket a gazdálkodók a minden-napi gyakorlatban is alkalmazhatnak.

A cikksorozatban leírtak alapján, a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv keretei közt futó agrár-környezet-gazdálkodási célprogramok különböző szántóföldi programjaiban érdekelt gazdálkodók könnyebben megérthetik az egyes előírások miértjeit és fontosságát.

A szántóföldek természetvédelmi jelentősége

Magyarországon a szántó művelési ágba tartozó területek aránya közel 50%. Ezek döntő hányadán intenzív gazdálkodás folyik, a maradék részeken leginkább gazdasági kényszerből extenzíven gazdálkodnak.

A szántóföld – talán sokak számára meglepő módon – fontos élőhelye számos vadonélő növény- és állatfajnak. Ezek legnagyobb része olyan egyéves növény illetve rovar-, madár- és emlősfaj, amelyek nagymértékben alkalmazkodtak a csupasz talajfelszínekhez, így a zártabb, magasabb szinten szerveződött társulásokban (pl. egy bokrosban vagy erdőben) már nem is találnák meg élet-feltételeiket.

Az ilyen, általában gyomnak tekintett növényfajok között ma már több igazi ritkasággá vált (pl. a mezei szarkaláb), és fennáll annak a veszélye, hogy egyes őshonos gyomnövények végleg eltűnnek Magyarországról (pl. a konkoly). Haszonnövények beporzásában fontos szerepet játszó számos rovar (pl. a poszméhek) is elsősorban a vadnövényekről, gyomfajokról gyűjti be a számára szükséges nektárt és pollent, a haszonnövények virágzási idején kívül.

Több száz különböző rovarfaj életciklusának legalább egy része a szántóföldeken és szegélyeiken zajlik, ezek nagy többsége nemhogy nem károsítja a termést, hanem a kártevők elpusztításával egyenesen hasznot is hajt a gazdálkodók számára (pl. katicák, zengőlegyek, fátyolkák és fürkészdarazsak).

A rovarfajok többsége ezen kívül táplálékul szolgál a fácán- és fogolycsibék, illetve más vadonélő madárfajok számára, mint például a mezei pacsirta vagy a bíbic számára. Sok madárfaj fészkel a szántóföldeken illetve szegélyeikben, így pl. a ritka ugartyúk és túzok, a barna és hamvas rétihéja, a bíbic. Szintén a szántóföldeken talál táplálékot a védett ragadozó madarak egy része is (pl. egerész-ölyv, vörös- és kékvércse, parlagi sas), pusztítva a gazdálkodóknak jelentős károkat okozó pockokat és egereket.

A szántók fontos élőhelyei, főként táplálkozó területei a jelentősebb vadászható vadfajoknak is (pl. fácán, fogoly, mezei nyúl, őz), és kiemelt szerepet töltenek be az apróvadállományok fenntartásában.

Legnagyobb természetvédelmi jelentősége az extenzív szántóföldeknek van, amelyek a kiterjedt területeket elfoglaló intenzív szántókkal szemben az egyes tájegységekre jellemzően, általában gyenge termőhelyi adottságú, elmaradott régiókban találhatók. Az extenzív szántókon – szemben az intenzív területekkel – jóval kevesebb a növényvédőszer és műtrágya felhasználás, valamint a gépi műveletek száma, így természetvédelmi szempontból értékes élőhelyek maradhatnak. Ezeken a területeken megfelelő kompenzációval a jövőben is folyamatosan megvalósítható a természetkímélő gazdálkodás, amely találkozik a területen gazdálkodó termelők érdekeivel is.

A szántóföld, mint fontos élőhely

Tarlók

Természetvédelmi szempontból különösen jelentősek a téli tarlók, amit ékesen bizonyít az a tény, hogy a tavaszi kalászosok termesztésének háttérbe szorulásával Európa szerte drasztikusan lecsökkent a mezogazdasági területeken élo madárfajok állománya. Az egész nyáron át rovarokat gyűjtögeto madarak a téli, táplálékhiányos idoszakban sűrűn látogatják ezeket a tarlókat.

A betakarításkor elszóródott magvak, az árvakelés, illetve a bolygatatlan területeken kikelő gyomok táplálékul szolgálnak a telelő madarak számára. A tarló talajában rengeteg rovarfaj lárvája telel át, amelyeket a tavaszi szántás hoz a felszínre, így az ilyenkor jellemző táplálékszegényebb időszakban táplálékot jelentenek a madaraknak. A talajban áttelelő futóbogár-lárvák a következő év biológia védekezésében segítenek. A tarlók ezen kívül számos kisemlős fajnak is táplálékkal szolgálnak, a pockokat és egereket pedig a ragadozó madarak és emlősök fogyasztják a téli hónapokban. A télire meghagyott tarlókat lehetőleg március végéig nem szabad felszántani, mert csak így képesek a fent leírt funkciójukat betölteni.

Gyepes táblaszegélyek 

A vetetlen vagy gyepes táblaszegélyek (legalább egy fogásnyi szélességben) kiváló lehetőséget kínálnak a vadonélő élővilág számára (táplálkozó, fészkelő és búvóhelyek). Emellett segítik a kártevők és a gyomok elleni védekezést is, mert az itt megbúvó hasznos ragadozó és parazita rovarok a tábla belső részein is pusztítják a kártevő rovarokat, valamint a kultúrnövényhez szorosan kötődő gyomok terjedését a gazdanövény hiányában gátolják. A táblaszegélyben növő évelő kétszikűek és füvek nem terjednek a művelt területre, ugyanakkor megakadályozzák a problematikus gyomok (pl. galajok, rozsnokok) terjedését a táblák belsejébe. Az ilyen területeken négyzetméterenként kb. 1500 db futóbogár-lárva telel át, ami jelentős hatású az extenzíven kezelt tábla kártevőinek irtásában.

Földutak

A szántók szélein futó és azokat összekötő földutak, dűlőutak és a kísérő árkok kiterjedése és természetvédelmi jelentősége sokkal nagyobb, mint gondolnánk. Eltérő mikroklímájukkal megbontják a nagy kiterjedésű monokultúrákat, változatos talajfelszínt és arra települő növényvilágot alakítanak ki. Főként az utak szélei, és az azok mellet futó árkok, fasorok, bokrosok növényzete nyújt búvóhelyet, táplálkozó területet a különböző állatoknak, pl. futrinkák, lepkék, gyíkok, búbospacsirta, erdei pityer, sordély, gébicsek. Egymástól távolabbi természetközeli területek (pl. erdők, bokrosok) mezőgazdasági területeken keresztüli összekötésével a sövényekhez hasonló zöld folyosó szerepét tölthetik be, vándorlási útvonalak lehetnek. Ezen szerepüket akkor tudják megfelelően betölteni, ha elég szélesek az árkok, útszélek, és változatos növényzetűek, több bokrot, esetleg fát tartalmaznak.

Fasorok, sövények

Sokat segíthetnek a szántóföldek vízellátásában a területek köré, illetve – nagyobb, egybefüggő szántók esetén – a terület belsejébe ültetett sövények, fasorok. Mivel az uralkodó szelek ereje igen lecsökken, így a szárító hatásuk is sokkal kevésbé érvényesül a területen, ezért a telepítés a terület vízellátottságát is fokozza. További előny, hogy a fasoroknak köszönhetően nő a páratartalom, és ezáltal a harmatképződés is. A fasor szél elleni védőhatása a legnagyobb átlagmagasság 10-20-szorosa is lehet. Ez azt jelenti, hogy 15 m-es legmagasabb koronaszint esetén a fasor kb. 150-300 méternyi területet véd a szél szárító hatásától. A szélvédett szántóknak ezáltal jól mérhetően megnőhet a terméshozamuk.

A telepítéssel változik az élőhely struktúrája, növekszik fajgazdagsága, és ezáltal egy természeti értékekben gazdagabb mezőgazdasági terület alakul ki. Általában minél több cserje és fafajt tartalmaznak a sövények és fasorok, annál nagyobb a hozzájuk kötődő állatfajok száma is, ennek következtében természetvédelmi jelentősségük is. A több cserjefajból álló sövények folyamatosabban biztosítanak táplálékot a madarak számára is (pl. bodza, berkenye, mogyoró). Éppen a szántókat kísérő sövényeknek az erőteljes fogyása okozta Európa szerte az énekesmadár-fajok állományainak drasztikus csökkenését.

A magas, sűrű sövények védelmet biztosítanak a szél ellen, ami azoknak a fajoknak fontos, amelyek meleg és nedves környezetet igényelnek. A sövények összetett belső szerkezete fészkelő, illetve telelőhelyet biztosít sok faj számára. Ezek közé tartoznak pl. a fürkészlegyek is, amelyek lárvái egyes mezőgazdasági kártevők parazitái. Sok esetben a bokrok, sövények virágai jelentik az egyetlen pollenforrást a szezon elején, ezért nagyon fontosak a haszonnövények megporzását végző rovarok számára.

A fasorok, bokrosok alja kiváló fészkelőhely számos madárfaj számára (mint pl. a fogoly és a fácán), illetve jó élőhelyet biztosít több növény és hüllő számára is. A sövényekhez közeli füves sáv pedig szintén értékes élőhelye a növényeknek, rovaroknak és madaraknak.

A fasorok, sövények zöld folyosóként is szolgálhatnak, amennyiben a szántóföldeken keresztül egymástól távolabbi természetközeli területeket (pl. erdők, bokrosok) kötnek össze. Lehetővé teszik pl. az olyan fajok, mint az apró énekesmadarak (erdei szürkebegy, fülemüle) és lepkék vándorlását, amelyek takarást vagy különleges mikroklimatikus viszonyokat kívánnak meg vándorlásuk során.

Szabó Balázs
NVT tanácsadó

vissza